Vajdaság
Magyarkanizsa megünnepelte Szent István ünnepét
Betűméret:             

Magyarkanizsa vasárnap ünnepelte Szent István napját. A város központjában több ezer ember tekintette meg az önkormányzat által szervezett alkalmi műsort.

A színes kirakodóvásár mellett gyermekfoglalkozások és kultúrműsor várta a helybeli és a környező településekről, illetve a szomszédos községekből érkező ünneplőket. A Legszebb kenyér versenybe ezúttal 35 kenyérrel neveztek be.

Délelőtt a katolikus, majd a pravoszláv templomban is megáldották az új kenyeret. A kicsiket az Alma együttes és Farkasházi Réka szórakoztatta, délután pedig a szabadkai Interetno fesztivál két latin tánccsoportja kápráztatta el a közönséget. Este Radics Gigi, majd pedig Fenyő Miklós léptek fel.

Az ünnepi program tűzijátékkal zárult. (Pannon RTV)

Megalakult a tartományi képviselőházban a Vajdaság az egyetemisták mellett elnevezésű képviselői csoport, amely a diákmozgalom támogatását tűzte ki célul. A csoport szerint a diákok megmutatták, hogy a félelem legyőzhető, a polgárok képesek megszervezni magukat, és fel lehet lépni az igazságtalanság ellen – írja a...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 22:09 ]
A Vajdaság Erdői közvállalat által kezelt 17 vadászterület közül 16-ban kimutatták az afrikai sertéspestist. A betegség egyedül Vajdaság legészakibb részén, a Szabadkai-erdők térségében fekvő vadászterületen nem jelent meg – közölte Branislav Stankov, a közvállalat vadászati ügyvezető igazgatója. Szerbiában a...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 19:07 ]
Új épületszárnnyal bővül a Zentai Közkórház: a beruházás megkapta az építési engedélyt, a munkálatok becsült értéke csaknem 1,5 milliárd dinár. Az új, A jelű szárny több mint 3000 négyzetméteres lesz, és a kórház több fontos részlegének korszerűsítését is magában foglalja. Az illetékes hatóság által...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 12:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó