A szerb férfivízilabda-válogatott aranyérmes lett a riói olimpián, miután a döntőben 11:7 (3:2, 3:1, 3:2, 2:2) arányban nyert a címvédő Horvátország ellen. A szerb nemzeti együttes így teljessé tette az éremgyűjteményét, mivel az Európa- és a világbajnokság után az olimpiai aranyérmet is megszerezte.
Az első negyedben a szerb válogatott remekül használta ki a helyzeteit, s Branislav Mitrović a négy lövésből két bravúrt is bemutatott a kapuban. Duško Pijetlović vezető góljára Sandro Sukno válaszolt, utána azonban Dušan Mandić és Stefan Mitrović is eredményes volt, így Szerbia kétgólos előnyre tett szert. Az első negyed 3:2-es szerb vezetéssel ért véget: a játékrész utolsó gólját a honosított horvát, Javier Garcia Gadea lőtte.
A második negyed első találatára négy percet kellett várni, ekkor Slobodan Nikić egy szép bejátszást váltott gólra (4:2). Valamivel több mint két és fél perccel a félidő vége előtt a Szolnokot erősítő Živko Gocić nagyon becsapta a horvát kapust, aki a rövid sarok felé mozdult, Gocić pedig egy lehetelt finom mozdulattal átemelte Marko Bijacot. Anđelo Šetka góljára (5:3) Mandić azonnal válaszolt (6:3).
A harmadik negyed mindjárt horvát góllal kezdődött, Mitrović bevédte Damir Burić erős lövését (6:4), de nem sokkal később a világ egyik legjobbja, Filip Filipović állította vissza a háromgólos különbséget (7:4), majd egy újabb bombaerős lövéssel négyre növelte (8:4). Másfél perccel a negyed vége előtt Sukno magabiztosan használta ki az emberelőnyt (8:5), ami után a 22 éves Mandić pár másodperccel a támadóidő lejárta előtt svédcsavarból lőtt gólt (9:5).
Az utolsó nyolc perc elején Pijetlović az első szerb támadás végén gólt lőtt (10:5), a horvátok közül pedig a legjobbjuk, Sukno próbálta meg még éltetni az egyre inkább elhalványúló reményeket az aranyérem megszerzésére (10:6). Négy és fél perccel a vége előtt a horvátok három gólra faraghatták volna a különbséget, de nem tudták kihasználni az emberelőnyt. Egy perccel később Mandić úgy döntött, hogy egy távoli lövéssel szerzi meg negyedik, csapatának tizenegyedik gólját (11:6). Két perccel a döntő vége előtt Garcia Gadea kihasználta, hogy Prlainović nem ért oda időben (11:7), s mint később kiderült, ez volt a mérkőzés utolsó gólja: Szerbia 11:7-re megnyerte a mérkőzést és olimpiai bajnok lett.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




