Vajdaság
Továbbra is naponta dolgozik a laboratórium a horgosi egészségházban
Betűméret:             

A magyarkanizsai Egészségház mai szakkollégiumán döntés született arról, hogy a híresztelésekkel ellentétben a horgosi Egészségházban nem szűnik meg a laboratórium, sőt, nem heti egy alkalommal, hanem mint korábban, a hét minden munkanapján fogadja majd a pácienseket.

A horgosiak igencsak felháborodtak a laboratórium megszűnéséről terjengő hírek hallatán, bár dr. Körmöczi László, a magyarkanizsai Egészségház igazgatója szerint az aláírásgyűjtésbe kezdett polgárok egy kissé felfújták és elhamarkodták a dolgot.

- Mi egy pillanatig sem állítottuk azt, hogy bezárjuk a laboratóriumot, de bizonyos szervezési és személyi problémák miatt kénytelenek voltuk leszűkíteni munkaidejét heti egy alkalomra. A polgárok ezt úgy értelmezték, hogy a szolgáltatás teljesen megszűnik a faluban, és a több száz aláírást tartalmazó petíciójukat már át is adták nekem. Ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy a Mentőszolgálat létrehozásával Horgoson is megszűnt az orvosi ügyelet, amit ugyancsak nem néztek jó szemmel a falubeliek, pedig az Magyarkanizsa és Horgos kivételével a község többi településén azelőtt sem volt, mint ahogyan laboratórium sem. A többi 11 település lakói természetesnek vették és veszik mai napig is, hogy beutaznak Magyarkanizsára, a horgosiak azonban úgy érezték, hogy akkor is és most is meg lettek rövidítve. Pedig nem, mert a köztársasági törvényes rendelkezések értelmében sem orvosi ügyelet, sem laboratórium nem működhetett volna Horgoson, hiszen a község lakosságának arányában pontosan meg van határozva, hogy hány lakosra milyen mértékű egészségügyi szolgáltatás jár. Hogy mégis működött, az intézményünk illetve a községi önkormányzat érdeme. Amennyiben bizonyos okoknál fogva, betegség, évi szabadság vagy egyéb miatt a jövőben mégis szünetel ott a laboratóriumi szolgáltatás, abban az esetben a horgosiaknak mindenképpen át kell utazniuk Magyarkanizsára, normális körülmények között azonban a labor ugyanúgy fog működni, mint korábban.

A horgosi Egészségház vezetője, dr. Berényi Éva sem titkolta elégedettségét, amiért a szakkollégium a megmaradás mellett döntött.

- Igazgatónk méltányolta a horgosiak kérését, és a gondot úgy oldja meg, hogy egy eddig Horgosról Magyarkanizsára naponta utazó laboráns technikusnőt áthelyez a horgosi laboratóriumba, aki minden nap itt fogadja majd a vizsgálatra jelentkező falubelieket. Noha az ügyelet megszűnt, ma már jár hozzánk belgyógyász, van fogorvosunk és gyermekorvosunk is, már csak egy nőgyógyász hiányzik.

A horgosiak egyik nagy gondja ezzel megoldódott, annak a kérelemnek azonban, hogy állítsák vissza az orvosi ügyeletet is, a magyarkanizsai Egészségház nem tud eleget tenni, hiszen a Mentőszolgálatot eleve azért hozta létre, hogy a délutáni óráktól másnap reggelig illetve hétvégeken ily módon biztosítsa az egész község egészségügyi ellátását. A visszajelzések alapján el lehet mondani, hogy a szolgálat, amely további fejlesztések és bővítés előtt áll, jól működik, más lapra tartozik, hogy a lakosság egy bizonyos rétege, éppen Horgosról és részben Martonosról, gyakorta visszaél vele, indokolatlanul riasztja a szolgálatot, ami azzal a veszéllyel jár, hogy a valós eseteknél a szolgálat késik a gyors, nem ritkán életmentő beavatkozással, fogalmazott dr. Körmöczi.

Bödő Sándor

Hűvös, változékonyan felhős idő várható ma Vajdaságban, napos időszakokkal, délután pedig helyenként rövid ideig tartó eső, zápor is kialakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Mérsékelt erejű északnyugati szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 8:50 ]
Ötvenkét nap után teljesen eloltották a tüzet a vajdasági Delibláti-homokpusztán, ahol augusztus 2. óta mintegy négyezer hektárnyi természetvédelmi terület égett le – közölte Ivica Dačić, Szerbia ügyvezető belügyminisztere. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a közelmúlt egyik legnagyobb és legnehezebben...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 7:52 ]
A szabadkai költségvetésbe az év első felében a tervezettnél több bevétel folyt be. A hatalom és az ellenzék eltérően ítéli meg a pénzeszközök felhasználását, és ez volt a szabadkai városi képviselő-testület mai ülésén folyó vita egyik témája is. Az ellenzék szerint a polgárok által a költségvetésbe...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 15:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó