





A Magyar Remény Mozgalom elnökeként és az MNT-ben helyet foglaló ellenzéki képviselőként szeretnék reagálni a Magyar Nemzeti Tanács által 2012. július 26-án kiadott Megszakadt az ülés c. közleményére. Tájékoztatom a nyilvánosságot, hogy a jegyzőkönyvek tanúsága szerint az MNT üléseiről legtöbbet hiányzók között az ,,előkelő” első 8 helyet mind a VMSZ által támogatott Magyar Összefogás lista képviselői foglalják el, összesen 75 (!) hiányzással (a legutóbbi, félbeszakadt ülést még bele sem értve). Közülük ketten is az ülések több mint felén nem vettek részt! Az MNT 23. ülésén az ellenzéki képviselők többsége megjelent, míg a VMSZ képviselőinek közel egyharmada döntött nyaralás vagy más elfoglaltság mellett az ülésezés helyett. Az MNT vezetése a szóban forgó ülés idő előtti megszakadását az ellenzék nyakába próbálja varrni, holott, a kvórumot a hatalomnak kell biztosítania és éppen az ő képviselőik elmaradása okozta az előállt helyzetet. Ebben a formában az MNT-ben vezetést gyakorlók jobban tennék, ha máskor nyílt önkritikát gyakorolnának, mások jogtalan pocskondiázása helyett.
László Bálint, az MRM elnöke, az MNT képviselője
@ csuzma
Nem én nevezem ellenzéknek az ellenzéket, hanem László Bálint vallja önmagáról.
Idézem két előbbi véleményem, amit továbbra is fenntartok:
viera
2012. 07. 26. [12:12:16]Vajon megérdemli-e az az MNT tag a választók bizalmát, aki elhagyja az ülést ?
Ha nincsenek megnevezve, szinte védelmet élveznek.
viera
2012. 07. 26. [21:03:30]@ Zentai Attila
Éppen azért volna jó, ha a választók tudnák a nevet, hogy emlékezzenek. Lesz még MNT választás, és jó tudni, ki hogyan képviseli a választói érdeket.
@ Római jog
Úgy harcoljon, hogy legyen konstruktív, küzdje ki, hogy minden ülés után tegyék közzé a hiányzók listáját, kiegészítve infóval, kinek a "színeiben" képviseli a választót.
Fontos ügyekben, a sajtó bővebben tájékoztasson a felszólalásokról, a vitákról, még arról is, ki hogyan szavaz.
Akkor fogja a választó tudni, kit érdemes bejuttatni képviselőnek.
Lehet, hogy legközelebb nem lesz hatalom, meg ellenzék, meg széthúzás.
Nekem egyáltalán nem tetszik, hogy az MNT-ben, ami az egységet kellene hogy képviselje, hatalom és ellenzék van.
Mi haszon van abból, ha VMSZ biztosítja a többséget, és mindent megszavaz ellenvetés nélkül?
Az, hogy hiányoztak a "hatalmiak", nem menti ki az ülést elhagyókat a választók iránti felelősség alól.
Ebből is látszik, hogy kinek mennyit ér a Vajdaság, puszta körömmel kaparnak érte a politikusaink akikre szavazunk! akik jó pénzeket kapnak, annak ellenére hogy még gyűlésekre is képtelenek elmenni. Arról meg ne is beszéljek hogy sajnos kevés lélekszámú magyarra ennyi párt, a magyarokat ezzel is csak széthúzzák más-más irányokba... Ahelyett hogy lenne egy korrupciómentes párt aki tényleg a dolgát végezné, és egybetartaná a sorsunkat.. De nem is folytatom az utópisztikus álmaimat.....
viera, túl kevesen vagyunk ahhoz hogy ne kelljenek azok akiket Ön ellenzéknek nevez.
A római uralom alatt a kivégzendő vitte a keresztjét a vesztőhelyre, ezt minden juliánusnak tudnia kellene, hisz ez évezredes hagyomány. :)
De ha viera ezt is pocskondiázásnak venné, akkor Jó reggelt kívánok neki, és friss erővel tanulmányozza át, miként harcolhat az ellenzék a hatalmiak ellen. Milyen az a hatalom, amely még kellő döntéshozatali többséget se képes biztosítani a saját maga akaratának kinyilvánítása érdekében se? Tényleg meg kellene jelentetni a hiányzók névsorát és elmaradásuk hivatalos indokát. Ennyit megérdemlünk talán.
Viera ha huszonketten voltak a harmincötből és 5 ellenzéki hagyta el az ülést az azt jelenti hogy minimum tiz Vmsz-es képviselő nem volt jelen!Bevett szokás demokráciákban hogy a hatalom biztositja a kellő létszámot,nehogy már a halálraitéltnek kelljen vinni az akasztáshoz a kötelet!!!!
Meg az MRM-nél is, úgy tűnik.
Ha már önkritikáról beszél az elnök, elmondhatta volna, hogy miért távozott az ülésről, ha már nyaralás helyett az MNT ülést választotta.
Ez ugyanolyan pocskondiázás.
Ha a kvórumot a "hatalomnak kell biztosítani", akkor az ellenzékre nincs is szükség talán. Megy a szekér nélkülük is,
Értem. Ennyiért nem éri meg nekik ( még napidíjjal meg bizottsági helyekkel sem )
Jár é pénz e képviselőségért?
Igen Korhecz, neveket kérünk, de azonnal. Lássuk, hogy melyik VMSZ-es elvtársnak mennyire fontos az itteni magyarság sorsa. Rendszeresen követem tévén keresztül az MNT üléseit, és annyit mondhatok, hogy László Bálintnak teljesen igaza van. Az ellenzék mindig jelen van az üléseken és sokkal aktívabb, mint a VMSZ-es képviselők, akiknek 95 százaléka csak szavazógépnek szolgál. Most viszont porszem csúszott a VMSZ-es gépezetbe, hiszen az elvtársak és elvtársnők nyilván a török vagy a görög tengerparton pihenik ki a "fáradalmakat" és gyűjtik az erőt további áldásos tevékenységükhöz, amellyel oly sokat segítenek majd a vajdásági magyarok sorsán. Az MNT kvórumára pedig fáj a bikinivonal területén található szőrzetük.
Kiváncsi vagyok név szerint is hogy kik a legnagyobb hiányzók!?!
A soron következő Szabadkai Városi Képviselő-testületi ülésen napirendre kerül a Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat igazgatócseréje. Mivel erős a gyanú,... >>
Az Élet és Egészség civilszervezet vár minden érdeklődőt, aki meg szeretne szabadulni káros szenvedélyétől, a dohányzástól.A programot május 23-án, csütörtökön indítják... >>
A temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület november 16-án, szombaton könnyűzenei énekes vetélkedőt szervez a Sportcsarnokban.A jelentkezők két korcsoportban... >>
Viera valóban nem menti az ülést elhagyókat a felelőség a választóik előtt de menti az ülés megszakitásáért!!Ebben az esetben pedig az MNT pont ezt akarta a nyakukba varrni!