Vajdaság
Diáktüntetést tartanak szombaton Újvidéken
Betűméret:             

Az újvidéki egyetemek blokádban részt vevő hallgatói szombatra tüntetést hirdettek. A résztvevőket a Fruška gora utca és a Lazar cár sugárút kereszteződéséhez, az úgynevezett turbókörforgalomhoz várják.

A program már 14.30-kor megkezdődik, amikor a polgári gyűlések és a hallgatók standjai nyitnak meg.

A szervezők tájékoztatása szerint a tervezett beszédek előtt tiltakozó felvonulást is tartanak, a felszólalások pedig várhatóan 18 órakor kezdődnek. A hallgatók hangsúlyozták, hogy a rendezvény még sötétedés előtt véget ér, mivel el akarják kerülni az esetleges provokációkat és a félreértéseket, közölte a 021.rs portál.

A szervezők szerint a tüntetés központi témái között szerepel az állami intézményekbe vetett bizalom megrendülése, a média szabadságának helyzete, az újságírókra nehezedő nyomás, valamint a választási feltételek kérdése. Emellett arról is szó lesz, hogyan kapcsolódhatnak be aktívabban a polgárok a társadalmi és politikai folyamatokba.

A legutóbbi nagyobb újvidéki hallgatói megmozdulást januárban tartották, míg az ország különböző részeiről érkező résztvevők legutóbb tavaly novemberben gyűltek össze tömegesen a városban, az újvidéki vasútállomáson történt tragédia első évfordulóján.

Megalakult a tartományi képviselőházban a Vajdaság az egyetemisták mellett elnevezésű képviselői csoport, amely a diákmozgalom támogatását tűzte ki célul. A csoport szerint a diákok megmutatták, hogy a félelem legyőzhető, a polgárok képesek megszervezni magukat, és fel lehet lépni az igazságtalanság ellen – írja a...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 22:09 ]
A Vajdaság Erdői közvállalat által kezelt 17 vadászterület közül 16-ban kimutatták az afrikai sertéspestist. A betegség egyedül Vajdaság legészakibb részén, a Szabadkai-erdők térségében fekvő vadászterületen nem jelent meg – közölte Branislav Stankov, a közvállalat vadászati ügyvezető igazgatója. Szerbiában a...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 19:07 ]
Új épületszárnnyal bővül a Zentai Közkórház: a beruházás megkapta az építési engedélyt, a munkálatok becsült értéke csaknem 1,5 milliárd dinár. Az új, A jelű szárny több mint 3000 négyzetméteres lesz, és a kórház több fontos részlegének korszerűsítését is magában foglalja. Az illetékes hatóság által...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 12:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó