„A tehetség isteni áldás, de hihetetlen akarat és alázat nélkül mit sem ér.” Steven Gerrard angol labdarúgó mondatát választották az idén a Vajdaság Tehetség Gála mottójául, amit immár kilencedik alkalommal rendeztek meg a szabadkai városháza dísztermében.
Idén is öt-öt kategóriában – természettudományok, társadalomtudományok, sport és mozgáskultúra, képzőművészet és filmművészet, valamint zeneművészet - választották meg a két-két legjobb kistehetséget, illetve két-két ígéretes tehetséget. Kiosztották a Kiváló tehetség és Tehetséges fiatal címet is, amelyet egy-egy személy kaphatott meg, illetve két tehetség nagykövetet is választottak.
Szűcs Emese, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács elnöke elmondta, hogy örömteli feladat a számukra a gála megszervezése, ami közösségünk számára valódi ünnep, hisz a legtehetségesebb fiataljainkat köszöntjük.
- Ezek a fiatalok szorgalmukkal, kitartásukkal, kemény munkával nagyon nagy eredményeket értek el, s megbecsülésünk jeléül most díjazzuk őket. A tehetségnagykövetek Vajdaságban szintén példaképül szolgálhatnak, hiszen olyan teljesítményt mutattak fel, ami követendő – mondta Szűcs Emese.
Az idei kistehetségek: Fekecs Csaba (Október 18. Általános Iskola, Zentagunaras), Csiszár Ákos (Cofman Judit Tehetségfejlesztő Iskola, Szabadka), Tillinkó Luca (Kárász Karolina Általános Iskola, Horgos), Kujundzsity Tifani (J. J. Zmaj Általános Iskola, Szabadka), Boja Boglárka (Petőfi Sándor Általános Iskola, Hajdújárás), Harmat Csongor (J. J. Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa), Galusz Áron (Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta), Nagy Lara (J. J. Zmaj Általános iskola, Magyarkanizsa), Lengyel Kevin (J. J. Zmaj Általános iskola, Magyarkanizsa), Alács Varró Emese (Alapfokú Zeneiskola, Topolya)
Az ígéretes tehetségek: Nagy Daniella (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta), Fehér Konrád (Ingenium Alapítvány, Zenta), Éter Máté (Kodály Zoltán MMK, Topolya), Tóth Noémi (Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka), Szögi Lilla (Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka), Sziveri Éva (Április 7-e Egészségügyi Iskola, Újvidék), Kabók Levente (Műszaki Iskola, Ada), Tóth Szilárd (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta), Hegybeli Noémi (Kuckó Gyermeksarok, Doroszló), Világos Adriana (Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola, Topolya)
Kiváló tehetség: Szabó Beatrix (Szabadkai Műszaki Szakfőiskola)
Tehetséges fiatal: Dudás Kata (énekes előadóművész)
Tehetség nagykövetek: Dr. Kiss L. László (fizikus, csillagász, kutatóprofesszor), PhD és DLA Vitkay-Kucsera Ágota (rendes egyetemi tanár)
Az elismerésnek természetesen minden díjazott nagyon örült. A horgosi Tillinkó Luca, aki fiatal kora ellenére már ismert népdalénekesnek számít, az elmúlt hónapokban is számos versenyen részt vett, mint amilyen a Szólj, síp, szólj!, a Magyar Népzenei Kóta, ahol elérte az Aranypáva fokozatot népdalének szakon. Álma, hogy pár év múlva a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanulhasson.
A magyarkanizsai Lengyel Kevin szerint erőssége a matematika és a sport. Matekversenyen ugyan régen járt, birkózóként viszont országos versenyekre is eljutott, Európa-bajnokságon az idén járt, szeptember környékén pedig a Balkán-bajnokságon vesz majd részt. Azt tervezi, hogy a magyarkanizsai Vajdasági Birkózó Akadémián tanul majd, de ahhoz van még egy éve.
Vitkay-Kucsera Ágota nagyon meglepődött, amikor megtudta, hogy tehetség nagykövetnek jelölték. Továbbra is igyekezni fog, hogy a diákjai minél többet kapjanak és igényeljenek tőle. Hogy merre fejlődnek a tehetségek, az a tehetségektől is függ egyrészt, de a tanároktól is. Színművészekkel dolgozik, s nagyon sokan énekelnek közülük. Úgy érzi, nagyon sok tehetséges fiatal került ki a keze alól.
Kiss L. László csillagász 1991-ben a szabadkai gimnáziumot fejezte be, majd Szegedre került egyetemre. Ausztráliában is élt hét évet, az elmúlt 12 évet pedig Budapesten töltötte. A gyökereket azonban őrzi, hisz családja Horgoson él. Azt mondja, a szülőföldön kapott elismerés jobban megmelengeti az ember szívét. Számos kisbolygót fedezett fel. Ezek között volt, amit Horgosról vagy édesanyjáról nevezett el. Úgy emlékszik, hogy az egyiknek meg a Szabadka nevet adta, de annyi bolygót fedezett már fel, hogy nem emlékszik mindegyik nevére. Ha a gyerekek megkérdezik, hogy hogyan lehet valakiből sikeres csillagász, azt fogja válaszolni, hogy szerencse, kitartás és sok tanulás kell hozzá, valamint szeretni kell az embernek azt, amit csinál. Ha valakinek a hobbija is a szakmája, akkor nagy az esélye rá, hogy sikeres szakember lesz belőle.
A IX. Vajdasági Tehetség Gálát az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta, illetve a Nemzeti Tehetség Program.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!