Vajdaság
A vasárnapra bejelentett rendezvény miatt lezárták a Herkócára vezető utat
Betűméret:             

A vasárnapra, május 6-ára a Szerb Radikális Párt által bejelentett nagygyűlés és más pártok által bejelentett tiltakozások miatt szombaton lezárták a Herkóca felé vezető utat, pontosabban a Platics (Plаtičevo) – Jаrаk közötti szakaszt, az új šаbаci hídnál, közölte a Putevi Srbije közvállalat.

Az útlezárzás vasárnap éjfélig van érvényben, az arra járók az Obrenovac és Mitrovica felé vezető alternatív útvonalakat vehetik igénybe.

Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt (SRS) elnöke holnapra nagygyűlést jelentett be Herkócán, napra pontosan 26 évvel azután, hogy 1992-ben ugyanezen a helyen a nem szerb lakosság elűzésére szólított fel. Bejelentésére több párt, többek között a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a Demokrata Párt is reagált és ugyancsak a kis szerémségi faluban ellentüntetést jelentett be. A rendőrség betiltott mindenféle gyülekezést.

Šešelj szombaton kijelentette, minden körülmények között vasárnap Herkócára mennek és megtartják rendezvényüket, írja a Beta.

Teljesen felújították és pénteken átadták a palicsi szecessziós Emlékkutat, amely Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján készült 1912-ben. A felújítás során helyreállították a sérült kő- és bronzelemeket, korszerűsítették a vízvezetékrendszert, valamint visszahelyezték a korabeli feliratokat. Az Emlékkút...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 19:53 ]
Vajdaságban a következő hetekben is a napsütés és a meleg lesz meghatározó, miközben csak rövid időszakokra érkezhet hűvösebb, csapadékosabb levegő. Az előrejelzés szerint augusztus nagy részében az ilyenkor megszokottnál magasabb hőmérsékletre és kevés csapadékra kell számítani. A hétvégéig folytatódik a...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 16:37 ]
Vajdaságban ma túlnyomóan napos, az évszaknak megfelelően meleg idő várható, helyenként kevés vagy mérsékelt felhőzettel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 Celsius-fok között alakul. Gyenge vagy mérsékelt keleti, illetve délkeleti szél fúj. A Bánát déli részén a nap első felében időnként megerősödhet...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 8:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó