Nagybecskerek: Visszakapták a képviselői mandátumukat
Betűméret:
A nagybecskereki városi képviselő-testület december 22-ei ülésén fosztották meg képviselői mandátumától Goran Kaurićot, a Demokrata Párt frakcióvezetőjét és Vass Tibort, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga képviselőjét. Ma megkapták a bírósági döntést, mindketten visszaülhetnek a képviseleti testület padjaiba. A helyi hatalom előző összetételének tisztségviselőiként - Kaurić alpolgármester, Vass Tibor pedig a Városi Tanács tagja volt - júliustól számítva hat hónapig még kapnak fizetést, illetve ami szerint a városi közigazgatásban vannak munkaviszonyban. A mandátumügyi bizottság döntése miatt bírósághoz fordultak, és ma megjött Belgrádból a Közigazgatási bíróságról a végzés, amely szerint visszakapják az érintettek a képviselői megbízatásukat. Vass Tibor, a VSZL képviselője a bírósági értesítés kapcsán azt nyilatkozta, hogy e döntés bizonyítja azt, hogy az önkormányzat lépése törvényellenes volt.
- Ez azt jelenti, hogy Goran Kaurić képviselőtársam és jómagam képviselők leszünk. A végzés jogerős, így holnap-holnapután újra a helyi parlament padsoraiban ülünk majd. Szeretném csak felhívni a figyelmet, hogy az önkormányzatban mekkorát tévedtek, hiszen nagyon sokszor felhívtuk a figyelmet, nagyon sokszor rámutattunk arra, hogy mik lesznek a következmények, amikor ilyen lépésre határozták el magukat. Első pillanattól bizonyítottuk, és ezt törvénnyel tudtuk alátámasztani, hogy a döntésük törvényellenes. Az önkormányzat ilyen melléfogásainak következményei lesznek. Nem tudom, érez-e majd valaki emiatt lelkifurdalást, esetleg olyan kötelességet, hogy elismerje: igenis tévedett, és hogy beismerje, nem képes az önkormányzatban dolgozni, illetve hogy azt nem tudja megfelelően képviselni. A polgármester, a képviselő-testület elnöke a tikárok egyaránt felelősek ezért a mulasztásért – mondta Vass Tibor.
(Képünkön: Vass Tibor a bírósági döntéssel)
k-ko
Két személyt őrizetbe vettek adócsalás, adóelkerülés és pénzmosás gyanúja miatt az Expo 2027-hez kapcsolódó munkák ügyében. Az újvidéki Felső Ügyészség szerint a gyanúsítottak fiktív számlák alapján összesen 28,7 millió dinárt fizethettek ki olyan munkákért, amelyeket valójában nem végeztek el. További...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 12:33 ]
A hétvégi nyárias meleg után hétfőre jelentősen visszaesett a hőmérséklet Vajdaságban. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint a reggeli órákban még többfelé erősen felhős idő várható, helyenként rövid ideig eső is előfordulhat, délutántól azonban észak felől fokozatosan felszakadozik a...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 7:48 ]
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt a nemzeti tanácsi választásokon soha nem indult, mert nélkülözi a tényleges autonómia ismérveit. Lényegében a VMSZ politikai transzmissziója, olyan, kis túlzással, mint a Népfront volt a kommunizmus háború utáni éveiben, nyilatkozta a Vajdaság Mának Csorba Béla. A VMDP elnöke ugyanakkor...
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 20:13 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

