Szabadka: Szegedi vendégek fellépése a Lányi Ernő IME székházában
Betűméret:
2012. február 28-án, kedden délután 5 órakor a Lányi Ernő IME székházában(Szabadka, József Attila utca 32.) fellép a szegedi Ötágú síp Kulturális Egyesület. Részvevők:
Horváth István Károlyné és Pataki Sándor (Ötágú Síp Kulturális Egyesület), Gonda András és Folbert Péter (ArchEnerg Klaszter).
A műsor keretében bemutatásra kerül a Szögedi Nemzet első, a 2011. évi Paprikanapon megrendezett találkozójáról készített dokumentumfilm.
Rendezvényünkre a belépés díjtalan.
***
A Délvidék újratelepítése során bácskai és bánsági magyar településeink jelentős hányada szegedi, illetve Szeged környéki kirajzásként született. Az első világháborúig ez a tény meghatározója volt e településeknek az anyanemzettel – a „szögedi nemzettel” – való (szellemi, kulturális és gazdasági) kapcsolattartásának. A trianoni békediktátum, mint sok mást, úgy ezeket a kapcsolatokat is széttépte.
A szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesület szorgalmazta a kapcsolatok újrafelvételét, aminek eredményeként a múlt évi Paprikanapon sor került a Szögedi Nemzet első találkozójára. A találkozón három ország (Magyarország, Románia és Szerbia) szegedi kirajzottjainak leszármazottai találkoztak, és egyhangúlag hitet tettek a megtépett szellemi védőháló helyreállítása mellett.
A szellemi védőháló mellett immár szóba kerül a határokon átnyúló kulturális és gazdasági védőháló szövése is, ezért a bemutatkozó rendezvényre meghívtuk a gazdasági szakembereket is. (Az ArchEnerg regionális megújuló energetikai és építőipari klaszter kb. 50 magyarországi céget egyesít és magas fokú versenypotenciállal rendelkezik az új energiák területén.)
Nagyon reméljük, hogy iparosaink és vállalkozóink kihasználják a kínálkozó kapcsolatfelvételi lehetőséget, és a rendezvény a gazdasági kapcsolatrendszer alapkő-letételeként kerül be a szögedi nemzet történelmébe…
Dr. Szöllősy Vágó László
Mundruczó Kornél magyar filmrendező Lifka Sándor-díjának átadásával, valamint Simon Verhoeven Ó, ez az üresség, ez a szörnyű üresség című filmjének vetítésével szombat este ünnepélyesen megnyílt a 33. Palicsi Európai Filmfesztivál.
Mundruczó Kornél a Nyári Színpadon átvett elismerés kapcsán úgy fogalmazott,...
2026. JÚLIUS 19.
[ 10:07 ]
Szombaton kezdődik a 33. Nemzetközi Palicsi Filmfesztivál, amelyet július 18. és 22. között rendeznek meg Palicson és Szabadkán. Az ötnapos seregszemle idén is a kortárs európai filmművészet legújabb alkotásait vonultatja fel, a vetítéseknek a palicsi Nyári Színpad, az Abbázia mozi és a szabadkai Eurocinema ad otthont.
A...
2026. JÚLIUS 18.
[ 14:11 ]
Július 19-én mutatják be a szegedi 36. THEALTER színházi fesztiválon a Bableves – Rokon Ilonka One Man Show című monodrámát. A független kortárs színházi produkció Vass Szabolcs és Kucsov Borisz közös alkotása, utóbbi a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színészeként alakítja a címszerepet.
Az előadás a...
2026. JÚLIUS 17.
[ 19:16 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

