Tudomány
15 árulkodó sejt: Soha ilyen kevés DNS alapján nem találtak meg gyilkost
Betűméret:             

Rekordkevés, mindössze 15 emberi sejtnek megfelelő mennyiségű DNS alapján találták meg egy Las Vegasban 1989-ban meggyilkolt lány gyilkosát - írta a BBC hírportálja pénteken.

Az akkor 14 éves Stephanie Isaacson meggyilkolásának ügye addig számított "döglött aktának", amíg a modern technológia lehetővé nem tette, hogy megvizsgálják azt a minimális DNS-t - 15 emberi sejtnek megfelelő mennyiséget -, amennyi a gyanúsítottból maradt.

A rendőrség szerdai bejelentése szerint genomszekvenálással és nyilvános családfaadatok segítségével azonosították a gyanúsítottat.

A szerdai sajtótájékoztatón az áldozat édesanyjának közleményét is felolvasták, amelyben azt írta, sose hitte, hogy egyszer megoldják az ügyet.

Harminckét évvel ezelőtt Stephanie holttestét amellett a Las Vegas-i út mellett találták meg, amelyen iskolába szokott járni. Megtámadták és megfojtották.

A rendőrség idén, egy helyi lakos adománya után nyitotta fel az aktát. A meglévő DNS-mintákat az Othramnek, egy texasi székhelyű genomszekvenáló laboratóriumnak adták át.

A szokásos DNS-vizsgálathoz az ügyfelektől 750-1000 nanogramm mintát kérnek. A mintákat nyilvános weboldalakra töltök fel, amelyek családfakutatásra vagy betegségekre szakosodtak.

Bűnügyi helyszíneken azonban előfordul, hogy csak néhány nanogramm DNS-t találnak, ebben az esetben mindössze 0,12 nanogramm állt rendelkezésre.

Az Ancestry.com és a 23andMe nyilvános adatbázisai alapján a szakértők azonosították a gyanúsított unokatestvérét. Végül a minta alapján megtalálták Darren Roy Marchandot.

Marchand DNS-e egy 1986-os gyilkossági ügy miatt szerepelt a nyilvántartásban, ezzel erősítették meg az egyezést. Marchandot sose ítélték el, 1995-ben öngyilkos lett.

A kislány gyilkosának felkutatásához ugyanazt a technológiát használták, mint amivel 2018-ban a hírhedt Golden State sorozatgyilkost, Joseph James DeAngelót is azonosították.

"Óriási mérföldkőhöz érkeztünk. Ha ilyen kis mennyiségű DNS alapján információhoz juthatunk, sok más, megoldhatatlannak tartott esetet is újranyithatunk" - mondta el a BBC-nek David Mittelman, az Othram ügyvezetője. (MTI)

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont Orbán Gergő által vezetett kutatócsoportja argentin partnerekkel olyan módszert dolgozott ki, amely javítja a mélytanuló rendszerek bizonytalanságkezelését, és egyszerre mutat utat a megbízhatóbb mesterséges intelligencia és a biológiai látás pontosabb modellezése felé - közölte a...
2026. OKTÓBER 21.
[ 11:36 ]
Különleges, zöldes fényben pompázó fehér törpét azonosítottak a csillagászok. A szokatlan árnyalatért a törpecsillag körül keringő bolygóból származó anyag a felelős. A Földtől mintegy 326 fényévre található WD J1330+6435 lehet az első ismert zöld színű csillag. Az égitest valójában egy fehér törpe: egy...
2026. OKTÓBER 18.
[ 18:34 ]
A kisebbségi magyar és emigráns irodalom otthontalanság-tapasztalatait állítja középpontba az a nemzetközi konferencia, amelyet október 19-én rendeznek meg Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Informatóriumában. A tanácskozás előadói a határon túli magyar irodalmak elismert...
2026. OKTÓBER 17.
[ 12:19 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó