Magazin
Több mint nyolcvanan a magyarkanizsai természetjárók gyalogtúráján
Betűméret:             

Magyarkanizsa központjából a tavasz első napjának délelőttjén hetvenheten indultak útnak, a réti kútnál azonban újabb kis csoport csatlakozott hozzájuk, így az Adorjánig vezető, mintegy 7-8 kilométeres réti gyalogláson már több mint nyolcvanan vettek részt, közöttük – a szervező Természetjáró Egyesület legnagyobb örömére – mintegy húsz, 6 és 14 év közötti gyermek is, és három olyan túrázó is akadt, aki házi kedvencét is elhozta a gyaloglásra.

A Sándor-napi Tavaszváró gyalogtúra Magyarkanizsától Zentáig annak idején az egyesület akkori elnökének, Berec Sándornak az ötlete volt, és mivel a túra végállomása a családnak a zentai Pánában lévő gyümölcsöse, ezeknek a gyalogtúráknak a túravezetője is mindig ő maga.

- Ettől szebb, gyalogtúrára megfelelőbb időjárást el sem képzelhettünk volna. Talán éppen a ragyogó napsütésnek és a tavasz első napjának köszönhetjük, hogy soha annyi gyerek nem vett részt még a túráinkon, mint most. Szerencsére a talajvíz is visszahúzódott annyira, hogy a magyarkanizsai rétben nem sáros, hanem száraz úton kelhettünk át, így valamivel könnyebb volt megtenni a távot.

A túrázók szombaton délelőtt valamivel 9 óra után indultak el, mintegy fél órát pihentek az adorjáni helyi közösség udvarán, ahonnan megközelítőleg hetvenen folytatták az utat a töltésen Zentáig. A többek csak Adorjánig vállalták be a túrát, de becsületükre váljék, hogy onnan visszafelé is gyalog mentek.

Tizenhét kilométer megtétele után a csoport ugyan kissé széthúzódott, de 14 órakor már mindenki boldogan heverészett a pánai gyümölcsösben és fogyasztotta a friss zöldsalátával és sült kolbásszal töltött lepényeket. A bátrabbak és gyakorlottabb túrázók bevállalták a gyalog visszautat is, a legtöbben azonban az autóbuszos, autós vagy kerékpáros hazatérést választották, így volt idejük pihenni és barátkozni a többiekkel, megbeszélni a következő túrákat.

Az egyik túrázó, Szebenyi Zsuzsanna, kerékpárján gyümölcsfákat hozott Zentán élő József bátyjának névnapjára, egyet azonban meghagyott közülük és Berecéknek adományozta, hogy ezzel is gazdagítsák gyümölcsösük faállományát. A vörös vilmoskörtét Berec Sándor a hazaindulás előtt el is ültette. Abban a reményben, hogy két-három év múlva a gyalogtúrázók majd a gyümölcsét vagy az abból készült nedűt is megkóstolhatják, a facsemetét a gyalogtúrázók Barátság-fájának keresztelték el.

A természetjárók legközelebb az oromhegyesi Csákó-halomra szerveznek gyalogtúrát, majd következik a Fruška Gora-i maraton, amelyre két autóbusszal utaznak a magyarkanizsai egyesület tagjai. Jelentkezéseket még mindig fogadnak.

Bödő Sándor

Halálos késelés Novi Pazarban - illusztráció
2025. JÚLIUS 31.
[ 11:00 ]
Késes támadásban sebesült meg számos ember Michigan államban egy hipermarketben szombaton - közölték a hatóságok. A michigani rendőrség tájékoztatása szerint legkevesebb 11 ember, többségében vásárlók sebesültek meg, az elkövetőt feltartóztatták és őrizetben van, személyazonosságát egyelőre nem hozták...
2025. JÚLIUS 27.
[ 7:31 ]
A Vámigazgatóság ma közölte, hogy a Horgos–Röszke határátkelőnél egy Kolt típusú pisztolyt és több mint 180 darab lőszert foglaltak le. A közlemény szerint a jármű utasa azt vallotta, hogy ő a fegyver és a lőszerek tulajdonosa. A lefoglalt pisztolyt és a töltényeket átadták a rendőrségnek.
2025. JÚLIUS 25.
[ 15:42 ]
Az újvidéki rendőrség 16 lopás ügyét derítette fel, és őrizetbe vett egy 14 éves, titeli fiút, aki a gyanú szerint Újvidék utcáin rabolta el nőktől a táskájukat, illetve ékszerüket. Emellett a gyanú szerint 11 kerékpárt is ellopott Újvidéken, egy 21 éves társával, V. S.-szel együtt, akit szintén...
2025. JÚLIUS 25.
[ 10:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó