Vajdaság
VMDK: Már csak az maradt, hogy bezárják az iskolákat
Betűméret:             

A falvak elsorvasztásának minősítette a kihelyezett könyvtári tagozatok alkalmazottainak elbocsátását sajtótájékoztatóján a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége.

- Megrökönyödve vettük tudomásul, hogy Zomborban, az oly sokszor és oly büszkén hangsúlyozott kulturális városban ilyen megtörténhet, hogy a kulturális intézmények leépítése is megkezdődik. Ezzel a tíz személlyel, akiknek fölmondtak, nemcsak tíz munkás, tíz család érdeke sérült, hanem egyúttal, minden próbálkozás és magyarázkodás ellenére, tudomásul kell vennünk, hogy a falusi könyvtárak bezárására kerül sor ezáltal. A könyvtáraknak a falvakban nemcsak a könyvkiadás volt a szerepük, hanem a kulturális élet központjai is voltak, és a történtek által a falvak művelődési élete és az amatőrizmus is megkérdőjeleződik – hallottuk Horváth Ódry Mártától, a VMDK alelnökétől.

- A hatalomba beépült kisebbségi párt az „ésszerűsítést” megszavazta, holott deklaratíve ők is a részarányos foglalkoztatás mellett kampányoltak a választások előtt, viszont pont az ellenkezőjét támogatták. Sajnos nem gondolták át, mit tesznek azzal, hogy mindent megszavaznak, amit a koalíciós partnerük elébük tesz. A falvak leépítése megkezdődött már azzal, hogy a kommunális szférában is a három vállalat létrehozásával minden jogot elvettek a helyi közösségektől, a pénzelésükbe is keményen belenyúltak. Folytatódott a helyi irodákról szóló határozat meghozatalával, ami azt vonta magával, hogy ezek az irodák sem dolgoznak minden nap a falvakban, két alkalommal jár ki az anyakönyvezető, tehát a polgárok az ügyes-bajos dolgaikat nagyon ezen tudják intézni. Most azzal, hogy a könyvtárak is sorra kerültek, a kultúra leépítése is megkezdődött. A következő lépés a falvak számára, ami maradt, hogy bezárják az iskolákat, és ezáltal a falusi embereket teljesen másodrendú polgárokká degradálják mindenféle más magyarázat ellenére, hiszen ahol a kulturális intézményeket, a helyi közösséget, az iskolát bezárják, ott előbb-utóbb el fognak a falvak néptelenedni, kiürülnek, és ezek a határozatok és megtett lépések még inkább serkenteni fogják a falusi emberek kiköltözését. Számunkra természetesen az a legfájóbb, hogy a könyvtárosok esetében minden magyar falu érintett – hallottuk Horváth Ódry Mártától.

- Valószínűleg szeretnék egyesek a tényeket elmaszatolni, de ez esetben tizennégy falusi könyvtár bezárásáról van szó. A felmondó levelekből egyértelmű, hogy a könyvtárosok munkahelyei megszűntek, könyvtár pedig könyvtáros nélkül nem létezhet – nyilatkozta Elvegyi Ákos, a VMDK Tanácsának elnöke. – Szerbiában a racionalizáció, vagyis az ésszerűsítés folyamatában sehol, egyetlen egy községben vagy városban nem került sor a könyvtárak, a kulturális intézmények ilyen fokú leépítésére. Sajnos, hogy Zombor ilyen negatív értelemben élen jár, ilyen méretű központosítás, ilyen méretű ellehetelenítést ami az utóbbi három évben történt a falvak irányában, merem állítani, Szerbiában sehol nem történt.

- Az eddig megtörtént leépítések, a fölmondások a takarítónőknek, az őrszolgálatnak, nemhogy csökkentette, hanem növelte a költségeket, hiszen ugyanezeket a szolgáltatásokat a város magáncégektől újra igénybe veszi, és információim szerint így ezek többe kerülnek, mint amennyibe a bérek kerültek. A város megpróbál eleget tenni a köztársasági kormány szabta elképzeléseknek. A VMDK a racionalizáció ellen szavazott. Megpróbálunk polgári kezdeményezést, aláírásgyűjtést kezdeni rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívásáért, de nem igazán bízunk ennek sikerében, viszont álláspontunkat minden irányba elküldjük, beleértve az anyaországi partnereinket is – jelentette ki Elvegyi Ákos, igen keményen bírálva a hatalom részeként tevékenykedő magyar képviselők bólogató magatartását.

Szladek László, a VMDK zombori képviselő-testületi tagja az egyetemes értékek semmibevételére hívta fel a figyelmet:

- Tarthatatlan bármelyik nemzeti közösség, vagy a többségi nemzet szempontjából is az, hogy egyszerűen nem veszünk figyelembe semmiféle kulturális alapot, sőt, semmit, ami ne szolgálná kizárólagosan a gazdasági, illetve az anyagi érdekeket.

A VMDK úgy véli, bármilyen megoldással áll is elő az intézmény vezetősége, ez az alkalmazotti leépítés azt jelenti, hogy megszűntek a falusi könyvtárak, vagyis könyvraktárrá alakultak, hiszen nem lehet többé naponta olvasnivalót kölcsönözni.

F. Cirkl Zsuzsa

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az egészségház napját ünnepelték Topolyán. Dr. Hadzsy János a topolyai egészségház névadója 173 évvel ezelőtt, 1851 áprilisában született. 2005 óta ezen a napon ünneplik az egészségügyi intézmény napját. Dr. Illés Csilla, az intézmény igazgatónője az egészségház udvarában található Hadzsy-szobornál...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 12:27 ]
Topoly község önkormányzata ebben az évben támogatást irányzott elő a költségvetésben a civil szervezeteknek és sportegyesületeknek. Összesen 119 benyújtott projektet támogatnak, a teljes keret 34,4 millió dinárt tesz ki. A kultúra területén 55 projekt, összesen 15,5 millió dináros támogatásban részesül, a...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 11:49 ]
A 2024/2025-ös tanévben újabb 20 jogászhallgató nyerheti el a Magyar Nemzeti Tanács által meghirdetett jogászösztöndíjat, írja a pannonrtv.com. A feltételek nem változtak: azok a gólyák igényelhetik, akik még nem rendelkeznek felsőfokú végzettséggel és első alkalommal iratkoznak be valamelyik Szerbiában működő...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 19:10 ]
Beolvasás folyamatban