





Az előző években mindig augusztus utolsó napjaiban tartották meg Nagybecskereken a Sörnapokat, most – a helyi hatalomváltás miatt - kissé megkésve, tegnap nyitotta meg Čedomir Janjić, Nagybecskerek alpolgármestere a rendezvénysorozatot. Pohárköszöntőt mondott Prvoslav Zakovski színművész.
Az idei, sorrendben 27. Sörnapok ezúttal is több helyszínen zajlanak. A Búza-téren, a központi színpadon esténként koncerteken vehetnek részt az érdeklődők. Ugyanott rendezik meg a sörivó versenyeket a hölgyek és urak részére. A lacikonyhák és sörsátrak a Búza-téri parkoló helyszínén vannak felállítva. Újdonságnak számít a Pannon udvar, ahol Bánát sokszínűségével, a népi hagyományokkal ismerkedhetnek meg, itt mutatják be a Bánáti Szorgos Kezek elnevezésű kézműves kiállításokat.
A rendezvény keretében lesz halászléfőző verseny, továbbá a gyaloghídon könyvvásárt szerveznek, míg a Vajdasági Bank előtti téren esténként lemezlovasok szórakoztatják az odalátogatókat. A központi gyógyszertár előtti téren kirakodóvásár van, ahol főleg kézművesek, kézimunkázók kínálják portékáikat. A sétálóutcában, valamint a Szabadság téren gyermekprogramokkal, különféle előadásokkal, foglalkozásokkal várják a legfiatalabbakat. A gyerekek a Lunaparkban is szórakozhatnak, a körhinták, meg más játékalkalmatosságok a központi parkolóban találhatók, a Kultúrközpont mellett. A hangulatos, csöndesebb helyszínekre vágyók a városháza parkjában is szórakozhatnak, ahol ugyancsak zenei estéket szerveznek.
k-ko
Egy fordulat Szerbia mezőgazdasági termelésében az ország gyorsabb fejlődéséhez vezethet – jelentette ki Újvidéken Ivica Dačić szerb miniszterelnök.„Szerbia... >>
A Magyar Polgári Szövetség elégedetlen a Zenta községbeli civil szervezetek projektumainak támogatására vonatkozó pályáztatási rendszerrel – hangsúlyozta a párt... >>
Zentán ma délután adták át rendeltetésének a Zentai Közkórház által a tartományi kormány finanszírozásával vásárolt új digitális röntgengépet, amely az első ilyen típusú... >>