Kultúra
A legkiválóbb magyar filmek Vajdaságban
Betűméret:             

Tizenhat vajdasági településen láthatnak az érdeklődők kiválóbbnál kiválóbb magyar filmeket a Magyar Művészeti Akadémia Sára Sándor kezdeményezésére összeállított filmtörténeti válogatásából szeptember 22. és 26. között az 53 magyar film elnevezésű rendezvénysorozat keretében, hangsúlyozta a programsorozat ma délelőtti zentai sajtótájékoztatóján Bicskei Zoltán főszervező, aki elmondta, az 53 magyar film című rendezvénysorozat célja kettős, egyfelől átfogó képet nyújtani a közönség számára a magyar filmtörténet legkiválóbb alkotásaiból, másfelől ezen alkotások révén megkísérelni megmozgatni és felemelni közösségünket. Ahogyan fogalmazott, azok a filmek, amelyek olyan általános emberi témákat dolgoznak fel, amelyek valamilyen módon a mi gondjainkkal is érintkeznek, minden bizonnyal elő fogják majd segíteni a délvidéki magyarság sorskérdéseit érintő témák megvitatását is, éppen ezért igyekeztek olyan módon összeállítani a rendezvény programját, hogy a vetítendő alkotások valamilyen módon igazodjanak az adott települések jellegzetességeihez is.

A filmvetítésekre neves magyarországi vendégek is érkeznek majd térségünkbe. Szabadkán például Bodrogi Gyulával, Magyarkanizsán és Nagykikindán Makk Károllyal, Zentán pedig Sára Sándorral találkozhatnak az érdeklődők, de rajtuk kívül jeles filmesztéták, írók is megosztják majd a nézőkkel a régi forgatásokhoz, illetve azon alkotókhoz fűződő emlékeiket, akik már nem lehetnek közöttünk.

A szervezők a középiskolák diákjai, valamint az általános iskolák 7. és 8. osztályos tanulói számára filmalkotó-pályázatot is hirdettek, hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Gondi Martina, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szakmunkatársa, hozzátéve, a pályázóknak a levetített klasszikusokból kell ihletet meríteniük, és az alapján kell létrehozniuk saját videójukat vagy kisfilmjüket. A pályázat fődíja ingyenes részvétel a Mediawave Fényírók Fesztiválján, ahol alkotásukat le is vetítik majd.

A rendezvénysorozatot a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Regionális Kreatív Műhely és a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény szervezi meg, további támogatói pedig a Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság. A vetítésekkel és a pályázattal kapcsolatban további információk a www.vmmi.org honlapon találhatók.

H. G.

Tompa Andrea, Terék Anna, Markó Béla, Kollár Árpád és több mint száz fiatal alkotó találkozik a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) nyári táborában július 15. és 19. között Királyréten. A Fiatal Írók Szövetsége 2026-ban immár 13. alkalommal rendezi meg nyári táborát, amely hatodik éve talál otthonra a Börzsöny...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:52 ]
Kerekasztal-beszélgetésekkel, kiállításokkal, irodalmi estekkel és sokszínű zenei programmal várja a közönséget idén is a Dombos Fest Kishegyesen. Az idei mottó a „4 nap újratervezés”. A fesztivál középpontjában ezúttal is a vajdasági magyar közösséget érintő kérdések, a kortárs művészet, az irodalom és a zene...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:53 ]
Kollár Árpád költő, műfordító, irodalomszervező legújabb, Nád című verseskötetének bemutatójára várjuk kedves közönségünket csütörtökön, június 11-én. A Vendégoktatók a Magyar Kultúráért program keretében megvalósuló eseményen Berényi Emőke író, újságíró beszélget a vendéggel a Kalligram Kiadó...
2026. JÚNIUS 8.
[ 13:28 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó