Kultúra
Nagy Abonyi Melinda könyvbemutatója Zentán
Betűméret:             
Zsúfolásig megtelt a zentai Alkotóház kedden este, a vajdasági származású, jelenleg Svájcban élő írónő, Nagy Abonyi Melinda Galambok röppennek föl című kötetének bemutatóján. A 2010-ben Német Könyvdíjjal és Svájci Könyvdíjjal jutalmazott önéletrajzi ihletésű könyv az írónő első kötete, amely magyar nyelven is megjelent, Blaschtik Éva fordításában, a budapesti Magvető kiadó gondozásában.
A rendezvény kezdetén Hajnal Anna, a Városi Könyvtár munkatársa köszöntötte az egybegyűlteket, köztük az írónőt, a könyv fordítóját, valamint az este moderátorát Kovács Krisztina irodalomtörténészt. Nagy Abonyi Melinda kifejtette, nagyon örül annak, hogy Zentán is bemutathatja a regényét, majd szívélyesen köszöntötte a közönség soraiban ülő szüleit, zentai rokonait és minden megjelent vendéget, ezt követően pedig kifejtette, igen különleges felolvasóest számára a zentai, hiszen – ahogyan fogalmazott – évek óta készül rá, majd német nyelven válaszolt a moderátor kérdéseire, mint mondta, nem azért, mert nem tud magyarul, hanem azért, mert nem tudja magát olyan jól kifejezni, mint németül.
A Galambok röppennek föl című regény a vajdasági születésű Kocsis Ildikó történetét meséli el, akit a nagymamája nevel, majd négyéves korában egy rendelkezésnek köszönhetően lehetősége nyílik arra, hogy a húgával együtt a szülei után menjen Svájcba, akik addig a család egzisztenciáját készítették elő.
– A regény azonban Ildikó történetén kívül sok más ember története is, éppen ezért Ildikó történetén keresztül az olvasó megismerheti Vajdaság történetét a második világháborútól egészen a balkáni háborúig, illetve nemcsak Vajdaság történetét, hanem az egész Balkánét is – hangsúlyozta Kovács Krisztina, hozzátéve, a kötetben a történelemnél sokkal fontosabb az emberek története, az, ahogyan a politikai és ideológiai változások kihatnak az életükre, és adott esetben az egzisztenciájukba vagy az életükbe kerülnek, illetve – ahogyan Ildikó szüleinek esetében – abba, hogy elhagyják az országot.
– Az identitás is fontos kérdése a kötetnek, de ami még talán ennél is fontosabb, az az, hogy az egyén hogyan válik kiszolgáltatottjává annak a társadalmi környezetnek, amelyben él – mondta az irodalomtörténész.
Nagy Abonyi Melinda a regény megszületése kapcsán kifejtette, amikor elkezd írni, akkor soha nincs semmilyen terve, csupán az a fontos számára, hogy találjon egy olyan kiindulási pontot, amely esetében érezi, hogy sok minden van benne.
– 2004-ben, amikor elkezdtem írni ezt a könyvet, éppen Svájc francia részén tartózkodtam, ahol akkoriban szavazást tartottak a svájci bevándorlókról. Ez az apropó kiváltott belőlem valamit, ami nagyon sokáig rejtve volt. Ugyanakkor ezzel egy időben olvastam egy regényt egy portugál írótól, amely mély nyomokat hagyott a lelkemben. A portugáliai tekintélyuralmi rendszerről szólt. Ha megkérdezik tőlem, hogy politikai okai voltak-e annak, hogy megírtam ezt a könyvet, akkor azt kell mondanom, hogy akkoriban, amikor ott voltam Svájc francia részén, úgy éreztem, könyvet fogok írni, de azt nem tudtam, hogy az hová fog elvezetni – fejtette ki az írónő, majd hozzátette: – A történelem mint tudomány nagyon fontos számomra, de az is, hogy észrevegyem azt, mi történik egy politikai rendszerben. De mégis különbséget kell tenni egy olyan könyv között, amely kifejezetten dokumentarista jellegű és egy olyan között, amely a fikcióra épül. A történelem valóban nagyon fontos, ugyanakkor rendkívül fontos a tudás és a nem tudás közötti egyensúly is. Az író él azzal a jogával, hogy arról írjon, ami neki fontos, amit megsejt, amire ráérez.
A szöveg kaleidoszkóp jellege kapcsán Nagy Abonyi Melinda kifejtette, a regényben fontos szerepet kap az elbeszélő hang, tehát az elbeszélés során a figuráknak valóban hangot próbál kölcsönözni. Mint mondta, azért kaleidoszkópszerű a könyv, mert minden figurának megvan a maga hangja, aminek következtében a könyv sokszólamú lesz, akárcsak a zene, hiszen mivel az írónő saját elmondása szerint nagyon kötődik a zenéhez, számára az irodalom szorosan összefügg a zenével.
– Azt hiszem, a szövegnek a hangja – a stílus szót nem szeretem használni – kezdettől fogva megvolt. Azt írták róla, hogy a mondatok nagyon hosszúak, ami a felszínen valóban stimmelhet, de hát igyekeztem arra a hangra hallgatni, ami már kezdettől fogva megvolt, és ez a hang azt mondta, ehhez a szöveghez sok vesszőt kell majd használni. Ha olvassuk a szöveget, akkor érződik, hogy ezek a vesszők nagyon különbözőek. A zenében lehetőség van arra, hogy a szünetek idejét is mérjük, ám az irodalomban ez sajnos nem lehetséges. Igyekeztem erre a hangra hallgatni, és nem túl korán elemezni, mert ha elemezzük a folyamatot, akkor az megakad, márpedig ez a folyamat elég hosszú volt, évekig tartott – magyarázta, hozzátéve, az akkori kiadója nem akarta megjelentetni a könyvet, mivel azt mondta, nem lesz olvasója, senkit nem érdekel majd. – Egy írónak azonban éreznie kell azt, ha valami fontosat akar mondani, és ha a kiadója azt mondja, hogy az nem érdekel senkit, akkor nem kell törődnie vele, hanem ragaszkodnia kell a mondanivalójához – szögezte le Nagy Abonyi Melinda.
(Képünkön Kovács Krisztina, Melinda Nadj Abonji és Blaschtik Éva)
mi.
Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI. Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó