Vajdaság
Zentai diákok sikere Budapesten
Betűméret:             

A zentai Emlékiskola tanulói sikeresen szerepeltek a nemzeti összetartozás napja alkalmából Budapesten megszervezett Petőfi Irodalmi Versenyen.

– A zentai Emlékiskola diákjai a Kinyílik a Világ Alapítvány meghívásának eleget téve immár harmadik alkalommal vettek részt az általuk meghirdetett Petőfi Irodalmi Versenyen – hangsúlyozta Kormányos Katona Gyöngyi, az Emlékiskola magyartanára, majd hozzátette, a verseny kétfordulós volt. Az első fordulóban a diákoknak a budapesti szervezők által összeállított feladatlapokat kellett kitölteniük, majd a legjobban teljesítő tanulók meghívást kaptak a budapesti döntőre. A döntőben írásbeli feladatok megoldása mellett szóbeli vetélkedőn is részt vettek, sőt, a saját régiójuk neves költőjének egy-egy versét is előadták.

– A verseny két korcsoportban zajlott. Az ötödik-hatodik osztályosok csoportjában a zentaiakat Katona Sára képviselte, aki Máriás Irén tanítványa, a hetedik-nyolcadikosok csoportjában pedig Tóth Réka, Horváth Kátai Krisztina és Törteli Judit mérettette meg magát. A csapat tagja volt még Katona Réka is, aki a zentai diákok által előadott irodalmi műsorban lépett fel – emelte ki Kormányos Katona Gyöngyi, majd hozzátette, az ötödik-hatodik osztályosok mezőnyében Katona Sára az első helyen végzett és arany oklevelet kapott, valamint a szóbeli vetélkedőn nyújtott teljesítményéért a közönségdíjat is ő kapta. A hetedik-nyolcadik osztályosok között Horváth Kátai Krisztina szintén első lett, és arany oklevelet kapott, valamint külön díjazták a kiváló művészi előadásmódért is, emellett az írásbeli vetélkedőn nyújtott teljesítményükért Horváth Kátai Krisztina és Törteli Judit is elismerésben részesült.

A diákok összesen három napot töltöttek Budapesten, majd Szigetszentmiklósra utaztak, s ott alkalmi irodalmi műsorral léptek fel. Az Emlékiskola tanulói elmondták, mind budapesti, mind szigetszentmiklósi tartózkodásuk során különleges élmények sorával gazdagodtak.

mi.

Több újvidéki középiskola diákjai, valamint vajdasági pedagógusok szolidaritási megmozdulást szerveztek szerda délelőtt a Báni palota előtt, hogy támogatásukat fejezzék ki Dijana Hrka, Milomir Jaćimović és fia, Milan iránt, akik napok óta éhségsztrájkot folytatnak. A diákok 13 órakor gyülekeztek a Gépészeti...
2025. NOVEMBER 12.
[ 13:47 ]
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) pénteken, november 14-én tartja huszonegyedik rendes ülését, amelyen összesen 53 napirendi pontot tárgyalnak majd a tanácstagok. Fremond Árpád, az MNT elnöke szerdán sajtótájékoztatót tartott, ahol ismertette a legfontosabb napirendi pontokat. Kiemelt napirendi pont az MNT újságírói eljárási...
2025. NOVEMBER 12.
[ 12:50 ]
Ismeretlen elkövetők a Naumovićevo vasútállomás közelében átvágták a pálya mindkét oldalán futó kábeleket, és megpróbálták ellopni azokat – közölte a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra (IŽS). A rongálás miatt meghibásodtak a jelzőberendezések, ami a vonatforgalom biztonságát is veszélyeztette a Belgrád és Szabadka...
2025. NOVEMBER 12.
[ 12:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó