Tükör
Elbontották az üres menekült-befogadó központot Magyarkanizsán
A Menekültügyi Főbiztosság tegnap döntött a tábor bezárásáról
Betűméret:             

Magyarkanizsa fellélegzett. Mégsem épül télire befogadóközpont, sőt, a meglévőt is bezárták a köztársasági illetékesek, mivel nem alkalmas téli pihenőhely kialakítására. Erről tegnap személyesen a Menekültügyi Főbiztosság vezetője tájékoztatta a magyarkanizsai önkormányzatot. Ma délelőtt Lackó Róbert, menekültügyi megbízott, a községi képviselő testület elnöke, helyszíni sajtótájékoztatón számolt be a jó hírről az újságíróknak.

A sajtótájékoztató idején a vásártéren már bontották a sátrakat, amelyeket másik befogadóközpontokban állítanak majd fel. Az egyetlen, téli üzemelésre is alkalmas sátrat már tegnap délután elvitték a vásártérről. A jövő héten, miután lekapcsolják róluk a víz- és áramszolgáltatást, elszállítják onnan a konténereket is. A munkálatokban a helyi önkéntes tűzoltók mellett részt vesznek a környező települések önkéntes tűzoltói, a Komunnalac Közvállalat közmunkásai, a felderítők, a Vöröskereszt aktivistái és mások. Ilyen tempóban egy hét múlva már nyoma sem marad az ideiglenes pihenőhelynek.

- Nagyon remélem, hogy többet nem kell a menekültekkel foglalkoznunk, a tábor végleg bezárt. A jövő héten már el is kezdjük a terület rendezését. Azokat a beruházásokat, amelyeket a menekülttábor érdekében foganatosítottunk, a vásártér örökli meg. Úgy néz ki, hogy most már azt is nyugodtan kijelenthetem, hogy a vásár visszakapta a helyét, és a vásár tavasszal újból megindulhat – nyilatkozta Lackó Róbert.

Az önkéntes tűzoltók júniusban kapcsolódtak be a menekülthelyzet rendezésébe, amikor Magyarkanizsa főterét és a migránsok által leginkább használt közterületeket, a parkokat, buszmegállókat, az iskolák környékét és a szűk városközpontot, később pedig a vásártéri pihenőközpont környékét kezdték el fertőtleníteni, idővel azonban újabbnál újabb feladatokat kaptak. Amint azt Jovan Čubrilo, az Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke elmondta, a négy-öt hónap alatt mintegy száz esetben angazsálta őket az önkormányzat. A fertőtlenítés mellett ott voltak a vásártéri pihenőhely kialakításánál, kamionokat pakoltak le, sátrakat állítottak és őrködtek a tábor környékén, hogy a migránsok ne zavarják meg a közelben élők nyugalmát.

Lackó Róbert elmondása szerint az ideiglenes befogadóközponton az elmúlt hónapok során mintegy 150 ezer menekült haladt át, az utóbbi hetekben azonban jobbára üresen pangott. Hetek óta már csak a személyzet tartózkodott ott, ezért már semmi sem indokolta létezését. Amire a menekültügyi megbízott azért mégis büszke, az az, hogy működése idején a magyarkanizsai központ a lehető legjobb osztályzatot kapta a szerbiai illetékesektől, ami nem csak az önkormányzat, nem csak a tábor működésében résztvevők, hanem Magyarkanizsa lakosságának érdeme is, akik a nehézségek ellenére tudtak úgy viszonyulni a migránsgondokhoz, hogy az mindenkinek jó legyen.


Bödő Sándor

Továbbra is feszült a helyzet a Közel-Keleten, miközben a diplomáciai tárgyalások és a katonai előkészületek párhuzamosan zajlanak. A nemzetközi figyelem középpontjában a Hormuzi-szoros áll, amelyen keresztül a világ tengeri kőolajszállításának jelentős része halad át. Irán és Omán a hajózás biztonságát...
2026. AUGUSZTUS 7.
[ 18:56 ]
Augusztus 2-án életbe léptek az Európai Unió mesterséges intelligenciáról (MI) szóló rendeletének új átláthatósági szabályai. Ezek alapján egyértelműen jelezni kell többek között a megtévesztésre alkalmas, mesterséges intelligenciával előállított vagy módosított képeket, videókat és hangfelvételeket, a...
2026. AUGUSZTUS 3.
[ 7:50 ]
Szerbiát rendkívül súlyos, hosszú ideje nem tapasztalt aszály sújtja, és a csapadékhiány következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon. Az alacsony folyóvízszint a hajózást és az áramtermelést is veszélyezteti, miközben egyre nagyobb gondot okozhat az ivóvízellátás fenntartása is – írja Živan Lazić a...
2026. AUGUSZTUS 1.
[ 10:27 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó