Kultúra
Völgyesi siker a XXVII. Gazdag Ág népművészeti szemlén Oromhegyesen
Betűméret:             

A magyarkanizsai község nyolc művelődési egyesülete valamint a ludasi és törökkanizsai műkedvelők részvételével került sor az oromhegyesi Faluházban a Gazdag Ág hagyományápoló népművészeti szemlére, amelynek témája ezúttal a Fűben-fában orvosság, azaz eleink népi gyógyászati módszerei voltak.

A Faluházban egybegyűlteket, akik között a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében ott volt Paskó Csaba, azután dr. Bimbó Mihály, Magyarkanizsa polgármestere, Darabán Piroska, a Községi Tanács művelődéssel megbízott tagja és Balla Lajos-Laci, Oromhegyes helyi közösségének elnöke is, Nyilas Mihály, tartományi oktatási titkár köszöntötte. Megnyitóbeszédet Koncz Lázár, a házigazda Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke mondott, majd gyermekprodukciók szórakoztatták a közönséget. Közben a jelenlévők egyperces néma hallgatással adóztak a tavalyi rendezvény óta elhunytak emlékének.

Ezt követően a résztvevők saját gyűjtésből származó forrásanyagból készült összeállításokkal léptek fel. Minden csapat felolvasta a népi gyógyászat egy adott területéhez kötődő hagyományokról készített beszámolóját, előadott egy ehhez kapcsolódó anekdotát és népdalt, majd villámkérdésekre válaszolt.

A Faluház előcsarnokában megrendezett kiállításon a csapatok bemutatták a falujukban fellelt, népi gyógyászathoz kötődő emléktárgyakat, gyógynövényeket, élelmiszereket, könyveket és minden mást, ami orvosság híján egy-két évszázaddal ezelőtt segíthette az emberek gyógyulását. Akár azt is mondhatnánk, hogy minden résztvevő szinte a neki kisorsolt betegségcsoportokhoz kötődő eszközök és gyógyhatású készítmények vagy gyógynövények egész kincsesbányáját tárta a közönség elé, ámulatba ejtve a fiatalokat, gondolkodóba az idősebbeket, hiszen akadtak itt olyan, már-már elfeledett, a népi gyógyászatból szinte már kiveszett kenceficék, használati tárgyak és gyógynövények is, amelyeket még szüleink is használtak egyik-másik nyavalyánk kezelésére, és amelyekhez olykor-olykor még mi is előszeretettel nyúlunk.

A csapatok teljesítményét háromtagú zsűri értékelte, melynek tagjai Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató, Szerda András, népzenész és Horák Kornél biológus voltak. Döntésük értelmében a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt ezúttal a legkisebb településről jött, völgyesi Aranykalász Művelődési Egyesület tagjai nyújtották, amiért 53,5 pontot érdemeltek ki, így egy évig ők birtokolják majd az eddigi rendezvényekre emlékeztető, 27 szalaggal feldíszített Gazdag Ágat. Második helyen, 52 ponttal a házigazdák végeztek, míg harmadik a magyarkanizsai Cifraszűr lett 51 ponttal. A további sorrend: Ludas, Horgos, Orom, Adorján, Kispiac, Martonos és Törökkanizsa.

Bödő Sándor

Elhunyt Marina Vlady - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 8:51 ]
Kommentárok a valóság túlsó feléről - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 22:36 ]
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a tárlat szakmai átvilágítása. Az egy hete ideiglenesen bezárt múzeum kedden 10 órakor nyitotta meg ismét kapuit. Az...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:39 ]
Elindult egy a rendszerváltás időszakát személyes visszaemlékezések segítségével a fiataloknak bemutató magyar, lengyel és szerb projekt, az uniós támogatással megvalósuló program eredményeit a többi között állandó kiállítás mutatja majd be az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - tájékoztatta Kodácz...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:33 ]
Sándor Zoltán színdarabja nyert a zsűri döntése alapján a vajdasági magyar drámaíróversenyen hétfő este Újvidéken, míg a közönségszavazáson Csík Mónika szövege bizonyult a legjobbnak. A megírandó mű címét - Fejlesztések kívül és belül - a Magyar Szó aktuális számának cikkcímei közül sorsolással...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 7:35 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó