Rio 2016
Kenderesi bronzérmes, Cseh hetedik 200 méter pillangón
Betűméret:             

Kenderesi Tamás bronzérmet nyert, Cseh László pedig világbajnoki címvédőként hetedik lett 200 méter pillangón a riói olimpia úszóversenyeinek keddi napján.

A legjobb idővel Kenderesi Tamás készülhetett a fináléra: a 19 éves magyar versenyző először az előfutamban, majd az elődöntőben is egyéni csúcsot úszott, emellett mindkét alkalommal legyőzte példaképét, a 19-szeres olimpiai bajnok amerikai Michael Phelpset.

Minden idők legeredményesebb olimpikonja a második, míg az idei eredmények alapján ranglistavezető Cseh a harmadik idővel jutott döntőbe. Az elképesztően erős mezőnyben ott volt még a szám címvédője, a dél-afrikai Chad Le Clos, valamint 400 méter vegyesen már bronzérmes japán Szeto Daija.

Az Olimpiai Uszoda jelentős része Phelpsnek szurkolt, óriási ovációval fogadták a szupersztárt.

A rajt előtt hatalmas hangzavar volt, a nézőket figyelmeztetni kellett. A start után Cseh nagy lendülettel kezdett először mégis Phelps érintette a falat. Féltávnál az amerikai mögött Cseh és Kenderesi volt a sorrend, a szám 30 éves világbajnoka azonban fokozatosan lassulni kezdett és már ekkor látni lehetett, hogy nem tud beleszólni az érmes csatába. Kenderesi ezzel szemben nagy hajrába kezdett, az utolsó métereken még az ezüstre is volt esélye, végül 1:53.62 perces egyéni csúccsal harmadik lett. Cseh ideje 1:56.24 perc volt.

"Nagyon boldog vagyok. Nagyon meglepődtem, hogy sikerült érmet szereznem. az utolsó öt méteren már a szívem vitt a célba. Izgalom volt bennem, de görcsösség nem" - mondta Kenderesi.

"A rajt előtti közjáték nem volt szerencsés, de nem ez volt a probléma. Az utolsó ötven méteren nem haladtam, szinte egy helyben álltam, ilyet olyan versenyen szoktam érezni, amikor előtte tíz percig úszok valami mást. Egyszerűen elfáradtam, próbáltam nekimenni, vártam, hogy jön az a londoni könnyed úszás, de nem jött. Ha fele olyan jó formában jöttem volna, mint amilyenben Londonban voltam itt simán lehetett volna nyerni. Kenderesi Tamásnak gratulálok a bronzéremhez, nekem pedig ott van még a 100, az nem olyan hosszú, talán jobban fogom bírni" - értékelt Cseh.

Az 1:53.36 perccel győztes Phelps ezzel pályafutása 20. olimpiai aranyérmét szerezte a japán Szakaj Maszatót mindössze négy századdal megelőzve.
Ez volt a magyar küldöttség ötödik érme: három arany és egy ezüst után az első bronz.

Eredmény:

férfi 200 m pillangó, olimpiai bajnok:
Michael Phelps (Egyesült Államok) 1:53.36 perc
2. Szakaj Maszato (Japán) 1:53.40
3. Kenderesi Tamás 1:53.62
...7. Cseh László 1:56.24

Egyetlen zikavírusos megbetegedés sem történt a Rio de Janeiró-i olimpia idején a város polgármesterének bejelentése szerint. Eduardo Paes az ötkarikás játékok statisztikai adatainak ismertetése során elmondta, hogy augusztus 5. és 21. között 8651 turistának volt szüksége kórházi ellátásra, közülük 2133 volt...
2016. AUGUSZTUS 24.
[ 11:25 ]
Bár a riói olimpián csak két aranyéremmel zárt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, vezetője, Kim Dzsong Un célja, hogy országa sportnagyhatalommá váljon. A 31 fős észak-koreai küldöttség két aranyérmét a súlyemelő Rim Dzsong Szim és a tornász Ri Sze Gvang nyerte. A két aranyon kívül három ezüst- és két...
2016. AUGUSZTUS 22.
[ 18:37 ]
Szerdán reggel érkezik Budapestre az úgynevezett aranygép, amellyel hazatérnek azok a magyar sportolók, akik még a Rio de Janeiró-i olimpia helyszínén tartózkodnak. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának hétfői tájékoztatása szerint az érmet nyert versenyzők közül többen a fedélzeten lesznek. Mint írják, a...
2016. AUGUSZTUS 22.
[ 18:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó