Kultúra
Megjelent a Híd idei, fiatal alkotóknak szentelt száma
A folyóirat bemutatója holnap 18 órakor Kishegyesen
Betűméret:             

A jövőre nyolc évtizedes fennállását ünneplő Híd folyóirat tudatosan foglalkozik a fiatal alkotókkal, így biztosítva magának az utánpótlást, az új, friss hangot. A most megjelent júliusi–augusztusi kettős szám 168 oldalán 30 fiatal szerző munkája olvasható.

Benedek Miklós, Terék Anna, Oláh Tamás, Antalovics Péter és Sombart Dávid verssel, Barlog Károly, T. Kiss Tamás, Lovra Éva, Fekete I. Alfonz, Kocsis Árpád, Lábadi Dávid és Komáromi Dóra prózai alkotással szerepel a számban.

A műfordítás blokk is gazdag. Milan Đorđević versét Lenkes László fordította, David Albahari legújabb könyvéből (Male priče – Kis történetek) pedig Vékás Éva válogatott rövid történeteket. Ezek mellé az Albahari-szövegek mellé került Marko Čudić írása az író életművéről szóló belgrádi kerekasztal-beszélgetésről. Ördög Mónika Vladislav Bajac új könyvéből (Gastronomadske priče – Gasztronomád történetek) fordította le a legizgalmasabb szövegeket (Brecht éttermei, Sörbörze a Berlini Köztársaságban, Bertold Brecht éttermecske), és fordításaihoz jegyzetet is mellékelt. Kecskés Ildikó Mihajlo Pantić kitűnő elbeszélését (Egy pillanat a sok közül) ültette át magyarra az Arhipelag kiadónál megjelent Starost – Öregség (David Albahari és Srđan V. Tešin szerk.) című gyűjteményes kötetből.

A tanulmány- és kritikarovat tizenkét szöveget vonultat fel. Kelemen Emese Tóth Krisztina Vonalkód (A vonal motívum a tárgyak tükrében) című kötetéről, Patócs László pedig a Pixel címűről írt tanulmányt (Korporealitás és érzelem. A test mint az intimitás tere). Fehér Viktor az emberi élet első fordulójához kapcsolódó egyházaskéri szokásokat és hiedelmeket dolgozta fel Születés és csecsemőkor címmel. T. Kiss Tamás A tükörtestvér című regényét Gyantár Edit és Mikuska Judit méltatja. Fehér Dorottya Szvoren Edina Nincs, és ne is legyen, Dancsó Andrea Háy János A mélygarázs, Szalma Judit Cserna Szabó András Szíved helyén épül már a Halálcsillag, Rizsányi Attila pedig Gerőcs Péter Tárgyak című kötetéről írt kritikát.

A Kosztolányi Dezső Színház fesztiváli programjának (Desiré Central Satcion 2012 – Apolitika) előadásairól a Berényi Emőke–Brenner János szerzőpáros mondja el a véleményét. Az Újvidéki Színház West Side Story című előadásáról Magó Attila, a Zentai Magyar Kamaraszínház Möbius című előadásáról pedig Bózsó Izabella írt színikritikát.

A szám műmellékleteit és a fedőlap illusztrációját Tóth Alisa készítette.

A Híd legújabb számának bemutatója holnap, július 14-én 18 órakor lesz Kishegyesen, a Dombosi történetek – remix 2013 keretében.

Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:39 ]
Fejlesztések kívül és belül címmel kell színdarabot írnia vasárnap három szerzőnek az Újvidéki Színházban megrendezett XXIV. Vajdasági Magyar Drámaíró Versenyen. A címet a Magyar Szó napilap aktuális számából véletlenszerűen húzták ki vasárnap reggel. Ennek alapján kell három szerzőnek, Csík Mónikának,...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 15:28 ]
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tiszteletbeli díszdoktorává avatták pénteken Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjas írót. Krasznahorkai László az egyetemes kultúrát maradandó értékekkel gazdagító munkássága és nemzetközileg is kiemelkedő eredményei alapján méltán tarthat igényt az egyetem legmagasabb...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 15:41 ]
Szeptember 27-én, vasárnap 17.30-kor a Palicsi Vigadó emeleti dísztermében nyitják meg a 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokat. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség rendezvénysorozatát idén II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója jegyében szervezik meg. A nyitóünnepség ökumenikus áldáskéréssel...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 15:29 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó