Tudomány
Magyarkanizsán vendégszerepelt a szegedi Kreatív Fizika Látványszínház 
Betűméret:             

A fizika a matematikával együtt talán az egyik legkevésbé kedvelt tantárgy a diákok körében, pedig sokan próbálták már megszerettetni a nebulókkal. A 60-as években Öveges József professzor az Iskolatelevízióban mutatott be kísérleteket, a 70-es években pedig az Utánam, srácok! című tévéfilmsorozat ültette le a gyerekeket a képernyők elé, s kedveltette meg velük a fizikát és a vegytant.

Ma már színházat szerveznek a tantárgy köré, pontosabban színházi produkciót készítenek, amelyek fizikai kísérletekre épülnek. A szegedi Kreatív Fizika Látványszínház a tudomány, a zene, a kísérletek és az interaktivitás színpadi összhangja. Világszerte tudósok, pedagógusok, oktatási szakemberek dolgoznak a természettudományok megújításán, az olykor száraz ismeretek "emészthetővé" tételén. A fiatalok érdeklődésének felkeltése az egyik legnagyobb kihívás a mai "virtualizálódó" korunkban. Ezt a nemes célt szolgálja a Kreatív Fizika Látványszínház, a tudomány, a zene, a kísérletek és az interaktivitás színpadi összhangja, olvasható a produkció ismertetőjében.

A szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra keretében működnek, amely a város önkormányzatának önálló intézménye. A város teljes lakosságát megszólítják, a gyerekektől az idősekig, s Szeged tudományos, kulturális központjaként végzik munkájukat.

A Kreatív Fizika Látványszínház Magyarkanizsán is bemutatkozott ma, november 2-án. Az Agóra két munkatársa zenére, összekötő szöveggel valós fizikai törvényszerűségeken alapuló kísérleteket mutatott be a Cnesa színháztermét megtöltő diákok számára. Az előadás után kérdeztük a tevékenységükről Szántó F. Zoltánt, az Agóra laborvezetőjét.

- Mi vagyunk az első fizika látványszínház, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy természettudományi látványszínház. A kísérleteket mindig valamilyen köntösbe próbáljuk öltöztetni, például ókori vagy középkori történetekbe. Azokat próbáljuk mai szóval élve felturbózni. Nemcsak bemutatjuk tehát a kísérleteket, hanem körítést is teszünk hozzá. Külön látványelemeket használunk, s külön hangtechnikát. Minden kísérlethez tartozik valamilyen zene is, vagy pedig eleve zenélni próbálnak a gyerekek. Jutalmazzuk is őket, ami tanórán elképzelhetetlen, hogy például cukorkát kapjanak.

Színházi körülmények között is be lehet mutatni ezeket a kísérleteket, mondja Szántó F. Zoltán.

- Ez is a célja az egésznek, hogy minél több gyereket bevonjunk és úgymond élvezhetővé, látványossá tegyük ezeket a nehezen megfogható dolgokat. A kolléganőm egyébként kémiaszakos én pedig fizikaszakos vagyok. 2017-ben alakult a Kreatív Fizika Látványszínház, tehát körülbelül 5 éve csináljuk, s mintegy 30 fellépésünk volt, s egyre inkább fejlődünk. Mindjobban érezzük, hogy mit kell a közönségnek nyújtani ahhoz, hogy a figyelmük ne lankadjon még egy másodpercre se. Vagy pedig valamilyen élénkebb dolgokat csináljunk, mint amilyen most a gyerekek őrjöngése volt - magyarázta Szántó F. Zoltán.

Akiket érdekel ez a nem mindennapi “színházi” produkció, az látogasson el a szabadkai Népkörbe, ahol november 17-én lép majd fel a szegedi Kreatív Fizika Látványszínház.

Németh Ernő
Az újvidéki Magyar Tanszék Tanulmányok című tudományos folyóiratának idei első száma a Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulója alkalmából íródott tanulmányok mellett irodalom- és nyelvtudományi, valamint filozófiai és etikai kérdéseket vizsgáló dolgozatokat és kritikákat tartalmaz. TARTALOM JÓKAI...
2025. JÚLIUS 10.
[ 12:43 ]
Életének 83. évében kedden elhunyt M. Kiss Sándor Széchenyi-díjas történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár (Retörki) tudományos tanácsának elnöke, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja – közölte az intézet az MTI-vel. Mint írták, az 1944-1945-ös nemzeti ellenállás és az...
2025. JÚLIUS 9.
[ 16:59 ]
A mesterséges intelligencia kutatásából származó matematikai modellek segítségével vizsgálták magyar kutatók a memóriarendszerek kölcsönhatásait. Eredményeik szerint a meglepő élmények különösen fontos szerepet játszanak a tanulás során. A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont és a Max Planck Intézet kutatóinak...
2025. JÚLIUS 8.
[ 12:50 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó