Vajdaság
„A sajkásszentiváni mérgezés a tömeghisztéria iskolapéldája”
Betűméret:             

A sajkásszentiváni általános iskola kórházba szállított diákjai esetében mostanáig elvégzett toxikológiai vizsgálatok mind negatívak – közölte az újvidéki igazságügyi orvostani intézet.

Mint kifejtik: a metán, a szén-monoxid és még egyéb gázok jelenlétére vonatkozó vizsgálatok negatív eredményeket adnak, de majd még további elemzéseket végeznek.

Zoran Radovanović epidemiológus egyébként ma azt mondta, szerinte a sajkásszentiváni tömeges ájulás, illetve „mérgezés”, a „tömeghisztéria iskolapéldája”.

„Életem legnagyobb meglepetése lenne, ha ez az eset nem tömeghisztéria lenne. Nincs egyetlen olyan toxin vagy méreg, amely olyan szimptómákat váltana ki, amilyenekről a napokban hallottunk. Az egyik kislány elájult, ezért további 17 gyermek is elveszítette az eszméletét, a segítségükre siető pedagógusoknak pedig semmilyen tünete vagy panasza nem volt” – magyarázta Radovanović.

Mint ismeretes, összesen 44 sajkásszentiváni általános iskolást szállítottak kórházba mérgezés tüneteivel.

A szerbiai oktatási minisztérium közlése szerint semmilyen vegyszer jelenlétét sem fedezték fel a sajkásszentiváni iskolában, és az ételmérgezés lehetősége is kizárt

Hivatalosan is kihirdette a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) a Magyar Összefogás választási listáját a Magyar Nemzeti Tanács november 8-ai választására. A 35 jelöltet felvonultató lista az első helyen szerepel majd a szavazólapon. A RIK ülésén jelen lévő mind a 15 bizottsági tag támogatta a lista...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 19:28 ]
Hétfőn folytatódik az újvidéki Alapfokú Bíróságon az a per, amelyet az Újvidéki Egyetem 58 oktatója indított a szerbiai Belügyminisztérium ellen. A felperesek szerint a rendőrség tavalyi jelenléte az egyetemi kampuszon sértette az akadémiai közösség tagjainak jogait és az egyetem autonómiáját. A Szabad Egyetem...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 16:42 ]
Az átlagosnál melegebb és csapadékosabb ősz várható Vajdaságban a szezonális időjárási modellek legfrissebb eredményei alapján. Októberben ugyanakkor már megjelenhetnek az első fagyok is, a síkvidéki területeken legfeljebb három olyan napra számítanak, amikor a hajnali minimum-hőmérséklet nulla Celsius-fok alá...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 10:50 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó