Tudomány
Magyar találmány, ami életet menthet
Betűméret:             

A hirtelen szívmegállás világszerte vezető halálok, amelynek túlélési aránya mindössze 10 százalék, míg a stroke a második helyen áll. Ezeket szűrhetjük ki, vagy legalábbis ezek esélyeit jelezheti előre a magyar találmány.

Magyarországon jelenleg évente 40-50 ezren kapnak szélütést és mintegy 12 ezer ember veszíti életét agyi érkatasztrófa következtében.

Az esetek harmadában a stroke közvetlen kiváltó oka az úgynevezett pitvarfibrilláció, amely EKG-val felismerhető és kezelhető.

Ebben, mármint a korai felismerésben segíthet egy hitelkártya méretű szerkezet, melyet magyar fejlesztők alkottak meg és ami egy okostelefon segítségével akár a munkahelyünkön, is egy perc alatt elvégezhet rajtunk egy halom vizsgálatot.

A WIWE egy lapos kis eszköz, valóban akkora, mint egy bakkártya és nem is sokkal vastagabb nála. Egy kis ügyeskedéssel a pénztárcánkban is elfér, de egy ingzsebben már könnyedén hordhatjuk és bármikor elő is kaphatjuk.

Hogyan működik?

A WIWE használatához először is le kell töltenünk egy okostelefonos alkalmazást. A letöltés és telepítés után regisztrálnunk kell, akkor a rendszer elkéri az alapvető adatainkat, miután pedig ezeket beállítottuk, már mehet is a mérés.

Ez úgy történik, hogy a kis kártya felületén található két ezüst pontra kell helyezni az ujjainkat és egy percig nyugodtan, kényelmes testhelyzetben, mozdulatlanul maradni. Az egy perc leteltével – amit mind a telefon, mind pedig az eszköz jelez, elengedhetjük a kártyát és a rendszer meg is kezdi az adatok kiértékelését, ami pillanatokat vesz csupán igénybe. Ezek után meg is jelennek az adatok a telefon kijelzőjén, és a rendszer komoly dokumentációs adatbázissal segíti az eredmény megértését.

Természetesen a rendszer nem csupán mér és kiértékel, de ezeket az adatokat tárolja is és azok folyamatos összehasonlításával is előrejelezhetjük a baj közeledtét.

A WIWE mögött több éves kutatómunka áll, amelyet Dr. Kozmann György (D.Sc.) egyetemi tanár, a Pannon Egyetem Egészségügyi Informatikai K+F Központ elnöke, az MTA doktora és munkatársai végeztek, a műszer fejlesztése és tesztelése 2014 októbere óta folyik. (origo.hu)

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat az asztrofizikai eredetű nagy energiájú neutrínók felfedezéséért és az IceCube Neutrínóobszervatórium létrehozásában és munkájában játszott meghatározó szerepéért - jelentette be kedden Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. Francis Halzen...
2026. OKTÓBER 6.
[ 12:23 ]
Egyetlen fotó is értékes adat lehet a kutatóknak a házimacskák vadászatáról, ezért a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Macskapréda Projektje arra hívja a lakosságot, hogy saját fényképes megfigyeléseivel segítsen feltérképezni, milyen vadon élő állatok kerülnek kapcsolatba a házimacskákkal. A projekt célja a...
2026. OKTÓBER 6.
[ 11:34 ]
Öt ország kutatóinak részvételével rendezik meg október 7-én és 8-án Újvidéken A minoritás poétikái VI. nemzetközi tudományos konferenciát. A kétnapos tanácskozás középpontjában a kisebbségi léthelyzetek, a társadalmi és kulturális peremhelyzetek, valamint az ezekhez kapcsolódó irodalmi és művészeti...
2026. OKTÓBER 5.
[ 18:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó