Vajdaság
Az EU-hoz fordultak a Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium diákjainak szülei
Betűméret:             

Az Európai Unió szerbiai küldöttségéhez fordultak az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium diákjainak szülei, mert állításuk szerint engedély nélkül rögzítették a tanulók egyik gyűlését, majd az ott elhangzottak leiratai megjelentek a sajtóban.

A szülők hivatalos levélben tájékoztatták az uniós képviseletet a történtekről. Közleményükben azzal vádolják Žarko Mićint, Újvidék polgármesterét, hogy választási kampányában politikai célokra használta fel a kiskorú diákokat.

Állításuk szerint a tanulókat megtévesztéssel hívták be az iskolába, ahol engedélyük nélkül fényképeket készítettek róluk. A felvételeket később közzétették a közösségi oldalakon, és eljuttatták a kormányhoz közel álló médiumokhoz.

A szülők arról is beszámoltak, hogy október 10-én, szombaton a diákok gyűlését szintén engedély nélkül rögzítették. Az ott elhangzott felszólalások leiratai már másnap megjelentek a bulvársajtóban.

A szülők szerint ez arra utal, hogy valaki nemcsak rögzítette a diákok beszélgetéseit, hanem a felvételeket a sajtónak is továbbította. Úgy vélik, hogy a történtek súlyos bűncselekmény gyanúját vetik fel.

A Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium tanulóinak szülei azt várják, hogy az Európai Unió mielőbb reagáljon a bejelentésükre.

Október 12-én, hétfőn hivatalosan is visszatértek iskolájuk épületébe az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium diákjai, miután befejeződtek az épület kupolájának felújítási munkálatai. A tanulók ugyanakkor estére tiltakozást hirdettek, mert állításuk szerint korábban titokban lehallgatták egyik gyűlésüket. A...
2026. OKTÓBER 12.
[ 11:23 ]
Változóan felhős, időnként napos idő várható hétfőn Vajdaságban. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint a reggeli órákban helyenként 6 fokig hűlhet a levegő, napközben pedig 15 és 20 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk. A nyugati, északnyugati szél többnyire gyenge vagy mérsékelt...
2026. OKTÓBER 12.
[ 7:52 ]
Aleksandar Vučić, az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia választási lista vezetője a nagybecskereki kampányrendezvényen kijelentette: 2028 végéig megnyitják a Belgrád–Nagybecskerek autópálya első szakaszát, a teljes út pedig 2030 végére készül el. „2028 végéig befejezzük a Belgrád és Antalfalva közötti, 24...
2026. OKTÓBER 11.
[ 15:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó