Magyarország
Magyar-szerb innovációs együttműködés
Betűméret:             

A Magyar Innovációs Szövetség partnerként vesz részt a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló, az innováció menedzsment és technológia-transzfer témájú, COMPLEXIM (Complex Cross-Border Knowledge Transfer Activities for Innovation Management) című projektben, amely három hét múlva véget ér.

Az eddigi eredményekről Szegeden, az Agórában számoltak be az együttműködés magyar és szerb résztvevői. A vendégek részéről Dragan Kukolj professzor, az Újvidéki Egyetem projektmenedzsere a sajtótájékoztatón elmondta: 200 cég megkérdezésével készítettek felmérést, ennek alapján állították össze az előadások anyagát, melynek résztvevői arról kaptak tájékoztatást, hogyan fejlesszék tudásukat az innovatív kezdeményezések területén, hogyan őrizzék meg nacionális értékeiket. A konferenciák mellett találkozókat is szerveztek az érintetteknek. „Nyugati minta alapján jött létre az Újvidéki Inkubátorház. Célunk, hogy a fiatal érdekelteket segítsük elképzeléseik, ötleteik megvalósításában” – mondta Marija Stanču Mirosavljev. Az intézmény ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: logisztikai témakörben tartottak előadásokat, tréningeket a résztvevőknek. A projekt futamideje alatt a partnereknek 4 havonta kellett jelentést benyújtaniuk. Az első jelentési időszakban a MISZ feladata az volt, hogy feltérképezzék a Csongrád és Bács-Kiskun megyében található, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó, innovatív KKV-k, felsőoktatási intézmények, illetve kutatóhelyek, és adatbázis készüljön, amely tartalmazza a feltérképezett szervezetek listáját, azok elérhetőségeit, fő tevékenységeit és projektjeit (technológiáit). A Szegedi Tudományegyetem feladata a projektben a tananyag kifejlesztése volt – tájékoztatta az újságírókat az universitas részéről Papp Csaba projektmenedzser. Mogyorósi Péter, a Magyar Innovációs Szövetség Dél-Alföldi Régiójának igazgatója elmondta, mindkét oldalon adatbázisok készültek, amelyek közös kutatási projektek kialakítását teszik lehetővé. Személyre szabott javaslatokat fogalmaztak meg vállalkozásoknak, munkatréningeket tartottak, és létrehoztak egy információs csomagot, amelyhez később bárki hozzáférhet, amelyet bárki hasznosíthat. A projekt részeként olyan adatbázisok jöttek létre, amelyek az innovatív cégeket listázzák. A munkafolyamat során megállapíthatóvá vált, mely területeken lehet a két város, Újvidék és Szeged egymás komplementere: hiszen számos magyar vállalkozás technológiai szolgáltatást tud nyújtani szerb partnere számára, és igaz ez fordítva is. „A projekt jó kiindulópontot ad a későbbi együttműködésre. Ez alapján újabb, de már specifikusabb programokat készíthetünk majd elő” – szögezte le Mogyorósi Péter.

tuti

Az április 12-i országgyűlési választások eredménye arra kötelezi a kormányt, hogy minden korábbinál gyorsabban, bátrabban és tisztességesebben dolgozzon a magyar emberekért – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök hétfőn, az Országgyűlésben elmondott napirend előtti felszólalásában. A kormányfő a választások...
2026. OKTÓBER 12.
[ 19:37 ]
Fejes Pétert, a Vas megyei főügyészség korábbi főügyészhelyettesét javasolta Magyarország legfőbb ügyészének hétfőn Baka András köztársasági elnök. Az államfőnek azután kellett új jelöltet állítania, hogy az Országgyűlés szeptember végén ismét elutasította korábbi jelöltjét, Szathmáry Zoltánt. Fejes...
2026. OKTÓBER 12.
[ 13:26 ]
Talán már a jövő héten találkozhatok Brüsszelben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel - jelezte Magyar Péter a Helsingin Sanomat finn újságnak adott, szombaton megjelent interjúban. A miniszterelnök az alkotmány teljes újraírását kormánya egyik legfontosabb feladatának nevezte. A kormányfő az interjúhoz fűzött, a...
2026. OKTÓBER 11.
[ 19:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó