Vajdaság
A minisztérium tárgyalóasztalhoz ültette a tejtermelők és a tejgyár képviselőit
Betűméret:             

A szerb kormány kezdeményezésére tegnap tárgyalások kezdődtek a tejtermelőket képviselő Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének (VASZ) küldöttsége, a minisztérium és az Imlek tejgyár képviselői. A tejtermelőket a zentai Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének (VASZ) elnöke, a magyarkanizsai Nemes Szalkai Valéria, a VASZ alelnöke és a topolyai Franjo Mandić képviselte.

Nagy Mikós beszámolója szerint az összejövetelen kiderült, hogy az Imlek napi 800 ezer litert vásárol fel, amit körülbelül 3000 átvevőhelyről szállítanak el. Mivel naponta csupán körülbelül száz komplett analízist tudtak elvégezni, beismerték, hogy nem áll módjukban minden mintát folyamatosan ellenőrizni. A tejátvételt viszont azokon a helyeken függesztették fel, ahol a tej minősége nem volt megfelelő. A megbeszélésén jelen volt Nenad Katanić, a mezőgazdasági miniszter segédje és Juhász Attila államtitkár.

Katanić azt ígérte, a minisztérium a jövőben azt is megvizsgálja, hogyan lehetne a tej behozatalát korlátozni.

Az Imlek gyárat a nyersanyagosztály és az általános osztály igazgatója képviselték, akik viszont arra tettek ígéretet, tájékoztatni fogják a gazdákat, hol ellenőriztethetik az általuk átadott tej minőségét, és amelyek eredményeit a cég is elismeri majd. Az Imlek képviselői szerint a cél, hogy megvédjék azokat a gazdákat, akiknek a terméke eleget tesz a minőségi mércéknek. Kiemelték, hogy minden esetben a szerbiai jogszabályok szerint járnak el, valamint meg kell felelniük a HACCP rendszer élelmiszer-higiéniai minőségi követelményeinek is. A tejtermelőkkel a szerződések megváltoztatását, illetve új szerződések aláírását is ígérték, melyben pontosabban lefektetik egy mindkét fél számára garanciákat tartalmazó viszonyrendszer alapjait. Nagy Miklós azt is elmondta, azzal váltak el, hogy a tárgyalásokat a jövő héten további egyeztetésekkel folytatják.

Mikuska Csaba, a topolyai Szarvasmarha-tenyésztők, Tejtermelők és Állattenyésztők Egyesületének tagja elmondta, az egyesületben örvendetesnek tartják a párbeszéd megkezdését, azt a tényt is, hogy ismét megnyitották az ideiglenesen bezárt átvevőhelyeket, de a folyamat majd csak akkor ér véget, ha sikerül tartós megoldást találni az ágazat helyzetére. Elmondta, azzal is tisztában vannak, hogy a kistermelőknek is jobban oda kell majd figyelni a higiéniai körülményekre, hogy kifogástalan legyen a tej minősége, hogy a baktériumok száma és a szomatikus sejtszám az előírt határértékeken belül legyen. Azt is elvárják, hogy a kormány védje meg a hazai termelőket, lehetőségei szerint korlátozza a behozatalt. Egyben azt is bejelentette, a jövő héten újabb ingyenes tejosztási akcióval szeretnék felhívni a figyelmet a tejtermelők súlyos helyzetére.

Tóth Péter

Új épületszárnnyal bővül a Zentai Közkórház: a beruházás megkapta az építési engedélyt, a munkálatok becsült értéke csaknem 1,5 milliárd dinár. Az új, A jelű szárny több mint 3000 négyzetméteres lesz, és a kórház több fontos részlegének korszerűsítését is magában foglalja. Az illetékes hatóság által...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 12:32 ]
A Delibláti-homokpusztán pusztító tűzben az erdőterület mintegy 7–8 százaléka égett le, lakóház azonban eddig nem semmisült meg. Kókai Roland, a Vajdaság Erdői közvállalat igazgatója szerint a helyzet az elmúlt napokhoz képest kedvezőbb, és remény van arra, hogy néhány napon belül sikerül ellenőrzés alá vonni a...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 9:55 ]
Újabb hőhullám kezdődik Szerbiában, hétfőn az egész országra narancssárga meteorológiai riasztás van érvényben. Vajdaságban ismét 35 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, kedden pedig több helyen 38–39 fok is lehet. A hét közepén átmeneti enyhülés jön, a hétvégére azonban ismét erősödik a kánikula. A...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 7:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó