





Hagyományosan az aradi vértanúk emléknapját megelőzően, október 5-én rendezte meg a mindenkori hősöknek, forradalmároknak, áldozatoknak és mártíroknak emléket állító kegyeleti napot Zomborban a Magyar Polgári Kaszinó és a Szent György Lovagrend Délvidéki Nagypriorátusa.
A kegyeletadás a Szent Rókus temetőben, az 1848/49-es emlékobeliszknél kezdődött, ahol F. Cirkl Zsuzsa, a lovagrend nagypriorja mondott alkalmi beszédet, felidézve az 1989 óta évről évre megrendezésre kerülő koszorúzási emlékünnepség elmúlt több, mint két évtizedes múltját.
Nt. Orosz Attila bácskai református esperes igehirdetését követően az obeliszket megkoszorúzta az anyaország képviseletében dr. Kovács Gábor konzul, valamint a Kossuth Szövetség, a csongrádi Batsányi János Gimnázium, a Magyar Polgári Kaszinó, a Szent György Lovagrend, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, Zombor Város önkormányzata, a Vajdasági Magyar Szövetség, valamint a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége képviselete.
A múltidézés részvevői ezt követően imával tisztelegtek az 1914/18-as honvédek sírjánál.
A főhajtás a Temetetlen halottak emlékfalánál folytatódott ft. Fuderer László óbecsei plébános fohászának kíséretében. Az emlékfalnál a Szent Gellért német egyesület, a Magyar Polgári Kaszinó műemlékvédő szakköre és a Szent György Lovagrend koszorúzott.
A megemlékezés temetői helyszínein a Magyar Polgári Kaszinó vegyes kara énekelt Povázsán László karnagy vezetésével.
A temetőből az emlékezők a Magyar Polgári Kaszinó udvarára vonultak, ahol Tompa Péter tárogatójátékának kíséretében az anyaország képviseletében dr. Kovács Gábor konzul, továbbá a Szent György Lovagrend, a Kossuth Szövetség, a VMMSZ, a Kaszinó, a VMSZ és a VMDK képviselői helyeztek el koszorút Schweidel József zombori születésű aradi vértanú emléktáblájánál.
Az 1956-os forradalom emléktáblájánál a kegyelet virágait Baja Város önkormányzata nevében Szalai Ottó képviselő, valamint a Batsányi Gimnázium, a Nemzeti Fórum Bács-Kiskun megyei szervezete, a Rákóczi Szövetség Bajai Szervezete, a Bajai ’56-os Szervezetek, a Trianon Társaság Bácskai Tagozata, továbbá a veprődi Kossuth Lajos Művelődési Egyesület képviselete helyezte el.
A Kaszinó előcsarnokában a műemlékvédő szakkör kiállítást készített II. Rákóczi Ferenc száz évvel ezelőtt leleplezett és 1918 után lerombolt zombori szobráról.
Annak jelképeként, hogy ezekben az október eleji napokban a Kárpát-medencében és mindenütt, ahol magyarok élnek az aradi gyásznapra emlékeznek, a kassai, a munkácsi, a verseci katolikus, a kolozsvári és a vörösmarti református, valamint a lendvai evangélikus templom haragjainak egybefonodó zengésével vette kezdetét az esti alkalmi műsor.
A rendezvény szervező házigazdája, a Magyar Polgári Kaszinó nevében az intézmény elnöke, dr. Karcher Erzsébet mondott köszöntőt, emlékeztetve a 210 éve született Kossuth Lajos történelmi nagyságára.
Tartalmas, elgondolkodtató, ugyanakkor érzelmeket is kiváltó szép műsorral ajándékozták meg a közönséget a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola diákjai.
Ma délelőtt ülésezett Adán a község Szociális Gazdasági Tanácsa. Tagjai egyhangú döntést hoztak arról, hogy a jelenlegi elnöklőt, Miroslav Belančićot, az SSSO... >>
A topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola végzősei számára ma volt az utolsó rendes tanítási nap. Az ünnepélyes búcsúztató majd csak a jövő... >>
A korrupcióellenes ügynökség ajánlása, amelyben a Vajdasági Onkológiai Központ igazgatójának leváltását javasolja, nem kötelező érvényű a vajdasági kormányra nézve... >>