Gazdaság
Magyarkanizsa: Munkahelyteremtő vállalkozói együttműködés
Kiskunhalasi és magyarkanizsai vállalkozók sikeres pályázata
Betűméret:             

Szerdán Magyarkanizsán találkoztak a helyi Önálló Vállalkozók Általános Egyesületének és a Kiskunhalasi Vállalkozók Klubjának vezetői, s az együttműködésről tanácskoztak egy sikeres pályázatot követően.

A magyarkanizsai Önálló Vállalkozók Általános Egyesülete néhány évvel ezelőtt együttműködési megállapodást írt alá a Kiskunhalasi Vállalkozók Klubjával az addig is létező kapcsolatok szorosabbá tételéről. Ennek a megállapodásnak az értelmében azóta több uniós projekt valósult meg a testvérvárosi klubbal közösen. A legutóbbi IPA-határon átnyúló projekt folytatásaként a közelmúltban a magyarországi Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti Összetartozási Kollégiumának a civil szervezetek szakmai programjainak 2014-es támogatására kiírt pályázatán szerepeltek sikerrel a partnerek. Az 1.200.000 forintos állami támogatást A kiskunhalasi és magyarkanizsai vállalkozók közös rendezvényei elnevezésű projektjükkel érdemelték ki.

A sikeres pályázatot követően előbb a testvérvárosban, szerdán pedig Magyarkanizsán találkoztak a két vállalkozói társulás vezetői és a konkrét együttműködésben érdekelt halasi és kanizsai vállalkozók.

- Ennek a projektnek az elsődleges célja, hogy konkrét szakterületeken konkrét vállalkozókat hozzon össze, ami már munkahelyteremtést is eredményez. Kiskunhalasról a mai megbeszélésre 11 olyan vállalkozó jött el hozzánk, akinek már meg van a meghatározott magyarkanizsai partnere, együttműködésük pedig már ott tart, hogy meghatározott magyarországi illetve más uniós országbeli munkákra várják a magyarkanizsai szakembereket – nyilatkozta Raffai Mária, a magyarkanizsai Önálló Vállalkozók Általános Egyesületének elnöke. - A projektből eredő legkonkrétabb együttműködés jelen pillanatban az építőiparhoz és a hozzá kapcsolódó ágazatokhoz kötődik, de jelentős az élelmiszergyártásban és a szolgáltató tevékenységekben kialakított konkrét kapcsolatok száma is, ami további új munkahelyekkel kecsegteti a magyarkanizsaiakat – emelte ki az elnök asszony.

A találkozón nem kis meglepetéssel vettük tudomásul, hogy a Kiskunhalasi Vállalkozók Klubjának közelmúltban megválasztott elnöke nem más, mint a Magyarkanizsáról Halasra elszármazott Raffai István, aki már vállalkozóként vándorolt át Magyarországra, így a halasi mellett jól ismeri a magyarkanizsai vállalkozók és vállalkozások helyzetét is.

- Úgy gondolom, folytonosan fejlődő kapcsolatainkban végső ideje volt megtenni a konkrét lépéseket. A halasi klub 20 éve létezik, de ahogyan itt Kanizsán, Halason is sokkal több a vállalkozó, mint ahányan tagjai klubunknak. Az elmúlt tíz évben Magyarország, uniós tagállamként, sokkal több lehetőséget kapott a támogatások megszerzésére, mint Szerbia, ami érvényes a vállalkozói szférára is. Ezt ki kellett és a jövőben is ki kell használnunk, ami azt is eredményezheti, hogy együttműködésünk révén az itteni vállalkozók is könnyebben megvalósíthatják majd elképzeléseiket, a szakemberek pedig megfelelő munkához, megfelelő jövedelemhez, megfelelő egzisztenciához juthatnak. Az említett három szakterület mára vállalkozók szintjén is konkretizálódott kapcsolata reményt ad arra, hogy az elkövetkező években a többi szakterületen is közvetlen partneri kapcsolatba tudjuk hozni a vállalkozókat, ami további új munkahelyek létesítésével jár majd – fogalmazott Raffai István.

A magyarkanizsai községben valamivel több mint 350 vállalkozó van, de az egyesület munkájából aktívan csak mintegy hatvan veszi ki részét. Az Önálló Vállalkozók Általános Egyesülete ennek ellenére azoknak a vállalkozóknak is lehetőséget nyújtott a projektben kínálkozó konkrét együttműködésre, akik nem tagjai a vállalkozói egyesületnek, hiszen egy-egy szakterület fejlettsége, érdekeltsége vagy készsége a nemzetközi együttműködésre, nem köthető az egyesületi tagsághoz. A végső cél a munkahelyteremtés, azt pedig teljesen mindegy, hogy ki tudja megvalósítani. Bárki is teszi meg, ember és közösség is jól jár.

Bödő Sándor

Kedden dőlhet el a NIS sorsa - illusztráció
2026. JÚNIUS 13.
[ 15:49 ]
Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent - közölte a társaság az MTI-vel. Az INA tavaly 152 millió euró nettó nyereséget ért el. A közgyűlés döntése szerint a 2025-ös eredményből 1 millió eurót a kötelező...
2026. JÚNIUS 12.
[ 18:37 ]
Szerbiában májusban 3,5 százalékos volt az éves infláció, vagyis ennyivel voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban – közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet adatai alapján az N1. Havi szinten, vagyis áprilishoz képest az árak átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek. Az év eleje óta, decemberhez...
2026. JÚNIUS 12.
[ 13:26 ]
Szerbiában péntek 15 órától csökken az üzemanyag ára: az eurodízel literje 220 dinárba, az europremium BMB benziné pedig 194 dinárba kerül. Mindkét üzemanyag két dinárral lesz olcsóbb az előző heti árhoz képest. Az új árak június 19-éig érvényesek, miközben a szerb kormány augusztus közepéig meghosszabbította az...
2026. JÚNIUS 12.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó