Vajdaság
A közvagyonról szóló törvény: a szerb kormány elfogadta a vajdasági módosításokat
Betűméret:             
A szerb kormány javasolni fogja a parlamentnek a közvagyonról szóló törvénytervezetre adott módosításokat, amelyet a vajdasági kormányzat fogalmazott meg, közölték hétfőn délután, miután Mirko Cvetković szerb miniszterelnök találkozott Bojan Pajtić vajdasági kormányfővel.
A szerb kormányközlemény szerint ily módon létrejönnek a feltételek a hatalom regionális és helyi szintjeinek a sikeresebb működéséhez.
A tartományi kormány korábban közölte, hogy Vajdaságnak rendelkeznie kell mindazzal, amit a tartományi költségvetésből építettek, beleértve a csatornahálózatot is a tartomány területén, valamint a regionális és helyi érdekű vasúti infrastruktúrát, valamint a helyi érdekű utakat. Vajdaság tulajdonát képezheti az a vagyon is a jugoszláv utódállamokban, amelyek társadalmi tulajdonban voltak, de Vajdaság rendelkezett velük.
(Cvetković és Pajtić egy korábbi felvételen)
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Újvidéki Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának hallgatói petíciót indítottak, amelyben prof. dr. Patrik Drid dékán azonnali lemondását követelik. A diákok szerint a dékán súlyosan megsértette az akadémiai értékeket, visszaélt hivatalával, és közvetlen felelősséget visel az egyetemistákkal szembeni...
2025. MÁJUS 7.
[ 12:22 ]
A verbászi Boško Buha Óvodai Intézmény legtöbb óvodája tegnap zárva tartott, mivel a dolgozók teljes munkabeszüntetésbe kezdtek a ki nem fizetett bérek miatt. Elmondásuk szerint az a helyzet, hogy a fizetések hónapokat késnek, s ez az áldatlan helyzet már 13 éve tart – írja a Danas. Az óvónők, egészségügyi...
2025. MÁJUS 7.
[ 11:56 ]
A Magyar Nemzeti Tanács bűnvádi feljelentést tett a magyar nemzeti kisebbség elleni gyűlöletkeltés bűncselekményének gyanújával a belgrádi várban történt minapi incidens miatt. A belgrádi várban álló ún. nándorfehérvári emlékkőről néhány napja egy román férfi eltávolította a magyar nemzeti színű szalagot, és...
2025. MÁJUS 6.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó