A szabadkai Davor Štefanek aranyérmes lett a riói olimpia birkózótornáján: a kötöttfogásúak 66 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a 30 éves sportoló az örmény Migran Arutyunyant győzte le, s ezzel megszerezte Szerbia első és eddig egyetlen érmét a XXXI. nyári ötkarikás játékokon.
A tavalyi világbajnokság után, amikor Las Vegasban bronzérmes lett, a szabadkai Davor Štefanek azt mondta: Két álmom van. Az egyik már teljesült, hiszen 2014-ben világbajnok lettem. A másik célom, hogy olimpiai érmet nyerjek. Nem egy új vágyam ez, azóta szeretnék érmes lenni az ötkarikás játékokon, amióta elkezdtem birkózni. A célom az aranyérem, aztán majd meglátjuk meddig jutok.
Davor Štefanek álma teljesült, hiszen a Rio de Janeiróban zajló XXXI. nyári olimpián a kötöttfogásúak 66 kilogrammosok súlycsoportjának döntőjében legyőzte az örmény Migran Arutyunyan, s ezzel pályafutása legnagyobb sikerét érte el. A végeredmény 1:1 volt, de mivel Štefaneké volt az utolsó pont, így ő nyerte meg a döntőt.
Amikor 2014-ben megnyerte a világbajnokságot, akkor Belgrádban több ezer embernek és az országnak is azt üzente: a riói olimpia után is ilyen fogadtatásra számít. Davor Štefanek ezen dolgozott, ezért edzett nap mint nap, s ahogy az elődöntő megnyerése után az RTS riporterének is nyilatkozta: én nem beszélek, én dolgozom. A befektetett munka meghozta a gyümölcsét: Davor Štefanek olimpiai bajnok lett, s így 32 év után a szerb birkózók ismét érmet szereztek az olimpián.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




