Tükör
Összefogás nélkül nincs jövőnk
Interjú a rangos magyar állami kitüntetésben részesített Ágoston Andrással
Betűméret:             
Schmitt Pál magyar államfő kitüntette Ágoston Andrást, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnökét, a történelmi VMDK egyik alapítóját. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét a délvidéki magyarság önszerveződésének elindítása és politikai érdekképviselete megteremtése terén végzett több évtizedes tevékenységéért adományozta a vajdasági politikusnak. Az elismerést Kövér László parlamenti elnök adta át Ágoston Andrásnak. A Vajdaság Ma a VMDP elnökét ebből az alkalomból kérte fel interjúra.

- Ágoston András 1989-ben kezdeményezője volt az újabb kori Szerbiában az első magyar érdekvédelmi szervezet megalakítását. Elnöke volt az első és akkor még egyetlen magyar pártnak, a VMDK-nak. Azóta 22 év elmúlt. Miként érte a kitüntetés híre, és most mit tervez?

- A kitüntetést politikai tevékenységemért kaptam, ami azt jelenti, hogy ebben benne van a történelmi VMDK, benne van a VMDP és mindazok a politikai akciók, amelyeket közösen, vagy az én vezetésemmel a vajdasági magyarság nemzetben gondolkodó szárnya vitt. Ebből kifolyólag természetesen büszke vagyok és örülök a kitüntetésnek. Ugyanakkor tudom azt, hogy a további tevékenységet is csak közösen, másokkal együtt tudom folytatni. Mindent megteszek azért, hogy a politikai irányvonal megmaradjon és amennyire lehet, az eddiginél eredményesebb legyen.

- Az elsőként ön által szorgalmazott magyar nemzetpolitikai célkitűzés, a magyar állampolgárság könnyített úton történő megszerzésének lehetősége megvalósult. A tartalommal rendelkező nemzeti autonómia megvalósítása azonban még várat magára. Mennyit kell még erre várakozni?

- Azt kell mondanom, hogy még a történelmi VMDK-ban, 1994-ben, az akkor hivatalba lépő Horn-kormány programjának a véleményezésekor kimondtuk, hogy a vajdasági magyaroknak az az érdeke, hogy létrejöjjön a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli, de politikai integrációja. Úgy gondolom, hogy a kettős állampolgárság, amelyért 1997 óta, a VMDP megalakulása óta küzdünk, voltaképpen a politikai projektum legfontosabb pillérének a megvalósulása lett. Az autonómia-projektum megvalósítása még várat magára. Arra lenne szükség, hogy itt is, a Vajdaságban, de a más utódállamokban élő magyarság számára is tényleges politikai autonómia jöjjön létre. Meg kell mondanom, hogy a VMDP-ben nem törekszünk területi autonómiára. Úgy gondoljuk, hogy az identitás megőrzése szempontjából a magyar perszonális autonómia az, ami megoldást jelenthet, hiszen ez az egyetlen autonómia fajta, ahol nem kell figyelembe venni egy területen élő lakosság egészét, hanem, ez egy olyan autonómiaforma, amelyben csak a magyarok szavaznak, tehát az identitás megőrzése szempontjából legfontosabb érdekeik mellett minden kompromisszum nélkül kiállhatnak. Ezek az oktatás, a művelődés és a tájékoztatás. Mi a VMDP-ben a nyelvhasználat kérdését a hatalmi struktúra feladatának tartjuk. Úgy gondoljuk, hogy az érdekvédelemnek az a feladata, hogy az erre vonatkozó mulasztásokat azonnal szóvá tegye, és ha kell, akkor kivigye az ország határain kívülre.

- A kitüntetést a délvidéki magyar közösség önszerveződésének elindítása és politikai érdekképviseletének megteremtése terén végzett több évtizedes tevékenysége elismeréseként kapta. Az aktuális magyar kormány a nemzeti összefogást szorgalmazza az anyaország határain belül és kívül is. E tekintetben milyenek az esélyeink itt a Vajdaságban? Lesz-e magyar összefogás, lévén, hogy hamarosan választásokra kerül sor Szerbiában, Vajdaságban és önkörmányzati szinten is.

