"Demokratikusak voltak-e a szerbiai választások? "
Betűméret:
A demokráciának Szerbiában komoly fogyatékosságai vannak, ami miatt felvetődik a kérdés, vajon tisztességes és demokratikus választásoknak voltunk-e a részesei, összegezték ma a Média Központban rendezett vita résztvevői.Vesna Pešić (a képen) szociológis szerint mindez a "katasztrofális választási törvény" következménye, amely szerint az egész Szerbia egyetlen választási egység, továbbá annak, hogy rengeteg politikai párt van, amelyek egyedül nem tudják elérni a többséget és ezért koalíciókba bonyolódnak. Ennek az egyenes következménye pedig az, hogy a pártok részéről elmarad a választók iránti bármiféle felelősség, a polgárok pedig voltaképpen "egyáltalán nem tudják, kire is szavazzanak".
"Szerbiában immár nem léteznek demokratikus és becsületes választások", véli Pešić asszony.
Pešić felvetette azt a kérdést is, hogy vajon miért nem kérdezte meg senki, hogy a Köztársasági Választási Bizottság hogyan tudott két nap alatt 250.000 embert törölni a választói jegyzékről, vagy honnan van joga Boris Tadićnak a harmadik mandátumra.
Vladimir Pavićević, a belgrádi politikai tudományok karának tanára a szerbiai demokrácia legfőbb hiányosságának a redukált választást, a politikai társulásra és tevékenységre való jog veszélyeztetettségét és a jog uralmának teljes semmibe vételét nevezte meg.
Pavićević szerint a választási előírások következménye a teljes hatalmi centralizáció és az eltérő érdekek bemutatásának korlátozása. (Beta)
A szerbiai munkavállalók továbbra is többet dolgoznak, mint az Európai Unió átlaga, ennek ellenére fizetésük és életszínvonaluk elmarad a legtöbb európai országétól. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint Szerbia továbbra is jóval az uniós átlag felett áll a ledolgozott heti munkaórák számát tekintve, írja a Danas.
Az...
2026. MÁJUS 31.
[ 17:33 ]
A tudósok továbbra is próbálják tisztázni az El Niño és az emberi tevékenység okozta felmelegedés közötti összetett kapcsolatot, mert együttes hatásuknak komoly következményei vannak a szélsőséges időjárási jelenségekre és a globális hőmérsékletekre nézve.
Ahogy közeledik a nyár, egyre nagyobb az esélye annak,...
2026. MÁJUS 28.
[ 20:42 ]
Véget ért az Egyesült Államok vezette nemzetépítés korszaka a Nyugat-Balkánon, az amerikai politika célja pedig nem a „megmentés” vagy az újjáépítés, hanem a stabilitás és a kölcsönösen előnyös partnerség – áll a külügyminisztérium jelentésében, amelyet a BBC szerb nyelvű kiadása elemzett szakértők...
2026. MÁJUS 25.
[ 16:55 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




