Rio 2016
Harminc pont különbséggel győzték le az amerikaiak a döntőben a szerb válogatottat
Betűméret:             

A várakozásoknak megfelelően az Egyesült Államok válogatottja nyerte meg a férfikosárlabda-tornát a riói olimpián, miután a döntőben erődemonstrációt tartva, fölényes 96:66 (19:15, 33:14, 27:14, 17:23) arányú győzelmet aratott a világbajnoki ezüstérmes Szerbia felett.

A mérkőzés szerb hárompontossal kezdődött, s ezt az előnyt 7:4-ig őrizte Aleksandar Đorđević csapata, ekkor az amerikaiak egyenlítettek. A folytatásban is Szerbiánál volt az előny, egészen 9:7-ig, utána az USA együttesének tagjai dobtak sorozatban négy pontot (9:11). Ekkor azonban Raduljica, Bogdanović és Birčević pontjaival Szerbia visszavette a vezetést (14:11), azonban a negyed 19:15-ös amerikai vezetéssel ért véget.

A második negyed elején 28:17-nél volt a legnagyobb amerikai előny, amit Marković egy hárompontossal csökkentett, erre azonban Durant szintén egy triplával majd egy zsákolással válaszolt, így 13 pontra nőtt az amerikaiak előnye (20:33), s ezt őrizték is (22:35), majd Durant 17. pontját szerezte újabb hárompontosával 38:22 lett az USA-nak. Az eddigi legnagyobb különbség négy és fél perccel a félidő vége előtt alakult ki, amikor 43:22 állt az eredményjelzőn. Félidőre 52:29-es vezetéssel mentek a csapatok: az amerikaiak 52 pontjából Durant 24-et dobott, ami öttel volt kevesebb, mint amennyit az egész szerb csapat összesen dobott.

A harmadik negyed egy Anthony triplával kezdődött (29:55), Jokić és Teodosić találatára pedig Thompson, Jordan, Durant és megint Thompson válaszolt (35:64), amit azonnal szerb időkérés követett. A játék képe ezután sem változott, az amerikaiak nagyon jól védekeztek, támadásban pedig gyorsan járatták a labdát, mindig volt szabad emberük. A negyed végére Durant eljutott 30 pontig, a játékrész pedig 79:43-as amerikai vezetéssel ért véget.

Az utolsó játékrészben már nagyon sok volt a pontatlanság, az amerikaiak is sokat hibáztak, Szerbia pedig már korábban beletörődött, hogy ezüstérmes lesz. Az Egyesült Államok válogatottja végül harminc pont különbséggel, 96:66-ra nyert, de az ezüstérmes Szerbia sem lehet szomorú, hiszen a csoport negyedik helyén jutott tovább, s végül a döntőig menetelt.

Szerbia így végül nyolc éremmel zárta a riói olimpiát: a birkózó Davor Štefanek és a férfivízilabda-válogatott aranyérmes lett, a Marko Tomićević, Milenko Zorić alkotta kajak kettes, a női röplabda- és a férfikosárlabda-válogatott, valamint a teakwondós Tijana Bogdanović a dobogó második fokára állhatott fel, míg az atléta Ivana Španović és a női kosárlabda-válogatott bronzérmet szerzett.

Férfi kosárlabda, döntő:

Amerikai Egyesült Államok-Szerbia 96:66 (19:15, 33:14, 27:14, 17:23)

A 3. helyért:
Spanyolország-Ausztrália 89:88 (23:17, 17:21, 27:26, 22:24)

Egyetlen zikavírusos megbetegedés sem történt a Rio de Janeiró-i olimpia idején a város polgármesterének bejelentése szerint. Eduardo Paes az ötkarikás játékok statisztikai adatainak ismertetése során elmondta, hogy augusztus 5. és 21. között 8651 turistának volt szüksége kórházi ellátásra, közülük 2133 volt...
2016. AUGUSZTUS 24.
[ 11:25 ]
Bár a riói olimpián csak két aranyéremmel zárt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, vezetője, Kim Dzsong Un célja, hogy országa sportnagyhatalommá váljon. A 31 fős észak-koreai küldöttség két aranyérmét a súlyemelő Rim Dzsong Szim és a tornász Ri Sze Gvang nyerte. A két aranyon kívül három ezüst- és két...
2016. AUGUSZTUS 22.
[ 18:37 ]
Szerdán reggel érkezik Budapestre az úgynevezett aranygép, amellyel hazatérnek azok a magyar sportolók, akik még a Rio de Janeiró-i olimpia helyszínén tartózkodnak. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának hétfői tájékoztatása szerint az érmet nyert versenyzők közül többen a fedélzeten lesznek. Mint írják, a...
2016. AUGUSZTUS 22.
[ 18:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó