Szerbia
Leváltások és büntetések a nemzetközi vonat nagy késése miatt
Betűméret:             

Dragoljub Simunović, a Szerbiai Vasutak igazgatója leváltotta ma a belgrádi állomásfőnököt és a technikai ügyekért felelős szervezeti egység vezetőjét, amiért a a Belgrád–Bar vonalon közlekedő „nemzetközi gyors” a minap nagy késéssel, nem levesebb mint 32 óra alatt tette meg a 483 kilométeres útszakaszt. Ugyanakkor az igazgató 20 százalékos fizetéscsökkenéssel büntette meg a vasutak hét munkatársát, akik a belgrádi, topčideri, rakovicai és resniki állomásokon felelnek a vonatok zökkenőmentes közlekedéséért.

A késés tekintetében alighanem rekordot döntő járattal kapcsolatos dokumentáció áttekintése után, valamint a bizonyítékok és az érintettek vallomás alapján egyértelműen kitűnt, hogy mulasztások történtek, ezért indult fegyelmi eljárás a felelősök ellen – áll a Szerbiai Vasutak által kiadott közleményben.

Ilyen mulasztás történt például akkor is, amikor lekapcsolták a szerelvényről a gépkocsik szállítására alkalmas meghibásodott vagont, de a gépkocsi tulajdonosának tiltakozása miatt a vonat nem folytatta útját Montenegró felé, hanem megvárta a pótvagon megérkeztét.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a járaton utazók visszaigényelhetik a jegy árának a Szerbia területén megtett útszakaszra vonatkozó részét. (FoNet)

Heves szóváltások kísérték az N1 első választási vitaműsorát, amelyben Ana Brnabić, az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia lista jelöltje és Mirjana Nikolić, a belgrádi Művészeti Egyetem rektora, az Egyetemista lista – Az egyetemisták győznek jelöltje vett részt. A vita központi témája a szerbiai oktatás helyzete...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 22:10 ]
Egy kutatás szerint a megkérdezettek több mint 40 százaléka úgy véli, hogy testsúlya meghaladja az ideális értéket, egyharmaduknak magas a vérnyomása, minden ötödiknek pedig magas a koleszterinszintje. Ivana Nedeljković, a Szerbiai Kardiológusok Egyesületének elnöke A polgárok szív- és érrendszeri egészséggel és az...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 18:51 ]
A Szerbia Központ (SRCE) párt közölte, hogy a „bűnözői-korrupt SNS–SPS-rezsim leváltása” után eltörlik a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) után fizetendő díjat. A SRCE emellett a kedvezményezett villamosenergia-termelők támogatására fizetett illeték eltörlését is követeli. A párt energetikai és...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 10:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó