Jarinje: káposztaünnep a barikádokon
Betűméret:
Leposavić község lakosai ma a jarinjei átkelőhöz közeli barikádokon tartották meg hagyományos káposztaünnepüket, a Kupusijadát. A káposztából készült ételekből a KFOR katonái is kaptak kóstolót.A barikádokon készítették el a hagyományos lakodalmi káposztát, amivel azután a KFOR német katonáit is megkínálták a „túloldalon”.
A szervezők hangsúlyozták, miután a kialakult helyzet miatt nem tudtak eljutni Mrčajevciba, ahol évek óta tartják ilyentájt a káposztaünnepet, úgy döntöttek, hogy a jarinjei átkelőn rendezik meg a maguk lakomáját.
Branko Ninić, Leposavić közésgi elnöke szerint ez a gesztus is mutatja, hogy az észak-koszovói szerbek mindig a béke és a tolerancia pártján vannak, de – hangsúlyozta – kitartanak célkitűzéseik mellett.
A KFOR német katonái elfogadták a szögesdrótokon átnyújtott ételt, amit a barikádok mentén a szerbek hangosan üdvözöltek. Később, az egység parancsnoka is megköszönte az ajándékot. (B92, Tanjug)
A rendőri erőszakra panaszkodó polgároknak vallomást kell tenniük, és rendelkezésre kell bocsátaniuk az ügy kivizsgálásához szükséges adatokat – jelentette ki Zoran Pašalić szerbiai ombudsman.
Pašalić szerint problémát jelent, ha a rendőri bántalmazásról beszámoló személyek később nem működnek együtt az...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 17:05 ]
A tiltakozó szerbiai egyetemisták bejelentették, hogy leállítják az Egyetemistát minden faluba elnevezésű akciójukat a boszniai Szerb Köztársaságban. Közlésük szerint a sorozatos akadályoztatások miatt úgy ítélték meg, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudják felelősségteljesen folytatni a kezdeményezést,...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 13:13 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő bejelentette, hogy vasárnap este benyújtja lemondását, a Szerbiai Kőolajipari Vállalat, a NIS helyzetének rendezéséről pedig még hivatali idejének lejárta előtt egyeztet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Vučić arra számít, hogy a megbeszélést követően pontosabb információkkal tud...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 9:18 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