- Lennie kell magyar összefogásnak, különben nincs jövőnk ebben a térségben. Hogy miként jön ez létre, az egy más, nem is könnyű kérdés. Mi úgy látjuk, hogy itt van most egy konkrét helyzet, a vagyon-visszaszármaztatási törvény meghozatalának az ügye. Itt nincs kompromisszum! Ha ebben a törvényben, vagy ezzel párhuzamosan egy másik törvényben, nem törlik a kollektív bűnösség idestova több mint hatvan éve fenntartott vádját, akkor a magyar képviselők nem szavazhatják meg ezt a törvényt, mert ezzel elzárnák az utat a vajdasági magyar politikum számára a további követeléseket tekintve, és ami még fontosabb: lezárnák az utat Budapest befolyásolási tevékenysége előtt is. Ez megengedhetetlen, elfogadhatatlan és ezekben a napokban ez egy időszerű feladat, hogy itt teljes egység jöjjön létre a vajdasági magyar politikai pártok között.

- Ha jól számolom, Ágoston András idestova bő negyven éve politizál. Ebből több mint húsz évet a szerbiai többpártrendszer hajnalán létrejött újabb kori vajdasági magyar érdekvédelemben tette a dolgát. Mi a feladata most, azt követően, hogy kitüntették?


- Novemberben lesz 43 éve, hogy politikai pályán vagyok, leszámítva azt az egy évet, amit a hadseregben töltöttem. De azt kell mondanom, hogy a tevékenységem két nagy részre oszlik. A szocializmus idején, az egy egészen más típusú tevékenység volt, különösen az akkori szakszervezetben. Most viszont, a rendszerváltás után létrejött a magyar érdekvédelmi szervezet, a történelmi VMDK és ennek a feladata már egészen más volt. Teljesen új társadalmi-politikai, mondhatnám azt is, történelmi célokat tűztünk ki magunk elé. Ez az elmúlt 21 év az én számomra azt jelenti, hogy életelemem a politika. Ebben az időszakban mindig azt tettem, amit jónak láttam, amire vonatkozólag úgy gondoltam, hogy megvalósulhat és hála Istennek, azt kell mondanom, hogy a pártokkal együtt a történelmi VMDK-val vagy a VMDP-vel együtt mindig meg tudtuk találni a politikai tevékenységnek azt a formáját, ami abban a pillanatban a leghatékonyabb volt annak ellenére, hogy mi vagyunk az egyetlen magyar párt – itt most a VMDP-re gondolok – amelynek nincs semmilyen pénzügyi támogatottsága, se külföldről, se belföldről gazdag támogatóink nincsenek. Bennünket egyedül az eszménk ereje tart fenn és remélem, hogy így lesz ez a jövőben is.
Ternovácz István
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A húsvéti szent három nap - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:18 ]
A világ leggazdagabb emberei - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:44 ]
Eladták a Jugoszláviát - illusztráció
2024. MÁRCIUS 22.
[ 18:21 ]
Az oroszellenes szankciók kudarcot vallottak, és a nyugati pénzügyi elit Ukrajna vereségére számítva szívesen újítják fel a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal - írta Gabor Steingart újságíró a Focus magazinban megjelent cikkében. "Minden jel arra utal, hogy a Nyugat elveszettnek látja a konfliktust, és...
2024. MÁRCIUS 14.
[ 12:22 ]
Vasárnap este kezdődik, és 2024. április 8-án estig tart az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán. A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos. Az iszlám a mintegy 1,8 milliárd követőjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma...
2024. MÁRCIUS 10.
[ 7:56 ]
Szerbiában is, ahogy a világ jó néhány országában, a nemzetközi nőnapot ünneplik. Vagy megemlékeznek róla. Mert van, aki azt állítja, nincs azon mit ünnepelni, hogy a nők még mindig sok tekintetben egyenlőtlen helyzetben vannak a férfiakhoz viszonyítva. Mások szerint ebben a formában, globálisan egyetlen napon megünnepelni...
2024. MÁRCIUS 8.
[ 12:49 ]
Beolvasás folyamatban