Kultúra
Szeged után Újvidéken rendez Alföldi Róbert
Betűméret:             

Újraértelmezte, a mai Magyarországról is szóló kortárs darabként állította színpadra a Dóm téren az István, a királyt Alföldi Róbert. Az elgondolkodtató produkciót állva ünnepelték a nézők. Kissé leegyszerűsítve arról is szól az előadás: miért nem tudunk egy irányba húzni. Miért van az, hogy a magyar nép állandóan a széthúzás, szétesés felé megy? Meg kell ölnünk valakit, hogy utána tisztelni tudjuk. Fura előadás ez, a mai Magyarországhoz passzol, állítják többen is. Tulajdonképpen azt az igyekezetet kísérhetjük végig a színpadon, hogy egy ország nagyon szeretne létrehozni egy boldog nemzetet, ezért gyorsan két részre szakad, és az ország egyik fele megpróbálja kiirtani a másik felét. Ez manapság sem túl bonyolult gondolat. Alföldi bevallása szerint nincs semmilyen aktuálpolitikai szándék az előadásban. Sokszor éri az vád, hogy politizál, amit nem is tagad, de soha nem aktuálpolitizál. „Nem mondom, hogy melyik pártnak van igaza, egyszerűen – ami szerintem dolga is egy színházi alkotónak – társadalmi ügyeket vizsgálok és próbálok meg felmutatni” –– hangsúlyozza egyik nyilatkozatában a rendező. A szombati bemutató után bátran kijelenthetjük: az István, a király sikerre van ítélve. A magyar királyi tévével ellentétben az RTL Klub jó érzékkel óriásit húzott azzal, hogy 20-án este műsorra tűzte a produkciót. Szinte borítékolható, hogy a tűzijáték után mindenki ezt fogja nézni. Alföldi Szegeden jelentette be: legközelebb Újvidéken rendez, Hauptmann Patkányokját viszi színre.

tuti

Elhunyt Sebő Ferenc - illusztráció
2026. ÁPRILIS 27.
[ 13:34 ]
Freddie Mercury-kiállítás nyílt hétfőn a Magyar Zene Házában. A nagyszabású időszaki tárlat a Queen együttes néhai frontemberének történetét mutatja be, emellett a Queen együttes 40 évvel ezelőtti budapesti koncertjét is felidézi. "A kiállítás megvalósulását hároméves előkészítő munka előzte meg. A...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 13:07 ]
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében. A Variety cikke szerint, amelyet az MTI szemléz, az eddigi rekorder a 2015-ös...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 10:20 ]
Ötvenkilencedik alkalommal tartották meg a hétvégén a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjét az óbecsei Városi Színházban. A versenyen mintegy 150 vajdasági fiatal mérte össze tudását beszédművészet, slam poetry, irodalom, valamint megzenésített versek és dalszerzés kategóriában. A beszédművészeti vetélkedőt...
2026. ÁPRILIS 26.
[ 16:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó