Vajdaság
Pásztor: A lista nem végleges, nem titkos, de nem is VMSZ-es
„A VMDK közleményében szereplő feltételezések rosszindulatból és tájékozatlanságból fakadnak”
Betűméret:             

Az alfahir.hu Jobbik-közeli hírportálon megjelent, harminc cégből álló lista nem végleges, és nem is titkos, de nem is VMSZ-es, hiszen párton kívüli személyek cégei is szerepelnek rajta – jelentette ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.

Pásztor István a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) az információkkal kapcsolatos közleményére reagálva a Vajdasági Rádió és Televíziónak (RTV) azt mondta, a szóban forgó lista azoknak a lehetséges cégeknek a listája, amelyek anyagi támogatásban részesülhetnek a vajdasági magyar közösség gazdaságélénkítő programján belül.

Szavai szerint a listán szereplő harminc cég közül eddig tizenhatnál jártak a VMSZ képviselői, és ez – ahogy a párt elnöke fogalmazott – felemelő élmény volt.

„A VMDK közleményében szereplő feltételezések rosszindulatból és tájékozatlanságból fakadnak” – nyilatkozta a Vajdasági RTV ma esti Híradójának Pásztor István.

Mint ismeretes, az alfalhir.hu cikkében azt írták, „lehetséges, hogy 11 milliárd forintnyi, magyar közpénzből finanszírozott kedvezményes hitel kiosztását zsírozták le a Délvidéken".

Újabb hőhullám kezdődik Szerbiában, hétfőn az egész országra narancssárga meteorológiai riasztás van érvényben. Vajdaságban ismét 35 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, kedden pedig több helyen 38–39 fok is lehet. A hét közepén átmeneti enyhülés jön, a hétvégére azonban ismét erősödik a kánikula. A...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 7:20 ]
A bunyevác horvát közösség hagyományos aratóünnepének központi rendezvényét vasárnap tartották meg Szabadkán. A Dužijanca az aratás lezárásának, az új termésnek és a közösségi összetartozásnak állít emléket. Az ünnepi program a Szent Teréz-székesegyházban megtartott hálaadó szentmisével kezdődött. A...
2026. AUGUSZTUS 9.
[ 17:03 ]
Luka Čaušić, a szerb belügyminisztérium rendkívüli helyzetekért felelős szektorának vezetője közölte, hogy Szerbiában öt helyszínen pusztít tűz. Az Ušće közelében keletkezett tüzet reggel hét órára teljesen eloltották, a helyzet pedig a Delibláti-homokpusztán a legsúlyosabb. Az éjszaka folyamán valamelyest...
2026. AUGUSZTUS 9.
[ 10:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó