A vajdasági magyar közélet fejleményei, a Vajdasági Magyar Szövetség megvalósítás előtt álló gazdasági és térségfejlesztő stratégiája mellett a közelgő tartományi és önkormányzati választás is egyre időszerűbb téma. A Vajdaság Ma hírportál Pásztor Istvántól, a Vajdasági Magyar Szövetség és a tartományi parlament elnökétől igyekezett válaszokat kapni több időszerű kérdésre.

– A VMSZ az elmúlt héten több vajdasági helységben szervezett tájékoztató jellegű fórumot, amelyen a Magyarországról érkező jelentős gazdasági támogatással kapcsolatos pályázatról beszélgettek az érdeklődőkkel. Milyen további részleteket tudna mondani a gazdasági támogatáscsomaggal kapcsolatban?

– Azt gondolom, hogy egyfajta nemzetpolitikai paradigmaváltásra került sor, ugyanis az elmúlt 25 évben a magyar kormányok folyamatosan támogatták a külhoni magyar közösségeket – beleértve minket is – elsősorban azokban a kérdésekben, amelyek az identitás megőrzését szolgálják. Ezek a klasszikus kisebbségi kérdések: az oktatás, a művelődés, a tájékoztatás. Ha ezek a támogatások nem lettek volna az elmúlt tizenöt évben, akkor a vajdasági magyar közösség nem itt lenne, ahol van. Nem volna ilyen intézményrendszere, nem volna ilyen civilszférája, nem volna ilyen gazdag kulturális élete, kisközösségi élete. A paradigmaváltást az jelenti, hogy nemzetpolitikai értelemben most született egy olyan döntés a mi tervünk elfogadásával, amelyik egy régóta folyamatosan napirenden levő ügyet, nevezetesen az egzisztenciális kérdések megoldását próbálja elősegíteni. A paradigmaváltás tehát az, hogy a magyar kormány úgy döntött, ebből az identitás-megőrző szférából – figyelembe véve az egzisztenciális kérdés fontosságát és a magyarországi költségvetés állapotát – el tud mozdulni ebbe az irányba. Ez az egyik dolog, ami ezzel a gazdasági programmal kapcsolatban elmondható.

A másik pedig arra vonatkozik, amivel mi a terepen, az emberekkel beszélgetve az elmúlt évek során szembesültünk. Ez a paradigmaváltás itteni lecsapódása, hiszen az emberek azt mondták, kiváló dolog, hogy sikerült felújítani az iskolát, meg kimeszelni a művelődési otthont, s az is nagyon jó, hogy falusi rendezvényeket tudunk csinálni, meg az is, hogy vannak intézményeink, hogy a Magyar Nemzeti Tanácson keresztül aránylag kiegyensúlyozott körülmények között tudunk tervezni különböző témákban. De az az alapvető problémánk, hogy ha beleszakadunk is, mind nehezebben tudunk talpon maradni.

Ezért a vajdasági magyar politikának abba az irányba kellene elmozdulnia, hogy az egzisztenciális kérdések vonatkozásában segítsen az embereknek. Mi ezt megpróbáltuk itteni forrásokból, merthogy ez a dolgoknak a természetes rendje, hiszen mi itt vagyunk adófizető polgárok. Különböző önkormányzati, tartományi, köztársasági alapoknál próbáltuk a politikai erőt latba vetve segíteni a beadványokat, és ezzel kapcsolatban azt kell mondanom, nem voltunk sikertelenek. De mára oda jutottunk, hogy egyrészről itt a lehetőségek folyamatosan szűkülnek be, másrészről az emberekre akkora az egzisztenciális nyomás, hogy ez a kérdés mind hangsúlyosabbá vált, ez pedig abba az irányba tolt el bennünket, hogy hosszú időn át dolgozzunk azon, hogy a Kárpát-medencében ez a közösség talán először kidolgozzon egy gazdaság- és térségfejlesztési programot.

– A vajdasági magyarok körében biztosan sok az érdeklődő a támogatásból kiírandó pályázatok iránt, a tájékoztató előadások iránt is nagy az érdeklődés: mindenki abban reménykedik, hogy az ő vállalkozása nyer ezen a pályázaton. Az emberek azonban még mindig nem tudják, hogy pontosan mik a követelmények.

– Azért mondtam el az eddigieket, hogy érzékeltessem, hogyan jutottunk el idáig. Ez egy igen nagy összeg. 50 milliárd forint az 160 millió euró, az teljes két és fél éves vajdasági költségvetés. Ez hatalmas pénz. Ennek a pénznek a felszívására, lepályázására, beforgatására gyakorlatilag nekünk a kormány döntése alapján három év áll rendelkezésünkre, a 2016-2017-2018-as év. Azokból a pénzekből, amelyek vissza nem térítendő támogatásként állnak rendelkezésre, a 2016-os évben 5 milliárd forint kerül kiosztásra, ez 16 millió euró. Ezek azok a dolgok, amelyeket én most világosan el tudok mondani, és van egy sor mondat, amelyet most nem tudok határozottan kimondani. Az ügyekkel kapcsolatos előkészület még nincsen abban a fázisban, hogy kijelentő mondatot tudjak mondani bizonyos kérdésekben. Ez arra vonatkozik, hogy január végén melyik és milyen pályázatokkal fogunk indulni.

Mi elkészítettünk egy csokor elképzelést, ebben a csokor elképzelésben tíz pályázati lehetőség van, és ezzel kapcsolatban vannak folyamatban a konzultációk. Ennek eredményeképpen január végén oda kell kerülnünk, hogy ebből a tíz pályázatból kiválasszuk a pályáztatás elemeit. Azt, hogy ebből a csomagból pontosan mely elemek jelennek meg, illetve esetleg még valami más is, azt ebben a pillanatban nem tudom pontosan megmondani. A jövő évben 2-3 pályázási kör lesz, ami nem jelenti azt, hogy ugyanazokat a pályázatokat ismételjük meg kétszer-háromszor, hanem változások is lesznek annak tükrében, hogy mik az igények. Azt szeretnénk, hogy ebben az első csomagban olyan pályázati kiírások legyenek, amelyek sok embert tudnak megszólítani, amelyek sok ember életkörülményeit, gazdaságát tudják javítani.

Azt azért szeretném elmondani, hogy nekünk nem az a feladatunk, hogy a tönkrement vállalkozásokat felélesszük, hanem az, hogy a működő, perspektívával rendelkező, egészséges, elképzeléssel bíró vállalkozásokat segítsük meg, hogy ők meg tudjanak erősödni és munkahelyet, értéket tudjanak teremteni.

Általános irányelv, hogy most a fókuszban a mezőgazdasági vállalkozások vannak, a turizmus témája, a mikro- és kisvállalkozások, a szabványosítás, illetve a falusi gazdálkodással foglalkozni kívánóknak a segítése, hogy gazdaságot meg házat tudjanak vásárolni, illetve az első körben szeretnénk start-up vállalkozásokat is támogatni mentoring rendszerrel.

Elképzeléseink szerint a mezőgazdaságon belül gépvásárlásra, öntözőrendszerek kiépítésére, fóliasátrak vásárlására, méhészet fejlesztésére, a jószágtartásban a törzsállomány megvásárlására adnánk eszközöket. A szabadkai fórumon megjelent mintegy háromszáz-négyszáz gazda ráismert a saját helyzetére ezekben az elképzelésekben. Mondtak még új ötleteket is, amelyeket felírtunk, hiszen ezt eredményezi, amikor az ember 300-400 személlyel beszélget, és alkalmuk van kérdést feltenni, mert bármennyire is unifikálnánk egy-egy pályázatot, az élet annyira tarka, hogy a pályázat megfogalmazásakor nem biztos, hogy mindenre kiterjed a figyelmünk. Ezért fontosak ezek a beszélgetések.

Ami a turizmust illeti, az első körben azokat céloznánk meg, akiknek vagy van már valamiféle turisztikai kapacitásuk, vagy megvannak a föltételei annak, hogy turisztikai kapacitásokat hozzanak létre saját házuknak az átrendezésével vagy a meglévő objektumoknak a renoválásával, újabb tartalmaknak a bevitelével, hogy attraktívabbak legyenek a vendégek számára.

A mikro- és kisvállalkozások tekintetében minden típusú vállalkozásnak szeretnénk lehetőséget teremteni, hogy gépeket vásároljanak, kibővítsék a termelésüket, hogy másfajta rendeléseknek is eleget tudjanak tenni. Tehát az életerős vállalkozásokat kívánjuk támogatni, hogy gyökeret engedjenek, és új munkahelyeket tudjanak teremteni. A munkahely-megnyitási kritérium tehát kiemelt helyen szerepel majd a pályázatban. Azután azokon is segíteni szeretnénk, akik falun szeretnének élni, hogy házat vásárolhassanak maguknak: annyi szabad ház van a falvakban…

Ez az első olyan csomag, amiben mi most gondolkozunk, ezt kell végigbeszélni, én most összegekről nem akarok szólni, mert egyszerűen ezt nem beszéltük végig.

Az elképzelésünk szerint továbbá a támogatások nem a fejlesztésnek száz százalékát fednék le, hanem önrészt kell majd belerakni, mert ha a pályázó a saját vagyonából legalább egy részt nem kockáztat, akkor azt gondolom, hogy fölmerül elképzelése komolyságának a kérdése. Ez nem azt jelenti, hogy akkora terhet kívánunk ráróni a pályázóra, hogy ne tudja az elképzelését megcsinálni, de az biztos, hogy neki is önrészt kell vállalni benne. Viszont az önrész mértékére vonatkozó kérdés még nyitott. A másik fontos dolog, hogy a pályázatot úgymond ki kell biztosítani, hogy azok, akik kapnak támogatást, ne csinálják azt, hogy például megvásárolnak eszközöket, és azután eladják.

– És ezt hogyan kívánják biztosítani?

– Erre meg lehet találni a jogi formákat, amiken keresztül a pályázó kötelezettséget vállal és garanciát ad annak érdekében, hogy például három vagy öt évig – ez most részletkérdés – azt az eszközt nem idegenítheti el. Január végéig létre kell hozni azt az intézményes hátteret, amely ezt az egész folyamatot működtetni fogja.

– Nem szorít már túlságosan az idő?

– Az idő annyi amennyi, de mivel nem tegnap kezdtünk ezzel a dologgal foglalkozni, függetlenül attól, hogy mennyire összetett, meg most még belejön a karácsony is meg az újév is meg minden egyéb más, végül is ez a célkitűzés. Ez azért fontos, hogy a támogatások mielőbb oda jussanak, ahova kell, hogy bebizonyosodjon: nem igazak azok az állítások, amelyek szerint csupán ígéretről van szó, hogy nem is lehet tudni, lesz-e ebből valami vagy sem.

Azért fontos továbbá, hogy az első pályázatnak a tapasztalatait figyelembe véve tovább tudjunk lépni. Egészen biztos, hogy ebben az első körben a jövő évre vonatkozó 5 milliárd forintot nem tudjuk abszorbálni, tehát biztos, hogy lesz még egy, és lehet, hogy egy második kiírás is, valószínűleg más tartalmakkal.

– Eddig a történetnek a gazdasági oldaláról beszéltünk, de van ennek egy nemzetiségi vonatkozása is. Hogyan lehet úgy kanalizálni az eszközöket, hogy magyar embereknek segítsenek a támogatásokkal?

– Ez egy olyan fontos kérdés, amivel mi folyamatosan találkoztunk akár az ösztöndíjazás kérdésében, akár az Európa Kollégium ügyében és más kérdésekben is. Ez egy nemzetpolitikai eszköz, elsősorban az itteni magyaroknak az itthon maradását szolgálja. Viszont ugyanakkor a gazdaság nem egy hermetikusan elválasztható tevékenység, mint amilyen mondjuk az oktatás területe. Ugyanakkor a kormányrendelet e tekintetben nem olyan merev, hogy csak és kizárólag magyar vállalkozásokat lehet támogatni. Köztünk legyen mondva, ha például egy paprikafeldolgozó üzemet veszünk példaként, amelyiknek vegyes a tulajdonosi struktúrája, de a paprikatermelők kilencven százaléka magyar ember, akkor vajon nem az az érdekünk, hogy például banki hitelkonstrukción keresztül támogassuk a feldolgozót, hogy előre tudjon lépni, hogy a termelők nagyobb volumenben tudjanak neki eladni? Tehát ez egy olyan program, amely elsősorban nemzetpolitikai eszköz, de ugyanakkor megvan benne az a fajta flexibilitás – nem a támogatásoknál, hanem elsősorban a hitelkonstrukciókban –, amelyik ezt a mozgásteret egy kicsit kiszélesíti.

– Lesznek-e külön kritériumok a szórványmagyarság tekintetében?

– Ha pozitív diszkriminációról beszélünk, elsősorban a szórványmagyarságnak kellene pozitív megkülönböztetésben részesülni, de ez egy olyan program, amelyik nem területi elven készült, hanem célkitűzés elve alapján, és ilyen szempontból mindegy, hogy valaki hol lakik. Tehát hogyha Székelykevén, ahol olyan turisztikai forgalmat bonyolítanak, hogy e tekintetben kevés ilyen sikeres falu van, ha onnan jelentkezni fognak az emberek, akkor én nem látom hátrányát annak, hogy nem a tömbben van. Sőt a szórványra fokozottan oda kell figyelni, olyan projektek generálásával, amelyek az ottmaradást fogják elősegíteni, mert azt látjuk, hogy amikor ilyen nehéz körülmények között élünk, akkor a szórványban, az elszigetelt, leszakadt közegekben a legnagyobb a szegénység és onnan a legnagyobb az elvándorlás is. Tehát az, hogy valaki szórványban van, előnyt jelent.

A Magyar Mozgalom megpróbál felugrani a saroglyára

– A Magyar Mozgalom is felajánlotta szakmai segítségét támogatások leosztásához. Erről mi a véleménye?

– Az az igazság, hogy mindenki segítségére szükség van, mert ez egy igen nagy volumenű munka, ilyesmit még nem csináltunk. Így azt gondolom, hogy itt rengeteg embernek rengeteg munkájára van szükség ahhoz, hogy a rendszer talpra álljon és működjön, hogy visszaigazolja azt az elvárást, amit mi támasztunk vele kapcsolatban.

Ugyanakkor azt is szeretném elmondani, hogy a dolog mostani állása szerint nekünk megvan az a szakértői gárdánk, amelyikkel mi ezt meg tudjuk csinálni. Itt másról van szó. Arról, hogy a Magyar Mozgalom ezekkel a mondatokkal megpróbál felugrani a saroglyára. Ami legitim, amivel nincsen semmi probléma, csak el kellene dönteni, hogy akkor most mi van. Az van-e, hogy a Vajdasági Magyar Szövetséggel nem lehet együttműködni, mert a demokráciadeficit olyan mértékű, hogy valahol máshol kell közéletet élni, arról van-e szó, hogy a VMSZ elnöke olyan tirannus, akivel nem lehet szót érteni, vagy pedig nem erről van szó, hanem valami másról. Tollról, amit valaki éppen önmagára akar fölrakni, hogy esetleg azzal színesebbé váljon, vagy a csalán esetéről – miről van itt szó?

Ezzel kapcsolatban az az igazság, hogy én ezt picit – hogy is mondjam – gusztustalannak tartom. Azért, mert azok, akik ma civil szervezetként, a Magyar Mozgalom egyik bizottságának vezetőiként tanácskozást szerveznek, ami teljesen legitim és legális és jó is, mert lehet, hogy jó ötletek jönnek ki belőle, kíváncsian várom, de ők csütörtök este eljöttek meghallgatni engem, ugyanis az alapvető információkkal én rendelkezem. Merthogy ez a Vajdasági Magyar Szövetség programja, ennek a programnak az előkészítését a Vajdasági Magyar Szövetség bonyolítja, ennek a programnak a felelőse a Vajdasági Magyar Szövetség – ez benne van a kormányrendeletben. Tehát ami a szakmai segítséget illeti, azt gondolom, hogy mindenki szakmai segítségére szükség van, de el kell mindenkinek döntenie, hogy rombol-e vagy épít. Nem lehet ugyanazzal a szájjal rombolni is meg építeni is.

– Ön egyébként autokratának tartja-e magát?

– Igen. Ugyanis nekem nagy a munkabírásom, nagy a türelmem, és sokat dolgozom. És akik velem együtt a Vajdasági Magyar Szövetséget építették, ezeket az embereket is beleértve, sokat dolgoztak. A munka pedig nem állt másból, mint órákon át, hétről hétre, ha kellett, napról napra, ügyeket tárgyaltunk végig, volt, amikor 5-6-7-8 órán át, és ez most is így van. Abban a tekintetben nem vagyok autokrata, hogy amikor beszélgetünk, akkor kinek mi a véleménye. Abban a tekintetben vagyok autokrata, hogy amikor végigtárgyaltuk a dolgokat, meghoztuk a döntéseket, ameddig azokat nem változtatjuk meg, addig azok mindenki számára érvényes kell hogy legyenek. Ha elfogadjuk a belső szabályokat, akkor azok szerint a belső szabályok szerint kell mindenkinek viselkedni. Ebben a tekintetben autokrata vagyok, de azt gondolom, hogy ez nem erről szól, merthogy nem lehet másként működni. Otthon sem: amikor az emberek felkelnek, világos, milyen sorrendben mennek be a fürdőszobába, és ha nem így történik, akkor abból némi huzavona adódik. Vannak játékszabályok, ezeket azért alkotjuk, hogy legyen egy mező, amelyben tudjuk, hogyan mozgunk. Az utóbbi hónapokban az történik, hogy azok, akik ott ültek az asztalnál, amikor a játékszabályokat fogalmaztuk, most semmi mást nem tesznek, csak rugdossák fel őket. Azok számára, akik amíg abban a pozícióban voltak, amelyben voltak, minden rendben volt. Most, amikor saját maguk döntése miatt, a belső választási eredmények következtében, vagy azért, mert nem tartották be az általuk is elfogadott játékszabályokat, úgymond peremre sodródtak, innentől kezdve én vagyok az autokrata. Azt gondolom, hogy párton belül kell a dolgokat végigbeszélni, mert a párt erről szól, és ha a döntéseket meghoztuk, onnantól kezdve azok a döntések az irányadók. Aki ezt nem akarja elfogadni, nincs ezzel semmi probléma, arrébb kell állni. Azt kell mondani, hogy köszönöm szépen, én ezt nem tudom elfogadni, civil fogok lenni, kivonulok a közéletből, valami mást fogok csinálni, és kész, nincsen semmi harag.

– De most az a helyzet, hogy továbbra is vannak MM-esek a VMSZ-en belül.

– Hát persze. És akkor miért vagyok én tirannus? Azért vagyok tirannus, mert függetlenül attól, hogy létrejött az MM, úgy jött létre, hogy a létrehozói belülről bombázták a VMSZ tagjait levelekkel, zaklatva őket, hívogatva őket, én ezt jó tirannus módjára nem vágtam el, hanem órák tízeit és százait szántuk rá több tízen, hogy végigbeszéljük, mi a probléma. Az az igazság, hogy nem jöttem rá, mi a probléma. A probléma az, hogy egyesek sértve érzik magukat, egyeseknek kiesett a csöcs a szájukból, egyesek hozzászoktak ahhoz, hogy 20-25 éven keresztül ők a megmondhatók, és most, amikor abba a helyzetbe hozták magukat, hogy már nem ők azok, szembefordultak mindazzal, amit képviseltek az elmúlt 25 évben, és úgy viselkednek, mint mindazok, akiket az elmúlt 25 évben hasonló helyzetben mindig elítéltek. Most ez a helyzet. De ez egyszerű történet.

– És hogyan tovább, hogy lehet ezen túllépni?

– Azt gondolom, hogy ezen nagyon egyszerűen túl lehet lépni. Egyrészről megvannak a feladatok, amiket az embernek csinálnia kell. Erről beszéltem. De nem beszéltem még mondjuk a tanyagondnoki rendszerről, amely elindult. Nem beszéltünk például arról, hogy az a lepocskondiázott MNT az elmúlt egy évben – most, amióta azok a rettentően nagy szakértők nincsenek benne – minden feladatát ellátta. Mi átadtuk az Európa Kollégiumot, az ösztöndíjak ki vannak fizetve, el fogják fogadni az új oktatási stratégiát. Az élet megy tovább, ez a dolog egyik része, válaszként a kérdésre. A dolog másik része: a Vajdasági Magyar Szövetség egy párt, a pártnak megvannak a maga működési szabályai. Ami azt jelenti, hogy belülről mindent tárgyaljunk végig, ha kell, órákon, tíz órákon keresztül, de amikor valamit végigbeszéltünk, tegyünk pontot, és ameddig nem változtatjuk meg a döntést, az érvényes. Hogy hol van a tűréshatár, ameddig el tudunk mi menni, ha valaki folyamatosan provokál – mert ez történik: folyamatos provokációnak vagyunk kitéve –, amikor valaki szánt szándékkal, provokációként megszegi a belső szabályokat, az egy másik kérdés. Én nem akarok senkit sem kizárni, az az igazság, hogy ez engem nem érdekel. De eljönnek olyan pillanatok, amikor az embernek ezt muszáj megtennie, mert ez az egész történet olyan, mint a láda alma: ha az ember nem emeli ki belőle azt, ami puhulásnak indult, akkor mire legközelebb bemegy a kamrába, az egész láda alma rohadt fog lenni.

A számokra visszatérve: ezt az utolsó kizárást is számítva az idei évben tíz ember került kizárásra a Vajdasági Magyar Szövetségből, Varga László, és most kilenc platformtag a frakción belül. Az utolsó elnökségi ülésen – mert a VMSZ elnöksége dönt a tagfelvételről – 240-en léptek be. Erről nem beszél senki, arról beszél, hogy a VMSZ mintha veszítené a közösségi támogatottságát. Mondják ezt azok, akik semmi mást nem csinálnak már egy éve, mint pocskondiázzák azt a pártot, amelynek még mindig formálisan tagjai, amely döntéshozatali testületeinek tagjai, és amelyikből élve az elmúlt 20-25 évben fölépítették önmagukat. Amíg abban a pozícióban voltak, amelyikben voltak, addig jó volt, onnantól kezdve pedig semmi nem jó: onnantól kezdve tirannizmus van, nincs sajtószabadság.

Hogy van az például, hogy ameddig mondjuk a Hét Nap igazgató-főszerkesztője a Vajdasági Magyar Szövetség alapító tagja, folyamatos elnökségi tagja, alelnöke volt, addig volt sajtószabadság, most pedig, amióta már nem az az ember a főszerkesztő, hanem egy független ember, elkezdünk beszélni a sajtószabadságról. Hogy van ez? Most nem szabad a sajtó? Lapozzák át, nézzék meg, mi jelenik meg. Az történik, hogy hét-nyolc hónapra visszamenőleg például a Hét Nap engem semmiről nem kérdezett, pedig nincsen olyan oldala, amelyiken az én nevem legalább egyszer ne szerepelne. Nincs ezzel semmi probléma, de ez pontosan ezt a fajta skizofrén helyzetet mutatja. Min mentünk keresztül a Szabadkai Rádió megmentése kapcsán: mit kellett volna csinálni? Hagyni, hogy elmenjen az egész a fenébe, hogy tíz ember kenyér nélkül maradjon, hogy egy frekvenciát elveszítsünk? Az a Szabadkai Rádió, amelyikben Németh Ernő volt a főszerkesztő, aki semmi mást nem csinált, csak több mint egy éven keresztül élő egyenesben pocskondiázta a Vajdasági Magyar Szövetséget, több mint egy éven át én ott mondatot nem mondtam, mert nem kérdeztek róla. Hogy állunk akkor a sajtószabadsággal?

Itt arról van szó, hogy van egy maréknyi ember, akit a személyes érdeke, csoportérdeke, a vélt vagy valós sérelme, a gyűlölködése, az irigysége egyszerűen kimozdított egy állapotból, elindultak egy irányba. És most folyamatosan megpróbálják bebizonyítani, hogy az, amit ők mondanak, köszönőviszonyban van a valósággal, amelyik hirtelen megváltozott, amióta ők nincsenek ott, ahol voltak. És megpróbálnak embereket meggyőzni arról, hogy csatlakozzanak. Azt gondolom, hogy ez nincsen rendjén. Az egész történet irracionális. Azért irracionális, mert romboló. Semmi más célja nincs neki, mint mindent lebontani, darabokra szétverni azt, amit sikerült felépíteni. Azt gondolom, hogy sok mindent lehet, de ezt megengedni nem lehet, mert ha megtörténik, nincsen a történetnek alternatívája. Ha a vajdasági magyar közösségnek a politikai érdekképviselete szétesik, az életben még egyszer összerakni nem lehet.

Az volna becsületes, ha mindenki eldöntené, milyen mezben játszik: fehérben vagy kékben. Aki fehérben, az itt van, aki kékben, az a másik csapatban. De a történet arról szól, hogy akiket a gyűlölet, a sértettség, a be nem teljesített ambíciók fűtöttsége mozgat, azok két mezben próbálnak játszani: civilként megmutatkozva, de ugyanakkor belülről bomlasztva.

A választások kapcsán a VMSZ helyzete relaxált

– Akkor mindennek fényében hogyan készül a VMSZ a jövő évi választásokra, hogyan fognak helyezkedni a politikai palettán 2016-ban?

– Az igazság az, hogy az történik, ami az összes választás előtt történt: mindig megpróbált ránk állni valaki, aki gyengíti a Vajdasági Magyar Szövetség politikai befolyását. Egyszer ezt úgy hívták, hogy Demokrata Párt, amelyik megpróbált lenyúlni magyar szavazatokat, s amikor ez megtörtént, a kutyát nem érdekelte a magyar ember. Hívták ezt utána LDP-nek, URS-nak, Humentisnek, Magyar Polgári Szövetségnek, Ligának, nem tudom én, minek. De ők legális játékosai a politikai színtérnek, hiszen legális része a történetnek, hogy egy politikai párt megcéloz egy-egy választótestületet. Ezzel nincs probléma, mi is szeretnénk szerb szavazatokat kapni – kapunk is valószínűleg, de nem ez az alapvető ambíciónk. De a Humentis meg a hasonlók egyszeri rendeltetésű történetek voltak, abban a pillanatban kellett törni, lehasítani valamit. Ilyen vonatkozásban én a Magyar Mozgalomban nem látok semmi újat: tudjuk, hogy fél év múlva választások lesznek, meg kell próbálni megcsupálni a VMSZ politikai erejét. Van, aki tudatában van annak, hogy ezt csinálja, van, aki nincs tudatában például sajtószabadság feletti aggodalmai miatt, és vannak apolitikus emberek, akik nem fogadják el a pártpolitikát, én ezt tényként elfogadom, nincs ezzel semmi probléma. Ez állt most össze Magyar Mozgalommá.

De látni kell: amikor a hólabdát elindította, valaki azt prognosztizálta, hogy itt akkorák a közösségen belüli elégedetlenségek és belső feszültségek, hogy revolúció fog lenni. Az előkészítések tartottak elég hosszú időn át, nyílt levelek, különböző sajtómegnyilvánulások, élő műsorok, és eljutottunk odáig, hogy létrejött a Magyar Mozgalom augusztusban, azóta elmúlt négy hónap, de nem dőlt össze a világ. Azt mondják az emberek, hogy bocsánatot kérek, engem megvezettek. És én nem azt látom, hogy a Magyar Mozgalom tagsága ezerrel és ezerrel nő, hanem például az utóbbi napokban többen keresnek meg azok közül, akik aláírtak, és azt mondják: engem megvezettek.

Mi fog lenni? Elindítanak listát, nem indítanak, még ők sem tudják. Ha valaki önmagát alternatívaként akarja megfogalmazni, el kell döntenie, mit akar. Ha indít listát, rendben van. Láttunk mi már ilyet. Miskolczi József nyolc évvel ezelőtt a VMSZ ellen indított listát Szabadkán, nincs ebben semmi új.

– És vajdasági vonatkozásban hogyan pozícionálja magát a VMSZ? Nem lenne szerencsés lehetséges koalíciókról beszélni, de mégis, hol látják magukat a jövőben?

– Ezzel kapcsolatban a mi helyzetünk teljesen relaxált. Nekünk nincsenek ilyen jellegű problémáink, másoknak vannak, régebben nekünk is voltak. Két dolog van. Az egyik: meg kell próbálnunk maximalizálni a teljesítményünket, minél több mandátumunk legyen. Azon túlmenően pedig látni fogjuk, hogy milyen lesz a politikai térkép. Nekünk ma már nincsenek vállalhatatlan politikai partnerek a szerb politikai színtéren, kivéve a Szerb Radikális Pártot (SRS). Belgrádban koalíciós partnerei vagyunk a Szerb Haladó Pártnak (SNS), s azt kell, mondjam, az elmúlt másfél évben a Szerb Haladó Párt egy milliméterrel sem volt rosszabb koalíciós partnerünk, mint az azt megelőző években a Demokrata Párt (DS), sőt. Ilyen vonatkozásban azt gondolom, nem a mi kérdésünk, hogy kinek leszünk partnerei Vajdaságban, hanem a többségi szavazók kérdése, mert ők fogják eldönteni, hogy mi fog történni a szerb politikai mezőben. Én azt látom, hogy többé-kevésbé az, ami most Belgrádban van.

– Tehát erre gondolt, amikor a tartományi költségvetés csökkentése kapcsán azt mondta, hogy a VMSZ tehetetlen?

– Nem, az egy másik történet. Én arra gondoltam, hogy az ország költségvetése folyamatosan zsugorodik. Ameddig ennek az országnak közel tíz évig volt hozománya, amit el lehetett adni, lehetett privatizálni, abból éltünk, azt forgattuk be a költségvetésbe, s úgy tűnt, hogy haladunk előre. Most akik folyamatosan azt mondják, hogy milyen szintű Szerbia eladósodottsága, elfelejtik, hogy az ő kormányzásuk idején a hozomány utolsó darabja is eladásra került. Ezért mondom, hogy beszűkültek a mozgásterek: az országé, a tartományé, az önkormányzatoké. Ha most megnézi a költségvetéseket, azt látni, hogy a következő év az újabb nadrágszíjmeghúzás éve lesz, mert az alapvető intézményi hálózatot borzalmasan nehéz fenntartani.

Ilyen szempontból nagyon fontos a nemzetpolitikai vetület: mi Magyarországról jelentős támogatásokat kapunk annak érdekében, hogy a saját építményünket fenntartsuk és fejlesszük is, és emellé jön még ez a gazdaságfejlesztési lehetőség, amelyik másfajta dimenziót nyit a számunkra. Ezért meggyőződésem, hogy aki ezt az erőfeszítést gyöngíti, azt biztosan nem az elkötelezettség és nem a jó szándék vezérli.

– Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemrégiben azt mondta, Vajdaságban jó irányba halad az építkezés, és ez nem szenvedhet semmiféle sérülést, az ezt célzó törekvéseket pedig nem támogatják. A Magyar Mozgalomról már beszéltünk, azonban tágabb kontextusban kit tekint a VMSZ komoly politikai ellenfelének?

– Politikai ellenfelek mindazok, akik majd megjelennek a választásokon. Minden politikai szereplő a saját eszköztárát figyelembe véve megpróbálja maximalizálni a szavazatok számát. Nem gondolom, hogy valamilyen rendkívüli dolog történt. Valószínű, hogy az elkövetkező választásokon is – vannak ennek jelei – megpróbálnak magyar szavazatot szerezni nem magyar pártok.

Az MM a Magyarországon történtek kottáját követi

– És ha a magyar előjelű pártokat tekintjük?

– Ha a magyar előjelű pártokat tekintjük, akkor nem tudom, hogy kiről beszélünk, merthogy papírtigrisek vannak. Ez alatt azt értem, hogy bejegyzett politikai pártok vannak, aktív politikai pártok, releváns politikai tartalmú mondatokkal nincsenek. Most, amikor a migránsválság volt és más ügyek voltak, nem nagyon láttam őket mozogni.

Ami ebben a pillanatban egyértelmű, ezt megelégedettséggel és kellő szerénységgel is szeretném mondani: a Vajdasági Magyar Szövetség élvezi a vajdasági magyar közösség politikai bizalmát. Azt gondolom, hogy ez – bármennyire is furcsán hangzik a VMSZ elnökének szájából – egy realitás, amit talán semmi nem húz jobban alá, mint ami csütörtökön este Szabadkán történt. Ha vállalkozókat, akiknek semmi köze nincs a VMSZ-hez, az ember meghív, nyilvánosan, újságon keresztül, és négyszázan eljönnek, akkor arról van szó, hogy amiről mi beszélünk, találkozik azzal, ami az ő problémájuk. Szeretném látni, melyik az a másik vajdasági magyar párt, amely olyan témát tud meghirdetni nyilvánosan, amire nem párttagok, hanem négyszáz teljesen ismeretlen ember el fog jönni.

– Szabadkát említette: a korábban már tárgyalt kizárások mégis csak érintették a Vajdasági Magyar Szövetség helyi frakcióját, a választásokat úgy várjuk be, hogy a platform tagjai ülnek a képviselő-testületi padsorokban.

