Vajdaság
Magyarkanizsa: Közeledtek a NIS és a gazdák álláspontjai
Végleges megegyezés a kártérítési ügyben egy hét múlva várható
Betűméret:             

Nem várt mértékű károkat okoztak a magyarkanizsai község területén azok a föld nyersanyagtartalékait feltérképező szeizmológiai kutatások, amelyeket a Szerbiai Kőolajipari Részvénytársaság (NIS) megbízásából az orosz Kalinyingrad-Geofizik cég és alvállalkozói végeznek.

A felháborodott gazdák tiltakozásuknak adtak hangot szántóföldjeik és vetéseik tönkretétele miatt, mert a gyors hóolvadás következtében átázott földeken nem csak a fagyos földön megszokott, alig 10-15 centiméter mélységű nyomokat hagytak maguk után a kivitelező hatalmas, több mint harminc tonnás, egy méter széles gumiabroncsokkal felszerelt munkagépei, hanem esetenként 70-80, sőt néhol 100 centis, azaz egy méter mély gödröket vágtak a földbe.

A baj ott kezdődött, hogy az extrém károkra való tekintet nélkül a NIS a 10 centis nyomokra megszabott 13,20 dinár négyzetméterenkénti kártérítést kívánta kifizetni a gazdáknak, figyelmen kívül hagyva, hogy a mélyebb nyomok helyén a földterület tartósan károsodott. Az elvetett búza ott már nem áll talpra, tönkremegy, legtöbb esetben két-három éves terméskiesésre lehet számítani, a szántásokon pedig lehetetlenség otthoni gépekkel elvégezni a rekultivációt. Már csak azért is, mert a földeken hol ferdén, hol pedig keresztben hajtottak át a gépekkel, sőt, olyan parcella is akad, amelyen kétszer-háromszor átvonultak. Olykor a hatalmas gép is elakadt, másik géppel kellett kihúzni a sáros földből. Azokon a helyeken nem hogy nyomok, hanem szabályos kis tómedrek keletkeztek. Ezeket a földeket háztáji munkagépekkel nem hogy megművelni, de rendbe hozni sem lehet.

Két velebiti tiltakozó összejövetelt követően a károsult gazdák a községi illetékesek és a magyarkanizsai Agrár Unió közreműködésével február 18-án egy, a kár nagyságához igazított, differenciált kártalanítási árjegyzék-javaslatot juttattak el a Szerbiai Kőolajipari Részvénytársaságnak. A NIS illetékesei egyelőre nem adtak helyt a gazdák követelésének, de jószándékukat igazolandó, már két ízben is tárgyalóasztalhoz ültek képviselőikkel. A legutóbbi találkozón kedden este, hétórás (!) egyeztetést követően sem született megállapodás, annak ellenére, hogy az álláspontok némileg közeledtek egymáshoz.

A megbeszélésről ma délelőtt Halász Mónika, a magyarkanizsai Községi Tanács mezőgazdasággal, vízgazdálkodással és környezetvédelemmel megbízott tagja sajtótájékoztatón számolt be az újságíróknak.

- Közeledtek ugyan az álláspontok, ami az árakat illeti, de végleges megállapodás még nem született. A termelők képviselői, akik a tegnap esti megbeszélésen jogi képviselőjükkel egyetemben jelentek meg, engedtek valamennyit a rekultiváció árából az előző követeléseikhez képest, mivel attól tartanak, hogy ha a kivitelező - határozott ígérete ellenére - nem hozza helyre a mélyre taposott földeket, nekik kell azzal valahogy megbirkózniuk. Ez pénzbe kerül, így inkább abban reménykednek, hogy a némileg csökkentett követelést a NIS végül csak elismeri és ki is fizeti nekik, vagy rövid időn belül, amint azt az időjárási körülmények lehetővé teszik, elvégzi a rekultivációt. A kivitelező cég nagy nehezen beleegyezett ugyan ebbe a csökkentett árba, nyitott maradt viszont a szántóföldek utáni térítés kérdése, mivel a NIS nem igazán akarja elfogadni a tapasztalt gazdák érveit, hogy valós terméskiesés fog bekövetkezni a már vetésre előkészített földeken. A megbeszélésen szóvá tettük azt is, hogy a munkagépek jelentős mértékben megkárosították a határban lévő földutakat is, amelyek karbantartására évente jelentős pénzeszközöket fordít önkormányzatunk. A kivitelező ígéretet tett, hogy a határutakat hamarosan visszaállítja eredeti állapotukba. Azt is megígérték, hogy a jövőben egyáltalán nem hajtanak rá a lucernaföldekre, a többire is csak a földtulajdonosok előzetesen megadott írásbeli beleegyezésével. Igaz, hogy ezt már a novemberi első találkozónkon megígérték, az alvállalkozók azonban fittyet hánytak erre a követelésre, és kérdezés nélkül gázoltak bele a szántásokba, vetésekbe. Ezúttal világosan és határozottan tudtukra lett adva, hogy ha ez még egyszer megtörténik, a dolog nem marad jogi következmények nélkül. A jövő szerdán ismét leülünk a NIS és a kivitelező képviselőivel. Őszintén reméljük, hogy egy hét elegendő lesz arra, hogy alaposan fontolóra vegyék a gazdák követeléseit és olyan döntésre jussanak, amely mindenkinek elfogadható lesz, elsősorban pedig nem károsítja meg még jobban a földtulajdonosokat – nyilatkozta Halász Mónika.

A tegnap esti megbeszélést követően ma délelőtt a NIS is kiadott egy közleményt, amelyben azonban nem is foglalkozik a gazdák kártalanításának konkrét kérdéseivel, csak reményének ad hangot, hogy a végén a tárgyalófelek megegyezésre jutnak. Nem mulasztja el ugyanakkor kihangsúlyozni, hogy a kőolajkutatás és annak kiaknázása elsősorban Szerbia, azon belül pedig Magyarkanizsa község érdeke is, amely például kőolajjáradék címén tavaly több mint 250 millió dinár bevételre tett szert, a NIS pedig további 5 millió dinár értékben támogatta a községi programokat. Arról sem tesz említést a közlemény, hogy a kőolaj kiaknázása az ország és a község tagadhatatlan érdekei mellett elsősorban a NIS érdeke, arról meg pláne nem, amiről a község polgárai gyakorta beszélnek: vajon a valós mennyiség után fizeti-e a NIS a járulékot, vagy csak a hasára csap, és annyi hordó kőolajat mond be, ír be vagy vall be, amennyit éppen gazdasági érdekeltségei alapján jónak lát?

A valós adatokat ugyanis még senki sem látta - s mivel üzleti titokként kezelik -, nem is láthatja. A gazdák földjein okozott károk azonban sajnos nagyon is valósak, nagyon is jól láthatóak.

Bödő Sándor

A napok óta tartó nyári melegnek és fülledt időnek egy észak felől érkező hidegfront vetett véget, amely jelentős lehűlést hozott Vajdaságba. A front hatására megnövekedett a felhőzet, több helyen eső, záporok és zivatarok alakultak ki, miközben a hőmérséklet is számottevően visszaesett. Az időjárás változását...
2026. JÚNIUS 11.
[ 7:57 ]
Új videót tett közzé a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) a március 14-én Palicson történt támadásról, amely során két magyar fiatalt bántalmazott egy nagyobb szerb fiatalokból álló társaság. A felvételen egy névtelenséget kérő szülő szólal meg, akinek gyermeke ugyanabba a tánccsoportba jár, mint a megtámadott...
2026. JÚNIUS 10.
[ 23:40 ]
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó