Vajdaság
Újabb termelők látogattak Muzslyára és környékére - tapasztalatokért
Betűméret:             
A muzslyai Fókusz M – Fejlesztési és tájékoztatási Központ a szabadkai székhelyű Háló Vajdasági Fejlesztési Alappal közreműködve immár másodízben szervezett látogatást Muzslyára és környékére. Főleg Észak-Bácska és Észak-Bánát területéről – Zentáról, Szabadkáról, Hajdújárásról és Törökkanizsáról - érkeztek a termelők, hogy kapcsolatokat teremtsenek, termékeikkel egy újabb lehetőségek kipróbálni, vagy pedig „ellesni” az itteni összefogás fortélyait. Bunford Tivadar, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alap elnöke elmondta, hogy szinte missziótevékenységként kezelik a jó példák közvetítését.
-Ha találunk itt a Vajdaságban egy olyan gazdálkodó szervezetet, amelyet egyszerűen a nullából hoztak össze, és sikeresek, akkor a tartomány másik feléből elhozunk egy busznyi embert, hogy ők is lássák ezt a jó példát, ami reméljük, hogy „ragadós”, és ők is fantáziát látnak abban, hogy vagy együttműködjenek – adott esetben – a Császárkerttel, vagy saját maguk szerveződjenek hasonló formában – mondta Bunford Tivadar.
Kovács Róbert, törökkanizsai földműves abban a reményben jött Muzslyára, hogy talál olyan témát, ami érdekli őt, hogy fejlődni tudjon később.
-Különböző kapcsolatok kiépítésére is számítok. Érdekel a földművelés, mert ez a megélhetésem, állandóan új témák, új gondolatok járnak a fejemben, hogy milyen dolgokkal lehetne újítani a gazdaságot. Dinnye és földieper-, illetve búza és kukoricatermesztéssel foglalkozom – mondta Kovács Róbert.
A Fókusz M – Fejlesztési és Tájékoztatási Központ a tapasztalat átadásának lehetőségét továbbítja, de egyben a környékbeli adottságokat is bemutatja egy-egy betervezett látogatás alkalmával. A mai napon is fogadást rendeztek a vendégek részére a helyi közösség dísztermében, majd a Császárkert Kft. hűtőházába látogattak, utána Lukácsfalván néhány termelőt ismerhettek meg, majd a látogatás a muzslyai határban lévő Ispánovics Mihály etno-tanyáján, egy ebéddel zárult.
A szervezők ígérete szerint a látogatásoknak folytatása is lesz. A muzslyaiak a jövőt éppen a még kihasználatlan falusi turizmusban látják, ugyanakkor szerintük is a tapasztalatcsere fontos mozzanata az ilyen látogatásoknak.
Kónya-Kovács Otília
A napok óta tartó nyári melegnek és fülledt időnek egy észak felől érkező hidegfront vetett véget, amely jelentős lehűlést hozott Vajdaságba. A front hatására megnövekedett a felhőzet, több helyen eső, záporok és zivatarok alakultak ki, miközben a hőmérséklet is számottevően visszaesett. Az időjárás változását...
2026. JÚNIUS 11.
[ 7:57 ]
Új videót tett közzé a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) a március 14-én Palicson történt támadásról, amely során két magyar fiatalt bántalmazott egy nagyobb szerb fiatalokból álló társaság. A felvételen egy névtelenséget kérő szülő szólal meg, akinek gyermeke ugyanabba a tánccsoportba jár, mint a megtámadott...
2026. JÚNIUS 10.
[ 23:40 ]
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó