A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Csíkos szatyrok nélkül: elkobozhatatlan anyagok
(egyirányú szubjektív)
Betűméret:
Az idén egy héttel előrébb hozott Szeged-Szabadka Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivált – más szervezők segítségével és nagyon kevés anyagi támogatás mellett – ebből a Vajdaságtól egyszerre távolódó és közeledő, ambivalens és erős motívumoktól szemcsés anyagból hozták létre, melyről a tapasztalat azt mutatja, nemcsak hogy eléggé használható, de hatalmas közkedveltségnek örvend. A gyerek-ének, a virslikutya vagy a cilinderes konferansziék is otthonossá és széppé teszik, a könnyedebb lendületet az utazás és a programok közbeni sörözés adja, de a valódi értéke éppen a zajok közül kiszűrődő hangokban, akárcsak a kis térbe zsúfolt jelenvalóságban és jobb esetben egymásra való kíváncsiságban rejtőzik. A ki-/bevándorló, önmagát csempésszé kikiáltott, kultúrbarát társaság a szerzők és zenészek programszerű, de valójában improvizatívabb, életszagúbb fellépése mellett, a jammelés, a spontán felolvasások vagy a röszkei várakozás kellős közepén nyitottságtól és érzékenységtől függően lopja magát teli a közeg felszínre kerülő anyagával, vagy adja el szinte ingyen a széthordott, ám mostanra összegyűjtött szemcséket.
Az anyagok fellelhetősége, kölcsönös érintkezése, a már említett szemcsék találkozása pedig tegnap, a negyedik fesztivál első napján a következőképpen alakult:
A szegedi állomás restijéből Deres Kornélia Szőrapájának mélységei, finom groteszksége, pszichológiája Horgos után, a gyümölcsösökben tapadt Jeles András a sínbusz zötyögésében és zajában is elmébe bevésődő, szinte intuícióból festett Rorschach-tábláihoz. A Szabó Tibor Benjámin szövegéből kilépő kutyára Dezső, a virslikutya ugatott, Kukorelly Endre egyszerre megafonon és mikrofonon keresztül szóló versei kétirányban remegtették meg a sínbusz belsejében kifeszített ciklámen vászon galambtollait. Miközben a zötyögés, a hanghullámok és belső vibrálások között dr. Máriás miloševići diktatúra és a katonai behívó elől Pestre menekülő narrátora ironizált, az ezüstnyíl piszkosfehér, a bejáratnál kétoldalt kilógatott szárnyai lassan röpítettek tova Terék Anna szét-folyó, pesti esős költeményétől, Dunájától. Miközben már Sopotnik Zoltán feszült a még magyar szerelvény, a Piroska ajtajához, és egy alámerült, kortárs olvasó kívánságára olvasott, Balázs Imre József már nemcsak verseiben, hanem ténylegesen is továbbutazott. Benda Balázs pedig egy rövid időre megpihent a magyar határon, hogy utána szellemének továbbjutásán, akárcsak kis, fekete dobozának felvágásán egy rövid időre még idegeskedjen Perovics Zoltán, de az éppen szavakat, mondatokat kitojó madarat is rejtő doboz oldalsó, titkos, karral előhívható rekeszéből Balázs csak jóval később, Szabadkán, az állomás restijében kapott valódi jelenlétet. A korántsem barna, büdös papírba, hanem zörgő celofánba csomagolt, testett öltött szellem az Adriából párolódott ki, szemcséi vakítóan fehérek voltak, viszont, én akkor úgy képzeltem, a fog alatt, akárcsak a homok, csikorognak. Ahogy a só a celofánba, úgy kerülhetett Aaron Blumm a fehér, zörgő papír alá, és a sínbusz érkezésére való félórás, védőcsomagolásban történő várakozása után Sinkovics Edének köszönhetően felolvasása köré, fehér lap-testére mázolódott Török Zoli és biciklizései. Jeles András hangja pedig a sínbusz után és Darko Kovačević Láthatalan nemzedék című, a szabadkai underground zenei életről, a punkról és a lázadásról szóló filmje előtt olyan tisztán szólt, hogy már nemcsak Radics Viktória, hanem a közönség is lelkesedett, miközben a beszélgetés koncepciójává tett közös emlékezést a saját emlékek fogták át. Utcai Dávid Metamorfózis című, hiperrealista kiállítása egy ettől jóval ironikusabb, de szintén ultraszínes zenei kor- és társadalomtükörbe folyt át, a restiben és a sínbuszon is zenélő Tudósok esti, teltházas koncertjébe, majd az egymásra épülő, ütemes mozgásteret a Lefalex Orchestra adta. E sorok írójának pedig éppen ekkor, az ironizálások és tükrök után jutott eszébe Benda Balázs szabadkai testetöltése: Nem szabad hinni a szellemcsempészeknek, mert a feltűnő, csíkos szatyor helyett többnyire alig látható táskákkal utaznak, és anyaguk sem fogható meg, nem rakható barna, büdös papír alá, de legfőképp: elkobozhatatlan. Nem szabad hinni nekik, mert rafináltak, és ők maguk sem köthetők le, szemben a határmenti gyümölcsösök talajával. Kijátszanak mindenkit, de legfőképp a maradiságot, a lassan múló, beálló időt, a csikorgó homokot.
Bencsik Orsolya
(Fotó: Szerda Zsófia)
A szerbiai munkavállalók továbbra is többet dolgoznak, mint az Európai Unió átlaga, ennek ellenére fizetésük és életszínvonaluk elmarad a legtöbb európai országétól. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint Szerbia továbbra is jóval az uniós átlag felett áll a ledolgozott heti munkaórák számát tekintve, írja a Danas.
Az...
2026. MÁJUS 31.
[ 17:33 ]
A tudósok továbbra is próbálják tisztázni az El Niño és az emberi tevékenység okozta felmelegedés közötti összetett kapcsolatot, mert együttes hatásuknak komoly következményei vannak a szélsőséges időjárási jelenségekre és a globális hőmérsékletekre nézve.
Ahogy közeledik a nyár, egyre nagyobb az esélye annak,...
2026. MÁJUS 28.
[ 20:42 ]
Véget ért az Egyesült Államok vezette nemzetépítés korszaka a Nyugat-Balkánon, az amerikai politika célja pedig nem a „megmentés” vagy az újjáépítés, hanem a stabilitás és a kölcsönösen előnyös partnerség – áll a külügyminisztérium jelentésében, amelyet a BBC szerb nyelvű kiadása elemzett szakértők...
2026. MÁJUS 25.
[ 16:55 ]
