Vajdaság
Szijjártó: Vučić elnöknek a vajdasági magyarság iránti hozzáállása a jó együttműködés alapja
Betűméret:             

Nem igazságos, hоgy a koszovói kérdés megoldása előfeltétele Szerbia uniós csatlakozásának vagy az integráció felgyorsításának, jelentette ki Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a Prva televíziónak nyilatkozva. „Nem igazságos, hogy ez előfeltétel legyen, és nem is lehet”, mondta.

Szijjártó szerint kár, hogy Szerbia az idei évben nem nyitott meg egyetlen fejezetet sem az uniós csatlakozási tárgyalások során, de – hangsúlyozta – ez az EU szégyene és nem Szerbiáé.

“Szerbia komoly ország és nem szabad vele így játszadozni. Az EU-nak nyíltan színt kell vallania, készen áll-e a tárgyalások felgyorsítására, vagy sem”, mondta a magyar diplomácia vezetője, aki dícsérő szavakkal illette Aleksandar Vučić szerb elnököt amiért figyeli és fontosnak tartja a vajdasági magyarság véleményét. Mint kifejtette, Magyarország rendkívül elégedett azzal, hogy a vajdasági magyarság képviselői a hatalmi koalíció részét képezik. „Vučić elnök hozzáállása fontos alapja annak a jó együttműködésnek, ami a két országot jellemzi”, nyilatkozta Szijjártó a Prva televíziónak megismételve, Magyarország síkraszáll Szerbia eurointegrációjának felgyorsításáért és úgy véli, az EU érdeke legalább annyira, hogy Szerbia a tagjává váljon, mint Szerbiának, hogy az unió része legyen.

Szerbia már készen áll hat újabb fejezet megnyitására, mondta Szijjártó, hozzátéve, nem érti, Brüsszelben miért utasítják el az európai integráció fontosabb kérdéseiről való tárgyalás lehetőségét. Elmondta, az EU-csúcson legutóbb felvetette azt a kérdést, hogy van-e jogi akadálya annak, hogy Szerbia megnyisson hat újabb fejezetet, és azt a választ kapta, hogy nem létezik ilyen akadály. “Ez pedig azt jelenti, hogy csak politikai akadály van, és azt is jelenti, hogy ha minden tagállam akarná, akkor megnyithatnánk ezt a hat fejezetet. Azoknak az európai országoknak, amelyek állítólag a bővítés mellett vannak, és állítólag támogatják a Nyugat-Balkán integrációját, ezt világosan ki kellene mondaniuk”, mutatott rá a magyar diplomácia vezetője.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
sistvan
2020. NOVEMBER 1. [ 3:19 ]

Minden Országnak megvannak a kereskedelmi és egyébb partnerei kapcsolatai nem lehet csak úgy azokat megszüntetni ha az EU nem karolja fel Szerbiját .


Jubileumot ünnepelt a Pax Romana - illusztráció
2023. SZEPTEMBER 29.
[ 20:30 ]
A költségvetés módosításáról, a községi nyilvános elismerések adományozásáról, valamint több községi intézmény éves programját és pénzügyi tervét is elfogadták a Magyarkanizsa községi Képviselő-testület csütörtöki ülésén. 23 napirendi pontot vitattak meg a képviselők. A napirendi pontokról az ülést...
2023. SZEPTEMBER 28.
[ 12:52 ]
Nincs pontos adat, hogy hány szerbiai munkavállaló ingázik naponta a vajdasági településekről Magyarországra. A Tisza-mentén Zentától Horgosig szinte mindenhol vannak olyanok, akik a határ túloldalán keresik a kenyerüket, de Szabadka környékéről is sokan dolgoznak odaát. Több száz munkavállalóról lehet szó. Az ő...
2023. SZEPTEMBER 28.
[ 12:21 ]
Újvidéken és Karlócán a hétvégén Koszovón életüket vesztett szerbeknek szentelt plakátok jelentek meg. A fekete-fehér plakátokon, melyen a banjskai kolostor látható a következő felirat látható: „Örök dicsőség minden szerbnek, aki elesett a szabadságharcban ezen a szent helyen. Banjska kolostor, 2023.09.24." A...
2023. SZEPTEMBER 27.
[ 14:59 ]
Beolvasás folyamatban