Belgrádban tiltakoztak a nyugdíjasok: Adják vissza, amit elvettek tőlünk!
Betűméret:
A belgrádi Nikola Pašić téren tartottak tiltakozó megmozdulást a nyugdíjasok, amiért csökkentették a nyugdíjukat.
A gyülekező után a tüntetők elsétáltak az Alkotmánybíróság épülete elé, ahol azt üzenték a bíróknak, hogy még a „kádik is becsületesebben ítélkeztek, mint ők‟.
Ezt követően a nyugdíjasok átvonultak a szerb kormány épületéhez, vagyis ahhoz az intézményhez, amely szerintük a legtöbb problémát okozza a számukra.
A rendőrség becslése szerint mintegy 600 tüntető gyűlt össze, míg a szervezők szerint legalább két-háromezren voltak.
A nyugdíjasok azt követelték, hogy adják vissza azt, amit „elvettek és elloptak tőlük‟.
Ivica Dačić szerb belügyminiszter ma közölte, hogy javult a helyzet a Delibláti-homokpusztán, ahol 64-ről 3-ra csökkent a tűzfészkek száma. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb: a tűznek nincsenek áldozatai, és egyetlen lakóház sem égett le.
Dačić a Delibláti-homokpuszta melletti Čardakon újságíróknak elmondta, hogy a...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 11:45 ]
A koszovói biztonsági helyzetről és a KFOR erőinek átcsoportosításáról tárgyalt Özkan Ulutaş vezérőrnagy, a KFOR parancsnoka Zlatan Elekkel, a Szerb Lista elnökével. A parancsnok közölte, hogy az átszervezést a biztonsági helyzet javulása tette lehetővé, a folyamat azonban szükség esetén visszafordítható.
A...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 8:29 ]
Szerbiában ma túlnyomóan napos idő várható, a legtöbb térségben csökken a hőmérséklet, de továbbra is meleg marad. Délután keleten, délen és délnyugaton helyenként rövid ideig tartó eső, zápor és zivatar is előfordulhat. A reggeli hőmérséklet 14 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 7:43 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

