Vajdaság
Új koalíció Szabadkán, a polgármester Maglai Jenő lesz
A képviselő-testület elnöke a haladó párti Radmilo Todosijević lesz
Betűméret:             

(Hírösszefoglaló)

Az új hatalmi koalíciót alkotó pártok képviselői bejelentették Modest Dulić eddigi szabadkai polgármester, illetve az egész városi hatalom leváltását. Az új koalíciót a Vajdasági Magyar Szövetség, a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége alkotja majd.

Maglai Jenő, az új koalíció polgármesterjelöltje bejelentette: a polgármesteren kívül leváltják a polgármester eddigi helyettesét, a segédeit, továbbá az egész Városi Tanácsot is. Hozzátette: az eddig 11 tagot számláló Városi Tanács a jövőben csupán hét tagú lesz. Kern Sólya Mária, a Városi Képviselő-testület elnöke ugyanakkor lemond tisztségéről a holnapi VKT-ülésen.

Az új koalíciót alkotó pártok megállapodása szerint Maglai Jenőt, a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai szervezetének elnökét nevezik ki Szabadka új polgármesterének, helyettese pedig Tomislav Veljković lesz, akit a Szerb Szocialista Párt soraiból neveznek ki. A Városi Képviselő t-estület ülésein Radmilo Todosijević, a Szerb Haladó Párt politikusa fog elnökölni, helyettese pedig Mirko Bajić, a Bácskai Bunyevácok Szövetségének tagja lesz - jelentette Kartali Róbert szabadkai tudósítónk. A polgármester leváltását szorgalmazó indítványt a 67 képviselőből összesen 42-en írták alá. A Városi Képviselő-testület ülése, amelyen megtörténik a bejelentett hatalomváltás, holnap reggel 9 órakor kezdődik és élőben közvetítik város hivatalos honlapján, amely a www.subotica.rs címen érhető el.

Maglai Jenő a szerdai sajtóértekezleten emlékeztetett, hogy már egy ideje tárgyalnak a szabadkai hatalomváltásról, s véleménye szerint ez a négy párt minden szabadkai nemzeti közösséget képvisel, illetve megvan a kapacitása a város helyzetének javításához. Mitar Samardžić, az SNS helyi képviselője arra kérdésre, hogy minden haladó képviselő támogatni fogja-e holnap a javaslatot, azt mondta, holnap kiderül majd, mennyire egységes a párt. Szerinte az új koalíció további tárgyalások alapja lehet, s véleménye szerint mindenki számára világos volt, hogy az eddigi szabadkai hatalom nem volt működőképes.

Modest Dulić nem lepődött meg a leváltásra vonatkozó követelésen

A még hivatalban levő szabadkai polgármester, Modest Dulić pártja, a Demokrata Párt (DS) 2000 óta vesz részt a város irányításárban, ennek ellenére nem nagyon lepődött meg a leváltására vonatkozó követelésen.

"Megbízatásom kezdete óta igyekeztem más kapcsolatot kiépíteni a polgárokkal és a nyilvánossággal, igyekeztem betartani azt, amit megígértem. Ebben sikerrel is jártam, mert le lett rombolva város központjában levő betonváz, folytatódott a Népszínház építése, több gyár is nyílt, s azokban több száz szabadkai kapott állást, folytatódtak a befektetések az infrastruktúra területén is. Biztosan lehetett volna többet is tenni, de amíg én terepen voltam és harcoltam a szabadkaiak jobb életéért, addig az egyes koalíciós partnerek, elsősorban a Vajdasági Magyar Szövetség, folyamatosan a hatalom átalakításán dolgoztak ahelyett, hogy valami pozitív dolog megvalósításán fáradoztak volna. Majd az idő megmutatja, hogy ezek a fejlemények mit hoznak a szabadkaiaknak, de világos, hogy a város vezetéséhez nem elegendő a számtani többség, szükség van erőre is a projektumok realizálásához és hatalom politikai legitimitásának megvalósításához. Kérdés, hogyan tud majd együttműködni ez a hatalom a köztársasági és a tartományi hatóságokkal" – jelentette ki Modest Dulić.

Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál. A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták. Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki. A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó