A körülöttünk zajló, bennünket érintő parlamenti életet figyelve máris megállapítható, hogy a november 8-ai szerbiai kisebbségi nemzeti tanácsi választásokon megválasztott, hivatalosan még meg nem alakult új Magyar Nemzeti Tanács egészen sajátságos helyzetbe kerül mind az összetétel, mind a háttértámogatottság tekintetében. Ebből eredően, ha az MNT el akarja látni alapvető vállalását – hogy Vajdaságban legyen a magyar lakosság érdekeinek megfelelő magyar oktatás, kultúrélet, tájékoztatás, nyelv- és íráshasználat –, akkor a választási kampányban eddig rivalizáló, sőt egymást sértegető és vádoló embereknek meg kell mutatniuk, hogy az alapvető nemzeti kérdésekben együtt tudnak működni és együtt gondolkodni.

Miért is sajátságos a helyzet? A vajdasági magyar önkormányzatokban, a tartományi és szerbiai köztársasági szinten is a hatalom részesét képező VMSZ a szerbiai október 25-ei parlamenti választásokon elveszítette az eddigi erős támogatottságát, mint ahogy a kormányzatban számára partnert jelentő, Aleksandar Vučić vezette haladók, azaz az SNS is, ezt megelőzően pedig a VMSZ számára biztos támaszt jelentő Fidesz és Orbán Viktor veszített az április 12-ei magyarországi országgyűlési választásokon. A november 8-ai nemzeti tanácsi szavazás előtt tehát a VMSZ két jelentős politikai támaszt és ezzel együtt a jövőbeni hatalmi szálak tekintetében fontos kapcsolatokat veszített, ennek ellenére mégis több szavazatot kapott az ellene induló, az új magyar és új szerb hatalommal egyaránt szimpatizáló Vajdasági Magyar Újrakezdésnél. Első látásra úgy tűnik, mintha a vajdasági magyarok a nemzeti tanács tekintetében kontinuitást szeretnének, a számok azonban mást jeleznek.

A magyarországi és a szerbiai hatalomváltás menetét sokszor összehasonlítottuk már. Nem is olyan régen, a szerbiai választások eredményhirdetésekor is elhangzott: Szerbiában pontosan az történt, ami Magyarországon, mert az arányok szinte ugyanazok. Összegyűjtöttem ide a számokat, de át is lehet ugrani:

• Az Egyetemista Lista az összesen 250-ből 140 mandátumot szerzett (a polgárok csaknem 4,4 millió szavazatából 2,35 millió az övé), az Aleksandar Vučić vezette SNS-lista pedig 103-at (1,73 millió szavazattal), az arány megközelítőleg 53% : 39%.
• Magyarországon a Magyar Péter vezette Tisza a 199-ből 141 képviselői helyet szerzett (a csaknem 6,4 millió leadott szavazatból 3,38 millió lett az övé), míg a korábbi kormányzópártoknak (Fidesz–KDNP) csak 52 parlamenti hely jutott 2,45 millió szavazat alapján, százalékban kifejezve a támogatottsági arány megközelítőleg 53% : 39% (vagyis ugyanaz, mint Szerbiában).
• A két ellenzéknek a helyzete mégis más: Vučićéknak a sima többséghez „csak” 23 mandátum kellene, Orbánéknak majdnem 48.
• A VMSZ mindeközben (a sajtóban eddig megjelent nem hivatalos adatok szerint, a több helyen megsemmisített és várhatóan megismételt szavazás adatai nélkül) az MNT megválasztásában részt vevő mintegy 39.394 vajdasági magyar szavazó közül 27.847 szavazatát nyerte el, riválisára, a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) jelöltjeire 11.547-en szavaztak. Ez azt jelenti, hogy a 35 tagú nemzeti tanácsban 25 tanácsnok a VMSZ, 10 pedig a VMÚ színeiben lesz jelen. Az arány kikerekítve 71% : 29%, ám igazán ez mégsem ad okot a VMSZ-nek arra, hogy fölényben érezze magát. A fenti számok ugyanis egyben azt is mutatják, hogy a szerbiai parlamenti választásokon elért 35.461 szavazathoz képest két hét után mintegy 7.600-zal, az előző nemzeti tanácsi választásokhoz képest pedig 13.000-rel csökkent a szavazóinak a tábora.

A VMSZ a többség támogatását a szavazóbázis végtelen érdektelenségének közepette nyerte el, hiszen a kisebbségi választói névjegyzékben szereplő csaknem 108.000 ember közül alig 40.000-en mentek szavazni. Ha számba vesszük a névjegyzék pontatlanságát és azt, hogy a külföldön dolgozók sem jöttek haza külön erre az alkalomra, akkor is azt látjuk, hogy nagyon alacsony volt az érdeklődés. A négy éve tartó egypárti egyeduralom és az azt megelőző ciklusban a Magyar Mozgalom teljes perifériára kerülésének évei során mindazok, akiknek a munkája/élethelyzete közvetlenül az MNT határozataitól függött, belenyugodtak abba, hogy a VMSZ helyi tótumfaktumaihoz igazodjanak. Politikai érdektelenség alakult ki, amit most a VMÚ megjelenése sem tudott igazán felrázni.

Az, hogy az MNT mégis többpártivá vált, merőben más helyzetet teremt. Különösen, hogy a VMÚ soraiban (amely civil szervezetként indult) jelen vannak a VMDK párt képviselői is. Hiába a lehetséges szavazógépezet, mint a magyar Országgyűlésben, ahol a többség mindent megszavaz, és mint a szerb szkupstinában, ahol az Egyetemista Lista mögött álló arctalan hallgatói mozgalom máris bejelentette, hogy a kapott szavazatok arányában fognak dönteni a parlamenti alelnökökről, bizottságokról… Itt más a tét, az országos parlamentekhez képest a számok itt mást jeleznek, és az egyeduralom nem folytatható. A politikai apátia a kiváltságosok gyűlölködésével nem szüntethető meg.

Nézegetem a fényképeket a két lista, a VMSZ és a VMÚ jelöltjeiről, amelyeket tablószerűen a Hét Nap jelentetett meg a választások előtt. Ismerős arcok egyik és másik listán is, nemzeti tanácsi szerepkörben azonban többnyire újak. Akikre a nemzeti tanácsban személy szerint sokszor volt okunk neheztelni, azok most már nincsenek itt (de a felelősségre vonás utolérheti őket). Gondolom, a VMSZ régi káderei is tanultak a számokból, és levonták a következtetéseket, viszont az egyeduralom korszakának a következményeit az új embereknek kell áthidalniuk. Mivel nemzeti érdekű kérdésekben fognak dönteni (mint tudjuk: oktatás, kultúra, nyelv- és íráshasználat, média), a problémák közösek lesznek, és a megoldások sem születhetnek egymás ellenében, egymás leszavazásával.