– Azt láttam az ennek kapcsán kiadott MM-közleményben, hogy ők a Magyar Mozgalom platformjaként definiálják magukat, ami azt jelenti, hogy kitartanak amellett az aláírás mellett, amit megtettek. De egy fenékkel két széken nem lehet ülni. Ez nem az én problémám. Ez a szabadkai polgármester problémája, meg azoké, akik erre a lépésre szánták el magukat, tudván, hogy erre nincs jogalap. A politikai provokációt az ember egy ideig eltűri, de egy idő után azt mondja, álljunk meg, vannak szabályok. Hogy ezek leírt vagy magától értetődő szabályok, azt gondolom, részletkérdés. Sehol nem írja, hogy a Városháza főbejáratán lóval nem lehet bemenni. Szeretném kérdezni: ha én újra elkezdenék lovagolni, és megpróbálnék a vörös szőnyegen lóháton felmenni, beengednének-e? Magától értetődik, hogy ilyet normális ember nem csinál, aki csinálja, azzal vagy nincs valami rendben, vagy szándékosan provokál. Ez a helyzet. Jó volna a dolgokat egy kicsit szétszálazni, nem ennyire komplikált ez: nem ideológiáról szól. Vagy ha ideológiáról szól, akkor az elmúlt 10-15-20-25 év hazugság volt azoknak a részéről, akik most ez ideológiai problémaként próbálják bemutatni. Nem tudom, melyik változat a jobb.

– Folytatva a politikai ellenfelekkel kapcsolatos témát: egyesek azt mondják, a Magyar Mozgalom Szabadkán lehet esélyes az önkormányzati választásokon. Ha máshol nem is, ebben az esetben releváns ellenfélnek tekint-e egy politikai tevékenységet folytató szervezetet, amely azt állítja, hogy nem lesz párt?

– Hogy elindulnak-e a választásokon, és milyen formában indulnak el a választáson, ezt majd ők maguk eldöntik. Több lehetőség van, de ami engem illet: teljesen mindegy. Ami egészen biztos, hogy a belső szabályok szerint, amennyiben valaki egy másik listán indul, automatikusan kizáródik a Vajdasági Magyar Szövetségből. Megint el szeretném mondani, hogy én nem szeretnék senkivel konfrontálódni, van elég más ügyem. De az az igazság, hogy a VMSZ-ben jelenleg több mint tízezer ember van. Az nem működik, hogy tízezerből 9950 betartja a szabályokat és ezt elvárjuk tőlük, ötven meg azt mondja, mit érdekel engem az a szabály, amit én írtam és megszavaztam, én épp azért is folyamatosan szembe fogok vele menni.

– A pénteki médiakonferencián egyebek mellett a magánmédia és a sajtószabadság kérdéséről is beszélt, arról, hogy a magántulajdon még nem jelent feltétlenül garanciákat. Kérdés, hogy ez a vajdasági magyar színtéren mennyiben igaz.

– A 21. század második évtizedében a sajtószabadságról megjelent elmélkedések, könyvek, körülmények mások, mint amit be akarnak mutatni előző időkből származó képek alapján. Amikor befejeződött a pénteki felszólalásom, kimentem az előtérbe, ott állt három kamera, tíz újságíró, én pedig nyilatkoztam szerbül és magyarul. A mai világ olyan mértékben felgyorsult, a klasszikus írott médián meg a közszolgálati sajtón kívül annyi médiafelület van, ahol információk megjelennek, hogy ezt nem lehet kontrollálni. Ha arról akarnak nekem beszélni, hogy valaki befolyásolja a médiát, az hülyeség, mert ugyanezt a mondatot hozza le több médium, és szembesítik az embert a mondattal. Lehet azt szerkeszteni, de ha összenézi az ember azt a tíz felületet, ahol az elmondottak megjelennek, akkor talán kiderül, hogy valójában mi van.

Másrészről pedig nem biztos, hogy igaz a meggyőződés, hogy csak az független és szabad, ami magántulajdonú. Lehet így is, de nem biztos, hogy így van. Ahogy én nem kérdeztem meg előre, hogy mit fognak kérdezni, és nem fogom visszakérni a leírtakat, úgy nem csinálom mással sem. Az igazi kérdés tehát az, hogy ki mennyit szerepel a médiában, erről szoktak beszélni: ha csak én magam, meg a VMSZ-es polgármesterek, tisztségviselők naponta dolgozva két-három eseményre elmennek, tetszik ez vagy sem, akármennyire is meg lehet próbálni szűrni, nem lehet. Arról van szó, hogy ki mennyit dolgozik: ha valaki nem dolgozik, nehezen tud bekerülni a médiába.

Ilyen vonatkozásban az, amit a Magyar Mozgalom próbál hónapok óta előadni, az semmi más, mint ismétlése annak a forgatókönyvnek, ami hónapokon át történt Magyarországon. Kottára! Azt próbálják elérni, amit mondjuk Gyurcsány Ferencnek sikerült az MSZP-vel: addig maradt benne, amíg belülről szét nem verte, akkor kilépett, és létrehozta a Demokratikus Koalíciót. Sok mindent lehet, ezt nem. Ugyanis ezt követően az történt, hogy a meggyengült MSZP mindannyiukat visszaintegrálta, és befutó helyet biztosított számukra a listán. Ismerjük ezt a forgatókönyvet: most majd indul a nyomás, hogy kezdjünk el tárgyalni. Én nem azt fogom csinálni, amit az MSZP. Most tirannus vagyok, utána tárgyaljunk?

Toma Viktória, Rizsányi Attila