Vajdaság
Bemutatták a nemzeti tanácsok munkájáról szóló kézikönyvet
Betűméret:             

A tartományi képviselőházban ma bemutatták a nemzeti tanácsok munkájáról szóló kézkönyvet. Gordana Čomić emberi jogi és kisebbségi miniszter ebből az alkalomból kijelentette, hogy a könyv gyakorlati utasításokat és tanácsokat tartalmaz, nehogy megismételjék a munka során elkövetett hibákat.

12 évvel ezelőtt fogadták el a nemzeti tanácsokról szóló törvényt Szerbiában. Azóta rengeteg tapasztalatra, gyakorlati tudásra tettek szert a megalapított nemzeti tanácsok. Már eddig is mindenben segítették egymást, de a most kiadott kézikönyv egy helyre gyűjti ezt a tudást, segítve ezzel a további munkájukat, tudósít a könyvbemutatóról a Pannon RTV.

A kötet megjelenését az Európai Unió és az illetékes szerb minisztérium mellett a tartományi nemzeti közösségi titkárság is támogatta.

Szakállas Zsolt, tartományi nemzeti közösségi titkár szerint nem elég csak megalapítani egy rendszert, hanem ezt működtetni kell, és egyfajta segítséget kell nyújtani abban, hogy ez minél jobban tudjon fejlődni. Ez a kézikönyv egy nagyon jó példa arra, hogy az állami szervek hogyan tudnak konkrétumokban, tehát példákban is segíteni a nemzeti tanácsoknak, abban, hogy minél jobban kihasználják, és éljenek azokkal a jogokkal, amelyeket a törvény megadott nekik.

Ez a kézikönyv fontos ugródeszka a már jól működő rendszer továbbépítésének szempontjából - mondta Pásztor István, a Tartomány Képviselőházának elnöke. Ha közösen azt tudjuk bebizonyítani, hogy azok a kompetenciák, amelyeket a most hatályos törvény alapján, tizenkét évvel ezelőtt megszereztünk, azokat el tudjuk látni, legalább olyan hatékonysággal, mint ahogy az az állam más területein működik, akkor azt gondolom, hogy ezzel kvalifikáljuk magunkat arra, hogy kérjük, hogy bővüljenek a hatáskörök. Azt gondolom, hogy mindannyiunknak ez az érdeke, hogy az identitás megőrzés szempontjából a maximumot tudjuk megvalósítani, a maximumot pedig nem csak a többség határozza meg, hanem a mi teljesítőképességünk is, mondta Pásztor.

Gordana Čomić emberi és kisebbségi jogokért felelős miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a kézikönyv segítségével kiküszöbölhető a már elkövetett hibák megismétlése. Čomić elmondta, az év végéig elkészül majd a nemek közötti egyenlőségről, a diszkriminációellenességről és általában a jogállamiságról szóló kézikönyv is.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli az Európai Régiók Intézete (IRE). A Salzburgban rendezett ünnepségen Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke is részt vett. A képviselőház közleménye szerint Juhász gratulált dr. Franz Schausbergernek, az Európai Régiók Intézete alapítójának és elnökének...
2024. OKTÓBER 20.
[ 20:19 ]
Magyarkanizsa ma, október 20-án ünnepli a község napját, amikor is arra emlékeznek, hogy 1686-ban ezen a napon szabadult fel a környék a török uralom alól. Idén négy napig tartottak a helytörténeti-, művelődési- és sportprogramok, a fő esemény viszont a községi képviselő-testület díszülése volt, amelyen vasárnap...
2024. OKTÓBER 20.
[ 16:01 ]
Az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra emlékeztek meg Horgoson. 1956-ban az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott szabadságharca végül elbukott. A véres következmények ellenére nem a kudarc, nem a sötétség, nem a hallgatás kapcsolódott 1956-hoz, hanem a szabadság, az...
2024. OKTÓBER 19.
[ 20:28 ]
Beolvasás folyamatban