Politikai mozgalom alakul Vajdaság alkotmányos helyzetének újrafogalmazásáért
Betűméret:
A Liberáldemokrata Párt (LDP), a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői tárgyalásokat folytatnak egy olyan politikai mozgalom létrehozásáról, amely kezdeményezné az alkotmánymódosításokat, Vajdaság alkotmányos helyzetének újbóli meghatározását, olvasható a Dnevnik újvidéki napilap mai számában. Ha az elkövetkező hetekben megállapodás születik egy közös politikai fellépésről, akkor azzal életre kel a „vajdasági front” létrehozásának eszméje, amelyről néhány hónappal ezelőtt Milivoj Vrebalov, az LDP tisztségviselője, a Tartományi Képviselőház alelnöke beszélt. Vrebalov a Dnevniknek megerősítette, hogy folynak ilyen tárgyalások, és reményét fejezte ki, hogy a mozgalomhoz más, polgári irányultságú pártok, valamint civil szervezetek is kapcsolódnak. (Beta)
Több újvidéki középiskola diákjai, valamint vajdasági pedagógusok szolidaritási megmozdulást szerveztek szerda délelőtt a Báni palota előtt, hogy támogatásukat fejezzék ki Dijana Hrka, Milomir Jaćimović és fia, Milan iránt, akik napok óta éhségsztrájkot folytatnak.
A diákok 13 órakor gyülekeztek a Gépészeti...
2025. NOVEMBER 12.
[ 13:47 ]
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) pénteken, november 14-én tartja huszonegyedik rendes ülését, amelyen összesen 53 napirendi pontot tárgyalnak majd a tanácstagok. Fremond Árpád, az MNT elnöke szerdán sajtótájékoztatót tartott, ahol ismertette a legfontosabb napirendi pontokat.
Kiemelt napirendi pont az MNT újságírói eljárási...
2025. NOVEMBER 12.
[ 12:50 ]
Ismeretlen elkövetők a Naumovićevo vasútállomás közelében átvágták a pálya mindkét oldalán futó kábeleket, és megpróbálták ellopni azokat – közölte a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra (IŽS). A rongálás miatt meghibásodtak a jelzőberendezések, ami a vonatforgalom biztonságát is veszélyeztette a Belgrád és Szabadka...
2025. NOVEMBER 12.
[ 12:09 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




