Vajdaság
Nem csökken a menekültáradat Vajdaságban
Betűméret:             

„Twenty tickets to Kandzsisza” - ezt a mondatot nagyon gyakran lehet hallani manapság a szabadkai autóbusz-pályaudvaron, az MTI tudósítóját mégis meglepte kissé, amikor vasárnap jegyet akart vásárolni.

A jegypénztáros elmondta: ők már nem lepődnek meg „semmin”, nap mint nap találkoznak közel-keleti és afrikai csoportokkal, akik Belgrádból érkeznek Szabadkára, ahonnan általában azonnal tovább is indulnak, a legtöbbször éppen a szerb-magyar határ közelében fekvő Magyarkanizsa felé.

Magyarkanizsa önkormányzata a napi több száz oda érkező menekült miatt elkezdte fertőtleníteni a köztereket, és rendőri jóváhagyással létrehoztak egy polgári járőrszolgálatot is. A járőrök a szabadkai Pannon RTV információi szerint a jövő héttől napi 24 órában felügyelik majd a település köztereit, és megakadályozzák, hogy a menekültek a lépcsőházakban és a lakóházak udvarain telepedjenek le. Lackó Róbert, a községi képviselő-testület elnöke azt reméli, ezzel növelhetik az ott élők biztonságérzetét.

Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter szerint a kerítés nem oldja meg a menekülthelyzetet, sőt még ronthat is azon. Elismerte ugyanakkor, hogy minden országnak joga van ahhoz, hogy úgy rendezze ezt a kérdést, ahogyan azt a legjobbnak véli.

A menekültek világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján a szerb politikus elmondta, hogy ebben az évben eddig több mint 28 ezren kértek menedéket Szerbiában, ami növekvő tendenciára utal, tavaly egész évben ugyanis 16 és félezer volt a menekültkérelmek száma, míg 2013-ban ötezren, 2008-ban pedig csak 77-en kértek menedéket a nyugat-balkáni országban. Idén a legtöbb menedékkérő Szíriából, Afganisztánból, Irakból, Szomáliából és Pakisztánból érkezett. Hozzátette: a menekültek nem akarnak Szerbiában maradni, és illegálisan igyekeznek átjutni a zöldhatáron.

Az idén eddig hétezer olyan bevándorlót tartóztattak le a szerbiai határrendészet illetékesei, akik illegálisan akartak Magyarországra jutni – közölte Predrag Šarac, a szabadkai regionális határrendészeti központ vezetője.

Egyes feltételezések szerint amennyiben felépül a négy méter magas és 175 kilométer hosszú kerítés a magyar-szerb határon, akkor a menekültáradat Horvátország vagy Románia felé felerősödik majd, a migránsok ugyanis a kerítés megkerülésével igyekezhetnek az Európai Unióba jutni. Egyelőre azonban nem tapasztalható illegális mozgás a szerb-román határon – számolt be róla a Pannon RTV. (MTI)

Új épületszárnnyal bővül a Zentai Közkórház: a beruházás megkapta az építési engedélyt, a munkálatok becsült értéke csaknem 1,5 milliárd dinár. Az új, A jelű szárny több mint 3000 négyzetméteres lesz, és a kórház több fontos részlegének korszerűsítését is magában foglalja. Az illetékes hatóság által...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 12:32 ]
A Delibláti-homokpusztán pusztító tűzben az erdőterület mintegy 7–8 százaléka égett le, lakóház azonban eddig nem semmisült meg. Kókai Roland, a Vajdaság Erdői közvállalat igazgatója szerint a helyzet az elmúlt napokhoz képest kedvezőbb, és remény van arra, hogy néhány napon belül sikerül ellenőrzés alá vonni a...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 9:55 ]
Újabb hőhullám kezdődik Szerbiában, hétfőn az egész országra narancssárga meteorológiai riasztás van érvényben. Vajdaságban ismét 35 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, kedden pedig több helyen 38–39 fok is lehet. A hét közepén átmeneti enyhülés jön, a hétvégére azonban ismét erősödik a kánikula. A...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 7:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó