Vajdaság
Oromhegyes: Megdőlt a részvételi rekord a IX. Traktorfesztiválon
A 150-es sorszámot viselte a traktorfelvonulás utolsó járműve
Betűméret:             

Fantasztikus hangulatban, kiváló időjárási körülmények és óriási látogatottság közepette rendezték meg vasárnap Oromhegyesen a IX. Traktorfesztivált.

Már a délelőtti traktorfelvonuláson bizonyossá vált, hogy megdől a részvételi rekord, hiszen a szervező Atlantis Garden Klub 150 sorszámot osztott ki a traktoristák között (tavaly 126-an voltak), a nap folyamán aztán az is nyilvánvalóvá vált, hogy látogatottság tekintetében is rekordot döntött a rendezvény, hiszen ennyien még sohasem voltak a fesztiválon. Becslések szerint 4-5 ezer ember fordult meg a klub udvarán, kerthelyiségében és környékén, ahol a versenyek folytak. Alátámasztják ezt azok az ugyancsak nem hivatalos, de azért megközelítőleg pontos adatok is, miszerint délután 5 órára mintegy 1500 pljeskavicát sütöttek meg és adtak el a szervezők, elkelt 600 fesztiválos póló és elfogyott a hét nagy bográcsban főtt marha- és birkapörkölt is, pedig a sztárvendég még csak ezután érkezett. A klub parkolóján túl a környező füves területeken és a faluba vezető úton is hosszú sorokban parkoltak a gépkocsik, nem volt egyszerű a közlekedés annak, aki nem a fesztiválra, hanem csak a faluba igyekezett.

Az érdeklődők látványos versenyeknek lehettek szemtanúi. A traktorok és traktoristák eszközkapcsolásban, egytengős pótkocsi tolatásában, súlyhúzásban, egymás melletti, illetve pótkocsis gyorsulásban valamint köttetésben, azaz egymás elhúzásában versenyeztek, a leglátványosabb azonban ezúttal is a sártaposás volt. A mély dagonyában traktor és traktorista is teljesen sáros lett, a járművek nem ritkán el is akadtak, másik traktornak vagy a lánctalpasnak kellett kiszabadítania őket a sár fogságából.

Mivel a traktorfesztiválon mindig sok a gyerek, a szervezők nagyszerű programot állítottak össze számukra. Volt ott csúszda, körhinta és trambulin, arcfestők is várták a gyerekeket, a nagyobbak kipróbálhatták az íjászatot, versenyezhettek zsákban ugrálásban, a leglátványosabb azonban kétségtelenül a kecske- és malacfogás volt, amelyekre rengetegen jelentkeztek. Szegény megrémült kismalacot például legalább 50-60 gyerkőc üldözte, mígnem egy legénykének sikerült nyakon csípnie. A két kis jószágot természetesen az őket megfogó gyerekek haza is vihették.

A gyerekek a kirakodóvásárosok minden eddiginél gazdagabb kínálatában is válogathattak, kedvükre ehettek fagylaltot, frissen sült lángost, palacsintát, vattacukrot és egyéb finomságokat is.

A felnőttek sem panaszkodhattak, hiszen étel, ital akadt bőven, egyik finomabb volt, mint a másik, a zenéről a tornyosi Alpha zenekar gondoskodott, a kultúrműsorban pedig a helyiek mellett felléptek a horgosi Gubanc néptáncosai, a Juhász zenekar és a šidi rézfúvósok is.

A hangulatos művelődési műsort követően először a fesztivál fő támogatójának képviseletében Fejsztámer Róbert az önkormányzat gazdasági, fejlesztési és pénzügyi főosztályának vezetője szólt az egybegyűltekhez, majd a magyarországi Kis Grofó hozta lázba a végig vele éneklő és tomboló közönséget, végül pedig kihirdették a versenyek eredményeit és kiosztották a díjakat.

A IX. Traktorfesztivál legsikeresebb versenyzője a helybeli Dudás Imre lett, aki két versenyszámban nyert, további kettőben pedig egy-egy második illetve harmadik helyet szerzett. Jutalma az óbecsei Poljoservis 200 eurós szolgáltatás-felajánlása lett.

Az oromhegyesi traktorfesztivál egyre nagyobb népszerűségnek örvend már határainkon túl is. Ezt bizonyítja, hogy voltak bajai és dunaföldvári látogatói is. Igaz, még csak nézőként jöttek el, de nem kizárt, hogy jövőre, a tizedik, jubileumi fesztiválon már néhány magyarországi traktor is bekapcsolódik a rendezvénybe.

Bödő Sándor

A Duna alacsony vízállása egy műanyag zacskóba csomagolt bombát hozott a felszínre a strandon Čortanovcinál. A helyiek találták meg a robbanószerkezetet, amelyet a bejelentést követően a rendőrség biztonságosan eltávolított – írja az IN Medija. A lakosok szerint ez is egy újabb példája annak, hogy felelőtlenül...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 10:08 ]
Az alacsony dunai vízállás ellenére ismét működik a bezdáni és a gombosi szivattyútelep, így friss víz jut a bácskai vízrendszer északi részébe, vagyis a Ferenc-csatornába. Igor Kolaković, a Vajdaság Vizei Közvállalat igazgatója szerint a következő napokban enyhe vízszintemelkedés várható, ezt azonban újabb apadás...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 9:32 ]
Vajdaságban ma tetőzik a hőhullám: Bácskában és Bánátban vörös meteorológiai riasztás van érvényben, a hőmérséklet helyenként megközelítheti a 40 fokot. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) előrejelzése szerint szerdától átmeneti enyhülés várható, de a hétvégén ismét 35 fok fölé emelkedhet a...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 8:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó