Vajdaság
Rekordszámú résztvevő a Szabadkai Félmaratonon
Betűméret:             

Rekordszámú, mintegy 1700 futó állt rajthoz vasárnap a kilencedik Szabadkai Félmaratonon, amelyet a városnapi rendezvénysorozat részeként tartottak meg. A „Fuss a történelmen át!” mottóval meghirdetett eseményen az 5, 10 és 21,1 kilométeres távokat teljesíthették a résztvevők, miközben a verseny különleges hangulatát Szabadka szecessziós épületei és történelmi városközpontja adta.

A Szabadkai Félmaraton az elmúlt években a szervezőknek köszönhetően egyre inkább családi rendezvénnyé nőtte ki magát. Az idei versenyen mintegy 1700 felnőtt futó vett részt, elsősorban Szabadkáról és Szerbia különböző településeiről, de Magyarországról és más külföldi helyekről is számos versenyző érkezett. A rendezvény a híres Belgrádi Maraton után Szerbia egyik legnagyobb tömegsport-rendezvénye.

A félmaraton főszervezője idén is a Horizont Sportegyesület volt. Živica Savin, a rendezvény szervezője elmondta, hogy a verseny idén első alkalommal rendelkezett „Family Welcome” tanúsítvánnyal. Ennek létjogosultságát mindenekelőtt a gyermekek nagy száma igazolta: a gyermekfutamokon mintegy 800 fiú és lány vett részt, így a részvételi rekordok mind a felnőttek, mind a gyermekek kategóriájában megdőltek.

A futók útvonalán több frissítőpontot alakítottak ki, emellett különböző kísérő- és szórakoztató programok is várták a résztvevőket. A gyermekfutamokat az Active Kids Sportegyesület szervezte, a legfiatalabbak pedig korosztályuknak megfelelő távokon versenyeztek.

Az előzetes eredmények szerint a 21,1 kilométeres távon a férfiaknál Szilágyi Péter, a nőknél pedig Nora Trklja Boca bizonyult a leggyorsabbnak.

A szervezők már a jubileumi, tizedik Szabadkai Félmaratonra is készülnek. Bejelentésük szerint 2027-ben éjszakai félmaratont rendeznek Szabadkán, ami újabb különlegességet adhat a város egyik legnépszerűbb sporteseményének.

Fehér Szilvia
Mintegy 5600-an vettek részt az Egyetemista Mozgalom újvidéki kampánynyitó rendezvényén – közölte a Nyilvános Rendezvények Archívuma. A szervezet egy drónfelvétel alapján készített becslést a résztvevők számáról. Közlésük szerint 18 órakor mintegy 5600 ember tartózkodott a rendezvény helyszínén. A létszámot a...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 12:14 ]
Változóan felhős, de továbbra is meleg idő várható Vajdaságban. A délutáni óráktól észak és nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, estétől pedig többfelé esőre, záporokra, helyenként zivatarokra is számítani lehet. Gyenge, helyenként mérsékelt északnyugati szél várható. A nappali csúcshőmérséklet...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 8:30 ]
Az Egyetemista Mozgalom Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színház előtt szervezte meg első választási kampányrendezvényét, amelyen bemutatták az Egyetemista lista több képviselőjelöltjét is. A felszólalók szerint az október 25-i rendkívüli parlamenti választás lehetőséget kínál arra, hogy politikai változás induljon el...
2026. SZEPTEMBER 10.
[ 18:41 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó